Vadász, te most tulajdonképpen szopni jársz ide?

Azaz a pozitív gondolkodás csődje.

És tudod, mi a legszebb? Hogy ezt a címet napokkal a tényleges túra előtt adtam az írásnak. Persze reménykedtem, hogy nem így fog történni… kár volt.

Mondjuk, a szituáció sem volt egyszerű. Eddig csak úgy kóstolgattam a Tátrát, ez lett volna az első komolyabb nekifutásom. Eredetileg úgy is képzeltem, hogy lesz egy hosszú hétvége, ahol szép kényelmesen végigsétálok a Téry ház – Vöröskolostor – Hosszútavi ház – Tarajka útvonalon, utána meg meglátjuk.
Aztán közbeszólt az időjárás, el kellett halasztanom egy héttel. Csakhogy egy hét múlva megint szar lett az idő.

Így alakult ki végül a stratégiám:

  • Csütörtök: Eger.
  • Péntek hajnali indulás, kora reggel Ótátrafüred. Ha jó idő lesz, akkor irány a Téry.
  • Ha rossz lesz az idő, akkor megyek tovább Zakopane-ba. Láttam már olyat, hogy ott gyökeresen más időjárás uralkodott.
  • Amennyiben ott is szar lesz az idő, irány tovább Krakkó. A túra átalakul városnézéssé.
  • Ha Zakopane környékén lesz olyan túraútvonal, amerre elviselhetőnek tűnik az időjárás, akkor viszont irány a hegyek.

Telepakoltam a kocsit olyan zenékkel, melyeket teljes hangerőn illik hallgatni. Aztán gáz.

Hajnal öt után egy kicsivel indultam útnak Egerből. Ja, sietni azért kellett, mert ha Zakopane lesz a vége, akkor ott csak kora reggel van esély arra, hogy még emberi idő kivárása után jussak fel a lanovkára.

Már az első kilométerek előre vetítették a napot. Amikor Szilvásváradon ráfordultam az ózdi eldugott kicsi útra és kiértem a faluból, akkora ködbe keveredtem, hogy ihaj. Mentem ugyan, de teljesen elveszve éreztem magam: a Bükk egy lankáján, egy eldugott, néptelen úton, tejfől sűrűségű ködben. Mintha nem is létezne a világon senki más. Sőt, még a világ sem.
Aztán Poprádból nem láttam a Tátrát. Valószínűleg ott volt azért, mert ekkora hegyet nem könnyű arrébb cipelni… de jól álcázta magát. Smokovecből szintén nem lehetett látni. Még csak meg sem álltam, dobtam egy éles jobbkanyart a sorompó után, irány Zakopane. Lomnicnál kisütött a nap. Csak jó lesz ez. Zdiarnál beborult. Lysa Polanánál szitálni kezdett az eső. Zakopánéban zuhogott. És köd. Nagy fene.

Nehéz döntés volt. Mehettem volna tovább Krakkóba várost nézni. De az agyam már a hegyekre állt rá. Nemrég fejeztem be egy könyv nyers szövegét, óriási nagy kő gördült le a szívemről. Mindenképpen ki akartam kapcsolódni valami szokatlan dologgal. A városnézés nem szokatlan. Egy mászkálás a Tátra veszélyes csúcsain viszont igen.
Végülis, bármi lehet. Lehet, hogy odafönt tiszta az ég és csak itt lent ilyen trágya. Lehet, hogy délre felszáll a köd. Ne futamodjunk már mindig meg.

Leparkoltam a Rondónál, összekészítettem a túrista egységcsomagot. Itt derült ki, miket hagytam otthon: iránytű/GPS és a gondosan preparált Zakopane térkép. Remek. Improvizatív nap lesz.

Nagyítás

Nagyítás

Terv:

  • Felmenni a felvonóval Kasprowy Wierch-re.
  • A gerincen elmenni Zawrat-ig.
  • Ha van értelme, beszagolni a Sasok Útjára.
  • Ha nincs, akkor leereszkedni az Öt Tó völgyébe, alvás a menedékházban.
  • Másnap meglátogatni a Siklawa vízesést, utána pedig felkaptatni a Przelecz Kryzne-re (Kereszt-Nyereg).
  • Ha van értelme, akkor hátulról benézni a Sasok Útjára. Ekkor a leereszkedés a Skrajny Granat-tól indult volna.
  • Ha nincs, akkor egyszerűen csak továbbmenni a sárgán. Később a két sárga összetalálkozik és megy tovább a Murowaniec menedékházig.

Elindultam Kuznice felé. Mondanom sem kell, a felvonó miatt egy szemerkényit sem kellett aggódnom. Olyan tíz óra körül értem oda, de a kutya sem akart felmenni. A pénztárt is alig találtam meg, mert hiányzott a megfelelő ablakot egyértelművé tevő sor. Egyedül amiatt paráztam, hogy kikerüljem azt a hatalmas mennyiségű aprókölyköt, akiket a közeli parkolóban álló busz borított ki magából. Emiatt egy kicsit lendületesebben is kellett feltekernem Kuznicébe, de bemelegítésnek jó volt. Aztán a kölykök szerencsére gyalogtúrára mentek.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

(Az alsót fényképet nem én készítettem. Csak mutatom, hogy ilyen is lehetett volna. A felső kettő, ahol a lanovkából egy centit sem láttunk ki, ahol olyan volt, mintha tejüveggel szerelték volna össze a járművet – na, azok az én képeim.)

Nos, fönt – ha lehet ilyet mondani – még trágyább, még reménytelenebb idő volt.
– Oké – mondtam neki – nem fogsz ki rajtam. Tele vagyok pozitív energiákkal (1). Végülis, ez az idő is jó valamire.

  • Például nagyon jó a gombáknak.
  • Ha bővizűek a patakok, akkor szebbek a vízesések.
  • Nem kellett sorbaállni a lanovkánál.
  • A férfiak a turistaösvényeken nem hőmérőzik az előttük állókat.

(1) Mint a Csúf a westernfilmben, amikor egy nála kétszer nagyobb fogolykisérővel láncolták össze. Alulról felsandított rá, majd csak annyit mondott neki, hogy szereti az ilyen nagy darab embereket, mert nagyot puffannak, amikor elesnek. És tényleg.

Nekivágtam. Az első sziklánál alaposan becsomagoltam mindent, mint Garrison a Lánchidat. Becsomagoltam a hátizsákot(2). Becsomagoltam a fényképezőgépet. Becsomagoltam magamat. (És egyben teszteltem a vadonatúj citromsárga esőkabátomat. Sajnos később a poszméhek is, de ez már egy másik történet.)

(2) Az utolsó pillanatban ugrottam ki a Decathlonba hátizsákhoz vízálló huzatért. Rendszeresen szokott lenni mindenféle méretben. Természetesen szerda este egy darab sem volt. Sikítva hívtam az eladót, hátha elő tud varázsolni valahonnan egy darabot. Elzokogtam neki, hogy holnap megyek a Tátrába, valószínűleg szar idő lesz és este már a Mountex sincs nyitva – csináljon már valamit. Csinált. Kihozott egy nagy létrát és levadászott a magasból egy lufit, amin dekorációként vigyorgott egy abszolút utolsó darab zsákvédő. Pont a megfelelő méretben. Összehajtogatni ugyan nem tudta, de ez érdekelt engem a legkevésbé.

Úgy nézhettem ki, mint az első ember, aki a Holdra lépett. Mondjuk a táj is hasonló volt. Akkora köd borította a mindenséget, hogy max 1 méteres sugárban láttam tisztán. Most hasonlítsd össze a párba rakott képeket. Nagyjából ugyanazt a terepszakaszt ábrázolják – már amennyira abban a ködben lehet ilyet biztosra mondani.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Az eső pedig szakadt, mintha dézsából öntenék. Nem érdekelt. Itt vagyok nem messze a Sasok Útjától, legalább hadd kukucskáljak be.

Nagyítás

Sasok Útja. Túristaút. Nem hiszed? Ott van a jobb felső sarokban a piros jelzés.

Az első kaptatón – Beskid – felmentem.

Nagyítás

Valahogy így néz ki a Beskid, ha szerencsésebb időben jár arra valaki.

Nagyítás

Nekem ilyen volt a kilátás róla.

Pár száz méterrel később jött a következő, a Skrajna Turnia.

Nagyítás

(Szintén nem saját fotó.)

Felmentem. Aztán ennek a tetején kapott el az első olyan széllökés, hogy alig bírtam megkapaszkodni. Itt ébredt fel a józan eszem, majd roppant heves belső vita után végül a túlélés győzött. Megfordultam, leereszkedtem Liliowe-ig és becéloztam odalent a völgyet.

Nagyítás

Ilyen utam lett volna, ha továbbmegyek. És látok is valamit a ködtől. A kép a Swinicán készült, a háttérben látszik a Kasprowy Wiercz épülete – ahol a lanovka landol.
Ha azt mondom, borzasztóan bosszantó, még finom is voltam. A köd a létező legrosszabbat csinálja: sporttá alakítja a természetjárást. A régi vita ugye: sport vagy gyönyörködés? Van, akit az ilyesmiben a sportteljesítmény nyűgöz le. Én meg durcásan veszem tudomásul, hogy ha elképesztően szép tájakat kell látnom, akkor sportolnom kell(3).
Nos, pont ezt rontja el a köd. A sport része ugyanúgy megmarad, a veszély szintén – csak a jutalom, a táj látványa már nem. Ennyi erővel akár egy panelház lépcsőházában is járkálhatnék fel-le egész nap.

(3) Nem mintha bármi bajom is lenne a sporttal. Csak az öncélú sport taszít.

Nagyítás

Ott jártam, hogy Liliowe és a zöld úton lefelé. Erről az útról írták azt a neten, hogy kellemes, hangulatos séta. Ehhez képest már az első fél kilométeren kicsinálta a térdemet. A maradék tízen meg bevégezte a munkát.
Itt volt az, hogy egy kicsit kisütött a nap, gyorsan át is öltöztem – erre visszaborult. Később ez lett a kedvenc időtöltésem: cserélgetni a felszerelést, attól függően, hogy hideg, de esőtlen idő volt, netán hideg és esős, esetleg meleg, napos.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Kellemes volt megérkezni a menedékházhoz. Már messziről tervezgettem, mit fogok csinálni. Beülök a melegre, iszok egy sört – ez biztos. Aztán jó lenne valami ebéd. Mondjuk egy tányér meleg leves, meg utána valami sült kolbász.
Benéztem. És megtaláltam, hová túrázott az a több szekérderéknyi aprókölyök, akikkel Kuznice-n találkoztam. Az összes ott állt/ült az étteremben.
Nagy lélegzet. Érezni lehetett, hogyan szökik a levegő a pozitív gondolkodásból.

Oké, akkor műzliszelet, ásványvíz. Odakint. Az esőben.

A képen is látható, hogy a menedékház jobb oldalán még van egy szabad száraz ablakbeugró. Na, oda ugrottam be, magammal ráncigálva a hátizsákomat. Kényelmesen bevackoltam – és már nem is volt olyan rossza a hangulatom. Elrágcsáltam egy műzlicsokit. Nézegettem a vonuló embereket. Felbontottam az egyik fél literes ásványvizet.

Mely szószerint felrobbant a kezemben és beterített vízzel.

Régen nevettem olyan felszabadultan, mint akkor magamon. Most gondold el, szar, szutyok esős idő. Kabátom, hátizsákom, fényképezőtáskám csurom víz. Nagy nehezen találok egy fél négyzetméternyi területet, mely végre száraz, ahová nem esik be az eső, És itt, a biztonságban, a pici száraz buborékban terít be alattomosan egy üveg ásványvíz. Az alattomosság csúcsa – tök feleslegesen. Mintha számított volna az a pár deci plusz víz.

Jól laktam, indultam volna tovább – amikor kiözönlött az ajtón az iskolányi kölyök és elindultak azon az ösvényen, melyen én is éppen akartam. Már majdnem káromkodtam, amikor megint előjött a pozitív gondolkodás: ha ezek elindultak, akkor lesz bent hely. Ihatok a melegben sört.
Sutty befele. Hát, nem tudom hogyan csinálták, de bent nem lett sokkal több hely. Oké, a táncparkett felszabadult, de leülni már nem lehetett.
Visszamentem a kedvenc ablakomhoz. Megint átöltöztem, átrendeztem a csomagomat és nekivágtam én is az emelkedőnek. Talán ennyi előny elég volt a kölyköknek.
Nos, nem.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Egyike azon ritka pillanatoknak, amikor kisütött a nap. Nyilván megint át kellett öltöznöm.
A háttérben az a nagy felhő az, amely a gerincet takarja.

Nagyítás

Szerencsére akkor értem utól a gyerekcsapatot, amikor kettéágazott az út. Ők a kéken mentek, én gondolkodás nélkül váltottam a sárgára. Ezzel Körfényképezőséket is leráztam. (Három huszonéves alak járt úgy, hogy minden kupacnál körbefényképezték egymást: az egyik beállt a kupac elé, a másik lefényképezte, a harmadik félreállt. Aztán pozíciót cseréltek, egészen addig, amíg mind a hármukról nem készült kép. Természetesen addig blokkolták is a forgalmat, hiszen nem illik más ember beállított fényképébe belesétálni.)

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

A köd hamar visszajött és hozta a szutyok idő haverját is. (Újabb öltözés.) Az út pedig egyre durvább lett: vizes, sáros kövek, csúsztak, mint a jég. Határozottan elégedett vagyok vele, hogy csak kétszer huppantam seggre a meredek ösvényeken. (Persze volt ám önostorozás: József, b+, a Sasok Útjáról ábrándozol, aztán még a Nagymamák Ösvényén is eltaknyolsz.)

