Hoztam is, meg nem is

Mint igértem, körbejártam ezt az e-book témakört.
Pár óra kisérletezés után határozottan kijelenthetem, hogy nem értem, mi van.

A feladat az, hogy a letölthető könyveket ki kellene rakni *.prc formátumban is, hogy ne csak a számítógép előtt, hanem handhelden is lehessen olvasgatni. Erre a célra tökéletesnek tűnik a MobyPocket csomag (reader+creator) – elméletileg pont ezt tudja, ráadásul ingyenes.

Fenntartásaim mondjuk voltak. Sok évvel ezelőtt használtam már ezt a csomagot, de a konverter része úgy volt szar, ahogy volt. Egyszerűen a word doksik 80%-ánál hibával szállt el, a html/rtf nem ment neki, a maradék 20% is csak a word2000 formátumával sikerült. Akkor tértem át a FictionBook vonulatra. Igaz, ez nem *.prc-t használ, hanem *.fb2-t – és meg sem próbálkozik a grafikák komvertálásával.

Ezek voltak az előzmények. Ehhez képest a MobyCreator nagyon szépen ugrotta a léceket, oké, a word 2007 formátum még nem ment, de a 2003 már szépen – és a html is hasonlóan.
Csak éppen a grafikák nem jöttek át, az Istennek sem.

Illetve. Van, ahol átjöttek, van, ahol nem. Így a következő helyzet alakult ki.

  • Csavargyár: Habár a fényképek nem jöttek át, viszont azért még kitettem. De már most szólok, hogy mindenki csak saját felelősségére használja. A fényképek elég hangsúlyos illusztrációi a szövegnek, van, ahol a történet a mellékelt térkép nélkül nem is igazán érthető – szóval csak végszükség esetén ajánlom.
  • A szlengmagyarázat, az Exchange2007 könyv és a TCP/IP könyv nem lett kirakva *.prc formátumban. Mindegyikre igaz, hogy ábrák nélkül értelmetlenek.
  • Ezzel szemben az éves válogatások a blogból simán átfordultak, az összes beszúrt képpel együtt. Ne kérdezze senki, halványlila fogalmam sincs, hogy miért. Ezek értelemszerűen kikerültek.

Letölteni mindent a szokásos oldalról lehet.

De még mindig tartom, hogy addig az ebook piac csak parázslani fog, amíg meg nem oldják a pdf és a chm doksik normális megtekintési lehetőségét. Az elektronikus szakkönyvek 101%-a ilyen formában leledzik.

3 Comments

  1. FB2 formatumban kinn van a e2k7?

    Amugy meg elvben lehet kep a fb2-ben, csak ugyesnek kell lenni hozza. Epp most gondolkodom valami hasznalhato konverter irasaban, de egesz egyszeruen annyira satnya a helyzet ezzel a formatummal kapcsolatban, hogy az mar remiszto.

  2. Nincs kint. Pont az a lényeg, hogy ábrák nélkül nem rakom ki, mert nincs semmi értelme.

  3. Hálás köszönet, letöltöttem a 2006-os blogválogatást prc formátumban.

    Minden jót: Judit

Leave a Reply to Judit Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading