Kresz Géza 002

Ahol minden sarkon fölszáll a füst a csatornákból,
ahol sárga taxik és sok színű trailerek hatalmasan fordulnak,
elegáns négerek és félelmetes kínai negyedek,
és a Broadway-en árad ki a színházból a téli tömeg,
hidegben, nevetve.

Látlak, Amerika!
Vigyázz, Amerika!
Egyszer te is megtudod!
Épp úgy ismerlek,
mint a tenyeremet,
bár még sosem jártam ott.
Nekem a 44-ik utca sarka
olyan, mint a Kresz Géza vége,
ahol fordul a villamos.

2010.02.11; csütörtök

Felhívtam a titkos számot. Nem tudott segíteni, ő is ugyanúgy járt. Úgy látszik, ez az Alaska Air nagyon kemény, nem hagyja befolyásolni magát. Ülhetek két nagyseggű, szakállas mormon között, 7 órán át. Persze, az is lehet, hogy két leszbikus japán csaj közé kerülök.
Meglátjuk.

Otthon még lapátoltam egy kis havat az udvaron. Mondhatni, rákészültem New Yorkra. Nej szerint berakhatnánk akár a hólapátot is.

Repülőgép. Valami öreg jószág. Egyfelől jó, mert nagy, műbőr ülések vannak benne, másfelől rossz, mert nincs egérmozi, nincs pohártartó. Apróságnak tűnhet, de nagyon fontos dolgok ezek.

Elég sok időbe tellett, mire megtaláltam a kötelező kisgyereket, de végül meglett ő is.

Folyosónál ülök, a túloldalon két fazon. Itt derítették ki egymásról, hogy egy időben mindketten játszottak pornófilmekben, ugyanazoknál a rendezőknél. Mire elindult a repülőgép, már a szükségesnél jóval többet is megtudtam azon heteroszexuálisok szenvedéseiről, akiknek meleg filmekben kellett szerepelniük.

Kaja. A szokásos pastaorchicken. Nyilván vörösborral. Bor papírdobozból. A magyar virtus.

Étkezés után kávé helyett kértem még egy pohár bort. Kávé… repülőgépen? Hülyeség.
A monoton zúgás, a jóllakottság, a két pohár bor, a kivetítőn sugárzott tinifilm, Dali Angelusa(1) furcsa elegyet képez a szomszédból áthallatszó kölcsönös panaszkodással. Most éppen a homo eszkortozásokról mesélnek sztorikat. Ide kellene ültetni a bőgős kishapsit, valószínűleg szótlanul figyelne.

(1) Igen, jól láttad. Megint azt az elvet követem, hogy nem viszek magammal sok olvasnivalót, de az mégis kitart az út végéig.

A pilóta közli, hogy az időjárás miatt egy kicsit megnyomja a gázpedált, így egy órával hamarabb fogunk odaérni. Jézusom, mi közelíthet New York felé? Mármint rajtunk kívül?

Olyan hamar érkeztünk meg, hogy az előttünk kipakoló gép még nem tudta elhagyni az állást. Mentünk még egy kört az óceán fölött.

A repülőtéren még látni 5-10 méter magas hókupacokat, de a városban már alig van hó. (A repülőtéren ugyanis volt technológia öszetúrni, az így keletkező hegyek akkorák lettek, hogy két év múlva simán lehet rajtuk téli olimpiát rendezni. Ezzel szemben a városban lesesett hó meg spontán olvad.)

Kettőnknek húzós lenne a taxi, így bátran nekivágtunk a tömegközlekedésnek. Mondtam már, hogy a Köki egyáltalán nem rína ki a new york-i metróállomások közül? Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy borzasztóan lepukkantak az állomások, viszont rengetegen vannak. Ez is egy koncepció. És nem is rossz.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Ekézzük Budapestet, hogy Ferihegyről milyen kalandos bejutni tömegközlekedéssel a városba. Pedig nem is: 200-as busz, kék metró.

Bezzeg New York. A terminálnál fel kell szállni az Airtrain-re. Ez, ha csak a terminálok között körözök, akkor ingyenes. Ha kimegyek vele a metróig, akkor már 5 dollár.
De még milyen öt. A kijáratnál gépek: az egyik oldalon beléptető gépek a metróhoz, a másikon kiléptető gépek az Airtrain-ből, köztük pedig jegyautomaták. – Óh, ezt ismerem – kiáltottam fel – ilyenből vettünk a múltkor egyhetes bérletet. Bankkártyával.
Keresem a menüben, nincs. Csak olyan jegyet ad, hogy kilépés az Airtrain hálózatból, vagy Airtrain+metró kombinált jegy. De abból meg nincs heti.

Tipikus kultúrsokk. Hogyan jutunk itt át a metróhoz?

Nos, úgy, hogy vettünk egy sima kilépőt az Airtrain-ből és bíztunk benne, hogy az állomáson kívül lévő jegyautomaták már adnak majd értelmes jegyet. (Mondjuk, ez a sima kilépő jegy sem volt túl egyszerű, a mellettünk lévő büfés komplett sírógörcsöt kapott, hogy miért szenvedünk készpénzzel az automatánál, amikor nála minden jegy kapható. – Maradj csendben Ali, gyakoroljuk az automatát – nyugtattam meg.)
Kimentünk… és a kinti automata is elkezdte a hülyeséget, csak most már befelé szóló Airtran jeggyel. Szerencsére nem adtuk fel, és a 3 működő automata közül megtaláltuk azt, amelyik végre rendes jegyet adott.
Na, ezzel mentünk vissza megint az Airtran állomásra, csak most egy éles kanyarral átvágtunk a metró felé, az új jeggyel. És bingó, sikerült. Igaz, a szivarvágók között a nagy bőrönddel megszenvedtem, de bent voltunk a metrón.
Nem is akármeddig. Ugyanis a szerelvény 35 percig nem jött. Ez önmagában sem öröm, de a földfelszín feletti metróállomás kint volt valahol Hudsonborzasztópusztán, a viharos, jeges szél pedig élvezettel rohangált fel-alá. Végül megjött a szerelvény, és néhányszáz évnyi nehézvasban eltöltött év várományosa között bemetróztunk a prériről a külvárosba. Ott átszálltunk és innen már csak 15 megálló volt a belváros.
Simán elcsesztük a plusz egy órát a föld alatt – de az egész egy élmény volt és mi élményeket gyűjteni utaztunk ki.

A metró pont a szálloda előtt tett ki. – Hát, megint itt vagyok, New York! – köszöntöttem az ismerős szállodát, ahogy kibukkantunk a föld alól. Bementünk. Mintha ma lett volna. Itt reggeliztünk. Itt tartottuk az indulás előtti haditanácsot. Itt próbálgattam az új gépemet. Jaj.
Gyors check-in. 405-ös szoba. De legalább nem az ötödik. Lift ugyanis nincs, a lépcsők pedig rohadt meredekek. Felszenvedtük a bőröndöket. Elöször mindketten szembesítettük a klotyit a magyar virtussal – és csak aztán vettük észre, hogy egyrészt rohadt pici szobát kaptunk (ami nem baj), másrészt ez bizony nincs kitakarítva. Vissza a recepcióra. Tré a szoba, Jenő. Elnézéskérések. Kaptunk egy másik szobát. 504. Csak meglett az ötödik emelet. És a szoba még kisebb.

Nagyítás

Aztán irány a város. Metró, Empire State Building. Igaz, a Madison Square Gardent céloztam be, de első nap ennyi tévedés belefér. Nem is volt teljes 45 fok a hiba.
Beültünk kajálni. Ekkor otthon már hajnali kettő volt. Most jött jól a könyviró rutin, én ilyenkor még javában kukorékolni szoktam. Nej meg annyira összeszakadt, hogy majdnem rábólintott a kéksajtmártásra. Mindketten előételt kértünk. Mindkettőnknek malomkeréken hozták ki. Ezek egész egyszerűen nem normálisak. Pedig a pincér értelmes fajtának nézett ki, amikor például azt mondtam neki, hogy draught beer, rövid gondolkodás után javította csak ki a kiejtésemet. De megértette – és ez New Yorkban borzasztó ritka esemény.

Innen metróval haza, útközben bolt, sörért (persze sörnyitó nélkül), a szállodában még sör mellett blogolás. Otthon már 5.15 van. Kicsit hosszúra nyúlt a nap.

6 Comments

  1. ez most akkor minden nap így lesz, mert rákészülök:-)meló végi mézesmadzag:-)))))

  2. Egy jó ideig igen. (Hogy mást ne mondjak, három számjegyű a sorszám mező. ;)

  3. nem is mondtad,hogy kiköltöztetek

  4. Nem is tudtam róla, hogy kiköltöztünk. ;)

    (Egyébként nyilván nem, de meglehetősen hosszú út volt.)

  5. nacsakmert a három számjegy az már több ,mint 3 hónap:-)

  6. Azt tudtad, hogy vízummal hat hónapig simán kint lehet maradni? Kifelé olvasgattuk el nejemmel és egy kicsit elgondolkodtunk. De nem sokáig.

Leave a Reply to Hvala Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading