Frusztra

1.
Déltájban csorogtunk hazafelé az M3-ason a szülőktól. Szolíd 110-es tempó, nulla forgalom, semmi rohanás. Utolértünk egy fekete Astrát, index, bementem a belsőbe előzni. Aztán csak nem ment. 120. 130. Továbbra is fej-fej mellett haladtunk. Ekkor untam el, nagy gáz, 160-nal elhúztam mellette, majd olyan 200 méter múlva levettem a lábamat a pedálról és szépen visszalassultam 110-re. Az Astra fokozatosan elmaradt, ő is visszalassult az eredeti tempójára.
De legalább megmutatta, hogy nem akármilyen kemény legény, őt nem lehet csak úgy megelőzni.

2.
Három óra körül kihasználtam, hogy kisütött egy kicsit a nap, elmentem bringázni. Vasárnap délután, forgalom alig – ideális. Körforgalom, a külső külvárosban. 90 fokonként behajtó, én 180 fokot akartam menni. Betekertem. A következő behajtónál állt egy fehér autó, várta, hogy elhaladjak előtte. Erre a mögötte lévő paraszt nekiállt ezerrel nyomni a dudát. Hogy a fehér autó hogyan képzeli, hogy megadja az elsőbbséget egy kerékpárosnak? Behajtani, átmenni a torkán, majd visszatolatni kétszer. Az ilyenekkel így kell elbánni.
Mondanom sem kell, közel-távol ennyien voltunk a kereszteződésben. Se mögöttem, se mögöttük nem volt több autó, én kábé két másodperc alatt húztam át a körforgalmon.