Harcaim 04

Aztán a kurvamatáv a T-borzalom. Írtam, hogy van velük is bajom. Azóta kiderült, hogy nem az a gond, hogy nincs ügyfélszámom, sokkal inkább az, hogy egy csomó van. Náluk van a telefonom (Magyar Telekom), a kábeltévém (T-Kábel), a kábelnetem (T-Online) és ősz óta a 3G modemem (T-Mobile) is. Ez négy cég, három ügyfélszámmal. Pluszban ott van ugye az emailcímes belépés lehetősége is. Így se egyszerű, de elkövettem egy hibát: ősszel felmondtam az internetes szerződésemet és rögtön újra is kötöttem. (Jóval kevesebb pénzért kaptam jóval nagyobb sávszélességet.) Na, azóta nem működik egyik ügyfélazonosítóm sem. Igaz, mint kiderült, nem is aktiváltam egyiket sem, eltekintve az internetestől. De pont azt cserélték le, a szerződéskötéskor megadott jelszóval nem tudok belépni, az emailcímemmel belépve kapom azt a bizarr képet, a telefont meg basznak felvenni az ügyfélszolgálaton. (Több, 30-40 perces várakozáson vagyok már túl. Se nappal, se éjszaka nem törik össze magukat.)

Végül nem bírtam magammal, bementem egy g-pontba t-pontba. Módszeresen megváltoztattam az összes jelszavamat. Most már működik.

Csak éppen azt a beállítást nem találom, hogy ne tiltsa le a 25-ös portot. Ha esetleg valaki csinált már ilyet, árulja már el, hová rejtették.

15 Comments

  1. Szia!

    Bár nem vagyok T-Home-os, a héten láttam kollégánál mailbeállításkor.

    Ezt találtam:
    http://www.e-dot.hu/letoltesek/smtp+port+szures+kikapcsolasa+pdf

  2. Két hete még biztos nem volt ilyen beállítás, nekem a telefonos ügyfélszolgálaton kellett ezt elérnem.

  3. Nem tudom mért kell neked még mindig az őskori SMTP beállítás. Ezt nem véletlenül tiltják az ISP-k. Legyen inkább IMAP vagy SSL / TLS kapcsolatot.

  4. UnA:
    – Az SMTP és az IMAP borzasztóan nem ugyanaz.
    – Az SMTPS-t vagy engedi a szolgáltatód, vagy sem.
    – Főleg elektronikus levelezéssel foglalkozó szakértő vagyok. Egy csomószor kellene már csak tesztelés céljából is rákapcsolódnom az ügyfeleink SMTP szervereire. Jelenleg ezt tiltja a T.

  5. Caleb:
    Nem mondod, hogy felvették a telefont?

  6. szmiatf:
    Köszi, megnézem.

  7. Ez a “bementem egy g-pontba” kiverte a biztosítékot…. PIMP :D

  8. @UnA:
    1) Legyen mar meg a szive joga ezt kiharcolni, ha erre neki igenye van
    2) Ne usd bele az orrodat olyasmibe, amihez magad sem ertesz.

  9. @hrongyorg:
    1) legyen, de az ember csak akkor harcoljon, ha tényleg érdemes. De ez nem harc, volt, hanem csak vergődés, mert igazából gyorsan el tudta intézni.
    2) szerintem ez szakmai megjegyzés volt, erre te személyeskedsz.

  10. JoeP: mondok rosszabbat: eddig még szinte sosem volt problémám a T-csoporttal, pedig Axelero/Westel óta márkahű vagyok.

  11. @UnA: Tartok tole, hogy nem voltam eleg bobeszedu a kommentemben. Most az leszek, mert igy felreertheto.

    Egyfelol, eleve az idiotasag, hogy barmilyen szolgaltatonal a nev+lakcim+szerzodesszam nem eleg ahhoz, hogy authentikalva legyel, hanem mindenfele izemutyur ilyen titkos meg olyan kodot jegyezz meg. Rogton SSL certifikatot ne diktaljak a telefonba?
    De meg csak nem is a titkos kod meglete a gond, hanem hogy ha valamiert az ember nem tudja/nem biztos, hogy jol tudja; akkor egyszeruen nem engednek tovabb elintezni a sajat ugyeidet, mert a titkos kod, a titkos kod. Pont tavaly nyaron volt egy ilyen szopasunk, hat ne tudd meg. Csak ket honap volt az, hogy a titkos kodot elkertuk.

    Masfelol: a szakmai hozzaertest azert kerdojeleztem meg, mert sikerult a szakmainak szant kommentednek teljesen ertelmetlennek lennie, ugy onmagaban is, de a kontextusba meg fokepp. Aki az SMTP helyett az IMAP-ot javasolja, az, mar megbocsass, nem ert a dologhoz. Az SMTPS raadasul a szolgaltatok 90%-anal nincs tamogatva, gyk. a GMail-en kivul en meg nem lattam szolgaltatot, ahol lett volna.

    Mindenesetre ketto dolog miatt elnezest kell kernem:
    – a felreertheto komment miatt
    – e miatt a hosszu komment miatt, amivel novelem a cikket tartalmazo weboldal hosszat.

  12. Nekünk sikerült a kábeltévé, telefon, mobiltelefon, internet dolgainkat egy fiókba összevonni, így hipertripla kedvezményünk van (ők fizetnek :) és egy számlánk, és egy ügyfélszámunk.

    Az ügyintézéssel pedig néhány ősz hajszálunk, de megérte, mert legyőztünk egy gigászt !

  13. Céges 1: Szerződtünk új ADSL-re. Lett hozzá új telefonvonal is. Hál-Épes kolléga kijött, kinyomozta hol a drót vége (nem abban a rendezőben, ahol a T-s doksi szerint kellene) felszerelte, működik. Ez volt pénteken. Kedden gondoltam mérek egy sebességet a tesztszerveren. Nincs link. Hibajegy. Ettől számítva pénteken, pontosan a 71-ik órában megjelent a T-s kolléga (igazi T-s!) konstatálta, hogy nincs link, elment és meghergelte. Valaki lekötötte. Azóta megy. Ez 3 napba telt.

    Céges 2: Január végén bekaptunk egy vírust (kolléga saját gépéről felkúszott a céges hálóra). A víruskergető meg-megfogta, de azért csak begyógyult a rendszerbe. Kiirtottam. Két nappal később, nem mennek el a levelek. Kézi teszt: T-Online: Spamküldés miatt korlátozva. Ezt így, egy céges előfizetésre – hát, megeshet. Felhívom őket, harmadik ügyfelesnek magyarázom mi a helyzet, sajnos nem tud segíteni, írjam le, küldjem el faxon (!). Ok, legyen. Következő napokban nem történik semmi, megoldás kell, alternatív SMTP szervert használunk. A faxot január 26-án küldtem, február 16-án kaptam egy e-mailt, hogy a problémát megoldották. Igaz, mi már két hete egy másik szolgáltatónál vagyunk, ahol van kapcsolattartó, és talán nem cseszik ki az ügyféllel szándékosan, vagy balfékségből.

    Saját: Január 14-én lemondtam az adsl-emet, és szerződtem hurokátengedéses “csaknet” internetre. Ennek része egy nyilatkozat, miszerint feljogosítom a szolgáltatót, hogy nevemben a telefon előfizetést felmondja, hiszen a hurokátengedéssel az ugye megszűnik. Erre a T 30 napon belül hajlandó. Elvileg. Ma február 17-e van, a telefonom még mindig működik, Voda 3G-n lógok 3 hete.

    Minden szolgáltatást amit csak lehet menekítek a T-től, értelmesebb cégekhez ahol foglalkoznak az ügyféllel a pénzéért, nem csak várakoztatják és szopatják, míg csikorognak a fogaskerekeik. A T egy tolószékes óriás aki nem lát, nem hall, viszont egy rakás bal keze van amik nem tudnak egymásról. Tele van velük a … tudjátok, mim.

  14. @Mystic:
    Nem mindig válogathatsz. Nekem egyrészről jó itt az erdő mellett, másrészt meg csak T van.

  15. @Holden,

    Ezzel engem is győzködtek, de nem megy, mert az internet részt a cég fizeti. (Ügyelet+távmunka.)

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading