Ma reggel megint beugrottam az okmányirodába. Gondoltam, hagyományt csinálok belőle, minden reggel nyolckor ott kezdek, váltok pár kedves szót az őrrel, egymásra mosolygunk az ügyintézővel, a végén lehet, hogy már kávéval is megkínálnak, aztán én leszek szomorú, amikor megkapom az útlevelet és már nem lesz indokom, hogy náluk kezdjem a napot.
Nos, csütörtök, az Pestlőrincen szünnap. Elszaladtam Pestimrére, ott a külső tábla szerint nyitva vannak, a belső kiragasztott A4-es papírlap szerint meg nem.
Mivel makacs ember vagyok, átugrottam Kispestre, az ottani okmányirodába.
De ide már be sem engedtek. Az ügyfél-összezavaró automata mellett álló biztonsági őr sajnálkozva csóválta a fejét:
– Sajnos le van fagyva a számítógépes rendszer.
– Ez ugye vicc? – próbálkoztam.
– Nem, nem az.
– Működött már valaha ez a tetves rendszer?
– Jöjjön vissza délután, talán addigra megjavul.
– Aha. Talán.
Tudom, ez egy következmények nélküli ország. Itt bármi belefér. De komolyan, mit lehetne csinálni, hogy ez megváltozzon? Írjak be a panaszkönyvbe? Írjak az ertéelklubnak? Indítsak polgári peres eljárást? Robbantsak bombát valamelyik okmányirodában? Gyújtsam fel magam a Városháza előtt?
A homárt hagyjuk, oda csak frusztrált őrültek és unatkozó trollok járnak. Meg egyébként is, egy ‘bocs’-csal nem leszek kisegítve.
Öt hete nem tudom elindítani az útlevél-hosszabbításomat, mert nem működik a számítógépes rendszer. Ne mondja senki, hogy ez normális.
2009. December 11. Friday at 08:08
Ezt igy sorrendben.
2009. December 11. Friday at 08:09
Bar, most olvastam el jobban. Az onfelgyujtast hagyd ki, fajdalmas, es semmi hatasa.
2009. December 11. Friday at 08:10
Tudnám ajánlani, hogy hívd fel a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalt ( http://www.bfkh.hu/etajekoztato.htm ), meséld el a központosnak, hogy panaszt akarsz tenni, és kapcsolni fog egy illetékest. Lehet, hogy nem érsz el vele semmit, de nekem (építésügyi hatóság) jó tapasztalataim vannak vele, tényleg utánanézett, tényleg visszahívott, szóval egy próbálkozást szerintem megér.
2009. December 11. Friday at 09:53
Mondom, hogy 5 milliárdért fejlesztik. Próbáld megérteni, hogy ez mit jelent. :))
2009. December 11. Friday at 10:01
Elégedettségmérő oldal:
http://www.nyilvantarto.hu/kekkh/kozos/index.php?k=elegedettsegmero_hu
Egyébként lehet, hogy megérné egy összefoglaló értkezést írni vmelyik magasrangú hivatalvezetőnek, hogy 2010 felé milyen állapotok uralkodnak az okmányirodákban.
2009. December 11. Friday at 11:11
5 hét? Az még lófasz. :))
Márciusban lesz 3 éve, hogy az APEH nem volt képes sztornózni egy illetékfizetési fölszólítást, amit úgy szabtak ki nekem, hogy egy ingatlaneladás, majd -vétel után nem nőtt a tulajdonomban álló ingatlanok értéke. Tehát illetéket sem kell fizetnem.
Kétszer küldtem nekik tértivevényes levelet, kb. 2 hónapja telefonon is sikerült a megfelelő ügyintézőt elérnem, akkor azt mondta, hogy egy “másik osztálynál van a papír, de beleírja a rendszerbe, hogy sürgős”. Erre mit mondjak?
Szerencsére semmiféle hátrányom nem származott eddig belőle, remélem, hogy a jövőben sem fog. Csak egyszerűen zavar, hogy az APEH nyilvántart rólam egy nem létező ~800e Ft-os tartozást.
2009. December 11. Friday at 11:23
a kovetkezo palyazatra irj egy olyan anyagot, amitol a te ceged nyeri a rendszer elkeszitesenek nemes feladatat :D)
2009. December 11. Friday at 11:25
Ha emiatt kell kidobnom a februári repülőjegyemet és ejtenem a lefoglalt szállást, akkor nem lófasz.
Ja, APEH, ismerős. (Egy időben vettük a lakásokat, akkor, amikor az APEH átvette a feladatkört. Ez meg is látszott. Én két év után úgy szabadultam meg tőlük, hogy törölték ugyan a nemlétező tartozást, de ki kellett fizetnem 7e forint késedelmi pótlékot – a nemlétező tartozásra – és utána békén hagytak. Az ok az volt, hogy honnét kellett volna tudniuk a korábbi ház eladásáról, ha nem írtam bele az új ház adásvételijébe?)
2009. December 11. Friday at 11:27
@hokuszpk:
Mintha ez jelentene bármit is. Még abban sem vagyok biztos, hogy nem a mi cégünk csinálja. ;)
2009. December 11. Friday at 14:47
Szia!
Próbáltad már vidéken? Értsd nem Budapesten. Amikor nekem sürgős volt, itt Debrecenben nem sikerült (nem ment a rendszer), haza mentem Derecskére (25 km) és 15 perc alatt készen volt.
Ja és a önfelgyújtás tényleg fáj és drága a benzin :-)
2009. December 12. Saturday at 14:14
Defektet mikor kaptál utoljára? Már rég időszerű lenne…
2009. December 13. Sunday at 06:56
És a számítógépeid hogy vannak?
De tényleg próbáld meg a városhatáron túli első ocsmányirodában. Csodát fogsz látni.
Vagy nem …
2009. December 13. Sunday at 09:51
@libazzoli:
Őszintén szólva, ezt én sem értem. Elég rendszeresen bringázom mostanában – és semmi.
2009. December 13. Sunday at 09:54
@Hőbörgő:
És a számítógépeid hogy vannak?
Úgy tűnik, megvan a fény az alagút végén. De ezt már annyiszor gondoltam az utóbbi időben, hogy részletesen megírni csak akkor fogom, ha teljesen biztos leszek benne. Most éppen működik, én pedig tesztelem.
2009. December 14. Monday at 16:48
“Még abban sem vagyok biztos, hogy nem a mi cégünk csinálja. ;)”
ennek nezz utana.
ha tenyleg a te ceged csinalja, akkor marad a felgyujtos modszer :D)
* na jo, elobb tokonrughatod a kollegaidat :D)
2009. December 14. Monday at 23:37
Khmm… akasztjak a hohert :D
Ennel mar csak az szebb, amikor az ugyintezonek elszavalod, hogy mit is kell irni; Fredi enter Okorkor enter blabla most a jobb also sarokban azt a kis negyzetet, tudja …. hogy olyan itt nincs!
(G dur, basszus kulcs hogyne volna ott, amikor en terveztem azt a nyamvadt adatlapot – mondom magamban, … De csak csendesen, Ne hallja senki más…Állj meg cigány, Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány…
…csak mar en is, mikor a harmadik ismetles utan feladtam
Amugy kijelentem semmi kozom MoSzgR-hez.
2009. December 15. Tuesday at 10:36
Jelzem, ma reggel végre befogadták a kérelmet. Ha nem történik semmi katasztrófa, idén még lesz útlevelem.
2009. December 16. Wednesday at 23:58
na tessek. a nagy nyilvanossag elott elkovetett blogolas pozitiv hatasa :D)