Érdekes interferencia van. Számomra egy kicsit gyanúsan lett hirtelen sok a korrupciós ügy itt a választások idejére: szerencsétlen Zuschlag, mit összeküzdöttek rajta, hogy a per kitartson a választásig… aztán az egészet elsöpörte a BKV és a Hagyó, de most a hajrában egyszerre robban minden. Borulnak a szaros bilik, sorra dőlnek ki a szekrényekből a csontvázak.
Az ember akár el is kezdhetne reménykedni, hogy végre elindult a közélet tisztulása, nekiálltunk tűzzel-vassal irtani a túlburjánzó korrupciót.
Én nem így gondolom. Egyfelől tényleg gyanús, hogy a választásokra időzítve jönnek az ügyek, másfelől eddig igazi nagyvad nem bukott, harmadrészt meg kicsit fura, hogy csak az egyik oldalról derülnek ki disznóságok. De ezek csak megérzések, sejtések – és jó adag cinizmus.
Van egy gondolatmenetem (mellyel persze egyáltalán nem kötelező egyetérteni) és eszerint egy ekkora korrupció (legalábbis amekkorát mi idelent saccolunk) az ország jelenlegi állapotában nagyon sokára fog normális méretűre leesni. Ha egyáltalán.
A korrupció ugyanis erkölcs. Az erkölcs pedig közgondolkodás. A közgondolkodás pedig egyfelől egy öngerjesztő folyamat, másfelől – és ez különösen igaz nálunk – a vezetőink (politikusaink, maffiózóink, no meg a média – és elnézést a redundanciáért) által befolyásolt, indukált és meghatározott folyamat.
Az ország most van túl egy háborún. (Mert az egyik fél felmorzsolódott. Tisztára, mint a ruszkik egykor.) Amikor azt mondják, hogy hideg polgárháború, az sajnos nem egy jó bon-mot, hanem a valóság. Fegyverrel ugyan nem küzdött egymással az ország két fele, de minden mással igen. Talán béke lesz. De valószínűleg nem, sőt, ha új harcos lép a ringbe, a háború jócskán elhúzódhat.
Mi ennek a háborúnak az egyik kellemetlen vonzata? Az, hogy a hadfiakban és a tábornokokban egyaránt elhatalmasodott a győzniakarás, az ellenség eltiprása. Mint egy igazi háborúban. A frontvonal mozog ide-oda… és senki nem foglalkozik azzal, hogy min is fekszik az a frontvonal. Kit érdekel, hogy az egy szántóföld volt, neadjisten egy város? Kit érdekelnek a civilek? Az ellenség van és mi, semmi más nem számít. A pénz se. Győzni kell, aztán majd meglátjuk.
Ez a háború logikája. Közhely, de természetesen igaz: mit csinál egy katona a háború után? Hogyan áll át arról, hogy “kötelező ölni” arra, hogy “tilos ölni”? Hogyan áll át arról, hogy “minden megengedett”, arra, hogy “vannak betartandó erkölcsi normák”?
Jelenlegi elitünk gondolkodása az utóbbi nyolc év alatt teljesen átalakult egy háborús vezérkar gondolkodásává. Érezhetően mindkét fél túl van már azon a határon, miszerint akár az ország is elveszhet, de a másikat le kell győzni. (Az új harcosnak meg már eleve nem számít semmi sem.)
Hogyan lehet elvárni tőlük, hogy korlátozni fogják magukat? Normális országban egy felelős politikus képes korlátozni magát, ha az ország érdeke úgy kivánja. A mi politikusaink – közel-távol az összes – már rég túlvannak azon, hogy foglalkozzanak az ország érdekével. Az erkölcsi értékek felrúgása olyan változás, mint a kutya elvadulása, a kutyáé, mely megérezte az ölés, a vér mámorító ízét. Azt már nem szoktatjuk vissza a paprikás krumplira. Dehogyis fog ez az etikailag elvadult politikusgarnitúra vacakolni az őket körülvevő korrupció visszaszorításával. És ezen nem csak a politikai/közéleti direkt korrupciót értem (pártfinanszírozás, közbeszerzés), hanem a közgondolkodás átalakítását is. Azt a lassú együttgondolkodást, melynek az a vége, hogy korrupció a hálapénz, hogy korrupció a rendőrnek átnyújtott bélelt igazolványtárca.
Ehhez a munkához olyan politikusok kellenek, akikben még nem ment tönkre az az erkölcsi fék, mely az országot védte. És egy olyan nép, amelyik rájön arra, hogy nem egy izgalmas bokszmeccsen szurkol, hanem az ő életével játszanak a harcosok.
A magam részéről egyiknek sem látom a nyomát sem.
Ezért reménytelen.
Recent Comments