És akkor következzen valami más

Nagyítás

Igen. Miért ne használtam volna ki, hogy az északi szél helybehozta a moszkvai friss levegőt?

Mondjuk, a látvány durva volt. De tanultam a múltkoriból, rákészültem. Két vastag zokni, a csodálatos narancssárga sínadrág és egy önfelfújó matrac. (Igen, vettem.)

Nos, kevés volt.

Reggel néztem, -8 fokot mutatott a teraszhőmérő – de az csal, mivel az egyik oldalról fűtött teraszajtóra van szerelve. Ugyan kivittem magammal a fagyasztóból a hőmérőt, de az meg rossz volt. (Háromfelé szakadt a higanyszál és egyik érték sem volt reális.) Saccra olyan -10 alatt lehettünk valamivel.

Tapasztalatok:

  • Kevés a duplazokni. Az a meneteléshez kell. Éjszakára kell vinni egy harmadikat is. (A lábfejem fázott a legjobban.)
  • Önmagában az önfelfújó matrac ilyen hidegben kevés. Megint alulról jött a dermesztő hideg. Kell hozzá polifoam is. Ehhez viszont ki kell találnom a csomagolást, mert lassan nem férek el a hátizsákban.
  • Nem kell gázpalack és főzőfej. Habár hihetetlenül brutális volt az ébredés és azt hittem, hogy azon a tíz méteren, amíg bemásztam a házba, ott fagyok keményre, de odabent ittam két pohár pyrust (mintha tudtam volna, hogy erre a reggelre kell őrizgetnem) – és utána már nem is kívántam a teát.

Mindenesetre tesztnek jó volt, de az éles használat még ennél is durvább lesz. Nincs olyan, hogy este tízkor mászok be, mert élesben már fél ötkor sötét van. Olyan sincs, hogy még sötétben kimászok és bemegyek a házba. (Fél órán buktam el a próbát. Világosodásig akartam kint maradni, de fél hét után nem sokkal bejöttem, nem bírtam tovább. De így is nyolc és fél órát voltam kint.) Ja, és olyan sem lesz, hogy a hideg éjszaka után üldögélek majd a jó meleg nappaliban. Élesben az ébredés lendületével össze is kell csomagolni a putyerkát és menni tovább. Mert egyébként odafagy az ember.

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

15 Comments

  1. Kedves Joep!

    Kérlek engedd meg nagy-nagy tisztelettel:
    te nem vagy normális! ( :))) )

    ps: bár 18 évesen még aludtam télen sziklapárkányon de azóta felnőttem (egy kicsi)

  2. Akkor te még nem tudod, hogy ahogyan egy fiatalember idősödik, úgy lesz egyre felelősségteljesebb – de ahogyan egy idős ember öregedik, úgy lesz ismét egyre bohóbb. :)

  3. Takoca,

    pontosan ugyanezt akartam en is irni ebben a pillanatban :)

    JoeP, minden tiszteletem a tied!

  4. Áááá, a francba, kellett volna tennem egy esti sétát, és amikor már békésen alszol a sátorban, megdobálni hógolyóval, majd eliszkolni. :)

  5. Alpesi fóliám van. De ez nem zokni. :)

  6. Szia Józsi!

    Gázfőzőt szerintem vigyél a kétnapos túrádra. Szükséged lesz rá, amikor vizet akarsz csinálni a hóból (A víz 0 fok alatt megfagy ). A tea, leves is jól fog esni, amit csinálsz vele és a hó olvasztással is hasznosan töltöd majd az elalvás előtti 5-től 9-ig tartó időszakot. Plusz reggel letolni a kővé fagyott száraz zsömléket folyadék nélkül, hát hogy is mondjam, nem túl szórakoztató. Ahogy hajnalban meleg kávé vagy tea nélkül életre kelni sem az. Kell valami meleg lötty hogy erőt tudjál venni magadon hogy belebúj a kővéfagyott bakancsba és összecsomagolj.

    Üdv, Attila

  7. Ha jól értem, akkor a sátorban főzöd meg a teát?

  8. @6/ A konyhaasztalon sem mindig csak eszünk:-))))
    @8/Kenutúrán úgy főztem kávét,hogy még a hálózsákból sem keltem ki ,pedig ott csak az eső szakadt.MI is a probléma?

  9. Igen, bent a sátorban vagy az előterében. Nyilván ésszel. (Mondom én, akinek az egyik sátra pont azért lyukas, mert főzés után a főzőt odatettük az ajtó mellé. Csakhogy az még meleg volt és átesett az ajtó túloldalára :-))

  10. Huh… sátorban. Azt ezzel inkább nem. Ez egy nagyon pici sátor, úgy is lehetne nevezni, hogy a hálózsák külső huzata. Talán az előtérben… de az se túl nagy. A bakancsom pont betölti. :)

    Ja, és persze nem kapható ám csak úgy. Az egyik Decathlonban semmi sem volt, a másikban volt egy, azaz egy csutvasz égőfej… holnap meg mehetek a Mountexbe palackért.

  11. Való igaz, nagyon pici ez a sátor

    És már bocs: nincs is rendesen felállítva.
    A hó, a szél nem tépázhatja szét ennyire, vagy akkor valami nem stimmel a sátorral.
    Gondolj bele: esetleg egy 100-as szél el is viheti a fejed felöl. :))
    Ha már teszteled, akkor tényleg úgy legyen, ahogy kell

    Ja! Igen! Ez két rétegű, vagy egy?

  12. esetleg egy jurta sátor?

    szerintem nem véletlenül nézett úgy ki eleink sátra ahogy.

    valószínüleg sok-sok száz év tapasztalat volt mögötte.

  13. Ez teljesen jól fel van állítva. Így néz ki a reklámfotón, kihajtott ajtókkal.
    http://www.decathlon.co.hu/HU/product_6539976-12838851/
    (Ezt a legelső képpel vesd össze. Az alsó háromnál már ráesett 15 centi hó, és attól megrogyott egy kissé a drága.)

  14. Tetszik ez az elszantsag, egy allat vagy :D Harmadszorra remeljuk mar osszejonnek a tulelheto megoldasok is :)

Leave a Reply to Dr. Szöszi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading