Telelurdy

A múltkor még csak kényszerűségből, most már szándékosan. Ugyanis sok hátránya mellett van előnye is az online követésnek: képes vagyok végig figyelni egy-egy előadásra. A sötét moziteremben, egy helyen ülve rengeteg a másfél óra. Legtöbbször a felétől már az órát nézegetem és az álmosággal, zsibbadással küzdök. Most csak felálltam, sétáltam egy kicsit – és már el is múlt minden kellemetlenség.

Persze Peti érvei jók. Munkahelyen esély sincs követni az előadásokat. Telefonok, emailek, kollégák – botorság arra számítani, hogy senki sem fog zavarni, ha egyébként látja, hogy a helyemen ülök.

Ezért kell otthonról nézni. Ha kellően rugalmas a munkahely, akkor nincs is ezzel gond.
Én például rákötöttem a laptopot a nagy tévére, a hangkártyáját a hifire, wifi van – és hajrá. (A felbontást le kellett butítani 800*600-ra, és akkor már elég nagy volt az ablak a tévén.) Simán tudtam sétálgatni az előadások közben is, kiszagolni a teraszra, kilépni a konyhába egy kávéért… úgy, hogy nem maradtam le semmiről. És akkor még nem is beszéltem a kanapé kényelméről.

Egy dolgot hiányoltam, de azt nagyon: találkozni rég látott haverokkal, volt kollégákkal, szünetekben sétálgatni, pár szót váltani emberekkel. Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni.

Viszont abban biztos vagyok, hogy a mai napot nem bírtam volna a helyszínen végigkövetni. Az előadások jók voltak. Túl jók.
Megmagyarázom.
A TechEd-en 75 perces előadások vannak. Ezek nagy része 300-as szintű. Ez nagyjából az az információmennyiség, melyet be lehet fogadni, úgy, hogy az agy regenerálódik a szünetben. Az az idő, ameddig egy helyben lehet ülni egy széken, úgy, hogy a segg regenerálódik a szünetben.
A mai Technet eseményen az előadások simán hozták a 400-as szintet – és néhány kivételtől eltekintve 75 percnél hosszabbak(1) voltak. (Az első blokk pedig majdnem két óra.) Ezt maximum szupermenek tudják követni. Legalábbis a helyszínen.

(1) Látom, hogy a tervezett napirend alapján nem lett volna ilyen vad a terhelés (75-90-30-35-80), de az előadók bőkezűek voltak, nem volt szívük nem átadni a tudást, nem kibontani a részleteket.
A szándék kétségkívül nemes, de a helyzet az, hogy ha egy tele pohárba borítom a bort, akkor minden jó szándék ellenére abból már nem gasztronómiai élmény lesz.

Innentől viszont erre egyszerűsödik a választás:

  • Vagy otthonról nézem és különösebb megerőltetés nélkül tudom követni az előadásokat.
  • Vagy a helyszínen, de ekkor előadásonként az utolsó 20-30 perc jórészt kinlódás.

2 Comments

  1. Hadd idezzek: “Mondasz valamit, nem csak a szad jar…”, ergo ezen is el fogunk gondolkodni a jovo apropojan.
    Viszont tenyleg kar h nem jottel, gyk. egy mini inetpub ott volt, pl. Peka (!) es H. Pisti is :)

  2. Amúgy sajnálom, hogy nem tudtam részt venni (csak online), mert a tipikus munkahelyi dolgok tuti bejöttek (természetesen a legérdekesebb részeknél) – de ezek szerint nem csak szerintem volt elég mélyvíz :)

Leave a Reply to gt Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading