Ottlik Géza írt 1979-ben egy könyvet. Mivel tudta, hol él, egyből angolul írta meg. Életében nem is hagyta magyarra fordítani, csak a végrendeletében engedélyezte a honi verziót. Így jelent meg a könyv 1997-ben nálunk is, Homonnay Géza és Kelen Károly fordításában.
A könyv teljesen szokatlan volt. Egyrészt, dacára annak, hogy Ottlik szépíró volt, ez egy szakkönyv lett. Méghozzá egy olyan területről, amelyről kevesen tudták, hogy az író igen jártas benne. De hogy tetézze, Ottlik nem tudta megtagadni magát és a szakkonyvet olvasmányos formában írta meg, egyfajta regényként. Így született meg a ‘Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein‘ című kötet. Ránézésre kalandregény, valójában viszont…
Egy balatoni vitorláson három barát a kedvező szelet várja, és közben kedvenc játékukról, a bridzsről beszélgetnek. Egyikük börtönévei alatt a magánzárkában bridzsmegoldásokon törte a fejét, másikuk neves zongoraművészként a bridzs segítségével piheni ki a koncertezés fáradalmait, a harmadik pedig gyerekkorára emlékszik vissza; nénjei tanították erre a gyönyörű játékra, azóta is felfedezőként kutatja külön univerzumát.
Igazi kuriózum ez a könyv, amely erre az utazásra hívja társul a bridzsezni tudókat. A világon nagyon sokan olvasták, még többen hallottak róla, olyanok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy szerzőjét hazájában a legnagyobb írók között tartják számon. Magyarországon pedig még rajongóinak legtöbbje sem tudja, hogy Ottlik Géza a hetvenes évek közepén angolul írt egy könyvet, amelynek magyar változatát nem tervezte papírra vetni, csak végrendeletében járult hozzá lefordításához. Pedig tisztában volt vele, hogy amit alkotott, az korszakos jelentőségű a bridzsezők számára. Amikor az első részt elküldte a Bridge World című New York-i folyóiratnak, a szerkesztők annyi új gondolatot, annyi hihetetlennek tűnő megoldást találtak a szövegben, annyira lenyűgözte őket a magyar szerző zsenialitása, hogy sietve leállították a betördelt szám nyomdai munkálatait, nehogy akár egy hónapot is várniuk kelljen olvasóiknak.
A bridzs a legnépszerűbb játékok egyike a világon, állítólag négyszázmillióan bridzseznek rendszeresen, s évente legalább száz könyv gyarapítja irodalmát. Több, mint egy tucatot írt a neves skót bridzsező, Hugh Kelsey, aki örömmel ajánlkozott, hogy segít az angol szöveg véglegesítésében, és akiinek neve garanciát jelentett a londoni kiadónak. De minden értő tudja, hogy Ottliktól származnak a könyv lényegét adó eszmék, amelyek még a legerősebb játékosokat is ámulatba ejtik mélységükkel és szépségükkel.
Nem véletlen, hogy Ottlik nem engedte a könyvet Magyarországon megjelentetni. Nálunk ugyanis, amióta világ a világ, a poroszos tanulási modell uralkodott. Az volt a közvélekedés, hogy ha nem fáj, ha nem kell vérrel-verítékkel tanulni, akkor az nem ér semmit sem. A betűknek egyenesen kell állniuk a könyvben, vigyázzállásban.
Szerencsére azóta sokat javult a helyzet. Fiamnak olyan orosz tankönyve van, hogy ha nekem olyan lett volna, lehet, hogy tényleg meg is tanulok oroszul, nem csak bejárok az órákra. Nézem a matek sorozatot és bár az anyag még mindig elég száraz, de már jópofa karikatúrák illusztrálják a tételeket. Ezek jó dolgok. Hiszen miért kellene rögtön gátakat emelni a diák elé, majd ostorral átkényszeríteni őket ezeken a gátakon – amikor érzelmileg is érdekeltté téve őket, maguktól sétálnak körbe a terepen, kiváncsian felszedegetve a tudást. Ahogy Kathy Sierra is írta, ne azt mondd az embereknek, hogy ezt meg azt meg kell tanulniuk… hanem érdd el, hogy maguktól legyen kedvük azt megtanulni. Ilyesmit korbáccsal elérni, maximum csak a flagellánsok számára járható út.
De nagyon messze vagyunk még attól, hogy a szálkás szigorúság végképp teret veszítsen. Mélyen benne van ez az emberi agy bugyraiban. Valamikor régen az amerikai puritánok nem csak a bőrükre tetoválták, hogy ‘bűn az élet”… hanem komolyan is gondolták. Az élet bűn volt, benne örömet lelni, még nagyobb.
A puritán lelkisége kálvinista, erős kiválasztottság-tudattal; szigorú önmegtagadó élettel komolyan törekszenek a megszentelődésre. A vasárnapot a zsidók szombati szigorával ülik meg, elutasítják a táncot, színházat, egyéb szórakozásokat. A szentségi liturgia helyét a Biblia és prédikáció foglalja el, az Istennel való kapcsolatot minden papi közvetítés nélkül képzelik el, a hívők közötti egyenlőségből következően elutasítják a hierarchikus struktúrákat.
– link –
Persze, mondhatnád, hogy ez a múlt. Nem egészen. Amennyire tudom, Afrika nagy részén még mindig divat az infibuláció, azaz a nők körülmetélése. Pusztán azért, hogy nehogymár a nő is élvezze a szexet, amikor neki csak annyi a dolga, hogy szüljön.
Elkalandoztam… de csak látszólag. Amikor ma azzal az érvrendszerrel találkozok, hogy egy szakkönyv azért nem lehet jó, mert nem száraz stílusban íródott, mert nem kényszeríti önmaga megerőszakolására az olvasóját – akkor ugyanezeket az atavisztikus gondolatokat látom a háttérben. Nem lehet jó, mert élvezetet okoz. Elfogadhatatlan, mert az olvasó tanulás közben nevet.
Mondják mindezt savanyú, kiválasztottság-tudattal rendelkező emberek.
Recent Comments