(*) Ha megnézed az első kép kinagyított változatát, látsz rajta egy papírköteget, egy tégla vastagságú karikatúraalbumon. Na, azt a papírköteget írtuk tele eddig példamegoldásokkal.
“Négy asszony, mindegyik a lányával..” – ez így hogy? Vagy van még egy nevén nem nevezett kisebb lány, aki nem asszony (és a 4 fő felett van, de ez esetbel akár lehet ő is Margit..), vagy valamelyik asszony saját maga déd/ük/nagyannya…?
Isten ments, ma is pihenőnapot tartottunk.
Nem titok, csak hosszú lenne végigmondani, meg nem biztos, hogy a leányzónak is jólesne, ha kiteregetném itt a dolgait.
Nincs ezzel semmi baj. Van négy asszony (-né végződéssel) és említve van – azaz egyenletbe vihető – három lány. Nyilván Margit a negyedik lány lesz, a maradék népségre vonatkozó egyenletek meg kidobják, ki az anya.
Persze, elismerem, első pillanatra durván néz ki a kérdés. Amikor először találkoztam a feladattal, rögtön vissza is kérdeztem: – Melyiket a kettő közül?
Elnézést, ha hülyeséget írok (tudjátok be a kései időpontnak, ill. élemedett koromnak .. :)).
Ezt nem értem:
“Mindegyik anya kétszer annyi métert vásárol, mint a lánya, és a 8 személy mindegyike annyi métert vesz, ahány forintot fizet egy-egy méterért. Egy méter szőnyegszegő ára forintban kifejezve egész szám.”
Az utolsó mondat azt sugallja, hogy egy folyóméter ára fix.
pozitív egész szám. Az előtte lévő mondat második fele alapján mind a 8 személy pontosan ennyi méter anyagot vesz, viszont a mondat eleje alapján meg az anyák kétszer annyit vesznek mint a lányaik.
Ez így ellentmondásnak tűnik most nekem.
Ha viszont nem azonos folyométerenkénti árakról van szó,
akkor akár a 8 személy 8 különböző folyóméterenkénti ár alapján is vásárolhat, és így meg lényegtelen, ki mekkora méreteket vásárol, mert az az ismeretlen árak miatt nem használható az egyenletekben.
Mit nem vettem észre már megint??
@10: nem azonos árakról van szó, de abból a mondatból kiderül két dolog is:
Mindenki a vett hossznak a négyzetét fizeti -> a fizetett összegek négyzetszámok.
Az anyák által vett hossz páros szám.
2010. April 19. Monday at 19:46
Ilyet ne rakj ki, mert egyből nekiállok megoldani, pedig dolgoznom kellene …
2010. April 19. Monday at 22:54
Hmmm… Én egy szót se gyakoroltam… 1 régebbi feladatsort megcsináltam, 3as meglett, ráhagytam… :D érettségin majdnem 4es lett:D
2010. April 20. Tuesday at 14:49
hova készül a lány egyébként?
2010. April 20. Tuesday at 15:05
Ahogy most állunk, szanatóriumba.
2010. April 20. Tuesday at 18:58
csak nehogy túledzd:-)titok?
2010. April 20. Tuesday at 19:25
“Négy asszony, mindegyik a lányával..” – ez így hogy? Vagy van még egy nevén nem nevezett kisebb lány, aki nem asszony (és a 4 fő felett van, de ez esetbel akár lehet ő is Margit..), vagy valamelyik asszony saját maga déd/ük/nagyannya…?
2010. April 20. Tuesday at 19:38
@Hvala:
Isten ments, ma is pihenőnapot tartottunk.
Nem titok, csak hosszú lenne végigmondani, meg nem biztos, hogy a leányzónak is jólesne, ha kiteregetném itt a dolgait.
2010. April 20. Tuesday at 19:40
@BB:
Nincs ezzel semmi baj. Van négy asszony (-né végződéssel) és említve van – azaz egyenletbe vihető – három lány. Nyilván Margit a negyedik lány lesz, a maradék népségre vonatkozó egyenletek meg kidobják, ki az anya.
2010. April 20. Tuesday at 20:43
@BB:
Persze, elismerem, első pillanatra durván néz ki a kérdés. Amikor először találkoztam a feladattal, rögtön vissza is kérdeztem: – Melyiket a kettő közül?
2010. April 21. Wednesday at 01:07
Elnézést, ha hülyeséget írok (tudjátok be a kései időpontnak, ill. élemedett koromnak .. :)).
Ezt nem értem:
“Mindegyik anya kétszer annyi métert vásárol, mint a lánya, és a 8 személy mindegyike annyi métert vesz, ahány forintot fizet egy-egy méterért. Egy méter szőnyegszegő ára forintban kifejezve egész szám.”
Az utolsó mondat azt sugallja, hogy egy folyóméter ára fix.
pozitív egész szám. Az előtte lévő mondat második fele alapján mind a 8 személy pontosan ennyi méter anyagot vesz, viszont a mondat eleje alapján meg az anyák kétszer annyit vesznek mint a lányaik.
Ez így ellentmondásnak tűnik most nekem.
Ha viszont nem azonos folyométerenkénti árakról van szó,
akkor akár a 8 személy 8 különböző folyóméterenkénti ár alapján is vásárolhat, és így meg lényegtelen, ki mekkora méreteket vásárol, mert az az ismeretlen árak miatt nem használható az egyenletekben.
Mit nem vettem észre már megint??
2010. April 21. Wednesday at 12:37
@10: nem azonos árakról van szó, de abból a mondatból kiderül két dolog is:
Mindenki a vett hossznak a négyzetét fizeti -> a fizetett összegek négyzetszámok.
Az anyák által vett hossz páros szám.
2010. April 22. Thursday at 22:14
Na, tegnap 20 perc alatt megoldottam, elég hozzá egy A4-es oldal harmada is. Nem nehéz a cucc, de aranyos.
2010. April 24. Saturday at 09:24
Hehe, ez tipikusan az a szöveges feladat, aminek láttán a tanuló inkább azonnal indulna a világvégére, pedig… :)