A térdem már nem is sikított. Régen elment a hangja.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Végül ismét Kuznicén. Most már ráértem sokkal nyugisabban is lemenni, így jobban is meg tudtam nézni ezt a feszületet.

Nagyítás

Van valakinek ötlete arról, hogy miért rakta oda a művész a kereszt tövébe azt a könyöklő bukósisakos fazont? Oké, tudom, hogy a Golgota azt jelenti, hogy a Koponyák Hegye… de az ott nem koponya. És még ha annak is tekintjük, hegynek aztán biztosan nem hegy. Vagy csak egy titkos Hells Angels rajongó?

A legnagyobb probléma: hogyan tovább? Szállás, ugye, az nincs. Egyáltalán, mit is akarok csinálni holnap? Meg ma?
Délután négy óra volt. Elég rendesen korgott a gyomrom. Egy nagy darab csülök képe jelent meg lelki szemeim előtt. Miért is ne? Elvégre fehérje napom van.
Stratégia: elindulok szállást keresni, de közben figyelek az éttermekre is. Aztán ha becuccoltam valahová, akkor vacsora, sör, blogolás. Na meg Zakopane by night.

A Rondo előtt nem sokkal találtam egy szimpatikus faházas telepet. Besétáltam. Még a recepciót is megtaláltam, pedig jól el volt dugva. Zárva. A feliratból annyit sikerült kisilabizálnom, hogy egy főre 90 zloty egy éjszaka és délután háromkor zárnak, utána keressem a gondnokot. Hát… inkább műhely volt az, mint gondnoki iroda, de őt is megtaláltam.
– Dobre dzien! – köszöntem be – I want a domek for one day.
– ?
– One domek. One day. One Person – ismételtem meg.
– Rezervacija?
– No.
Elgondolkodott, majd körbemutatott: – Komplett!
Ennek örültem. Végül is, az egy jó dolog, ha egy ekkora telepen minden rendben van.
Bár a társalgás egy kicsit elakadt. Gondoltam felpörgetem.
– One domek. One day. One Person. Now – foglaltam össze.
– Komplett – válaszolta.
Hmm. Aztán eszembe jutott valami.
– Alles full? – villantottam meg, hogy két nyelvben is milyen penge vagyok.
– Komplett – bólogatott.
– Do widzenia! – köszöntem el.

Szerencsére egy csomó házon kint volt a Zimmerferi tábla. Bementem az elsőhöz. Tábla. Délután három után már nincsenek ott, hívjak fel egy telefonszámot. Hát, hogy én lengyel emberrel nem fogok telefonon beszélgetni, az biztos. Next. A másik házhoz már be se tudtam menni, egy ilyen kaputelefon szerűségen lehetett volna beszélgetnem velük. Lehetett volna. Ugyanúgy kihagytam az élményt, mint a telefonnál. A többi ház meg már ránézésre sem volt szimpatikus. Közben találtam egy remekül kinéző éttermet. (Zakopane-ban gyönyörű faházak leledzenek.) Bementem. Népimintás abroszok, mulatós zene… lenyúlás szag. Én meg ugye saras, terepmintás nadrágban, hátizsákkal. Nem passzoltunk össze.

Határozottan éreztem, hogy szivárog a pozitív gondolkodásom. De aztán rálegyintettem: kalandért jöttem, nem? Akkor meg mit sopánkodok.

Amikor otthon nézegettem a térképet, mintha láttam volna errefelé kempinget. Megkeressem? De aztán győzött a sündisznó-effektus. Ha a 90-230 zlotys faházak mind tele vannak, akkor a kempingben lévő olcsóbb bungalók egészen biztosan tele lesznek. Sátram meg nincs. (Mert hülye vagyok.)

Akkor marad az alvás a kocsiban. Hálózsákom van, a kocsi meg biztosan kényelmesebb, mint a terasz januárban.
Keressünk csülköt. A belvárosban biztosan van, tavaly próbáltuk is. Csakhogy most teljesen kint vagyok a város szélén. Valami busz biztosan lenne… de nem tudom, meddig jár… meg sötétben hogyan jövök vissza.

Nagyítás

Ekkor láttam meg egy kis viskót. (Mármint helyi viszonylatban. Nálunk csinos faháznak számítana.) Kicsinek kicsi volt ugyan – de jó nagy kerthelyiséggel bírt. Igaz, csuromvizessel, mert a napi eső nem kímélte. Igaz, rohadt hideg volt ilyenkor már a szabadban, 1000 méter magasan, az erdő szélén. Ködben, esőben.
De nekem már nem számított. Ahányszor aznap már eláztam. Ahányszor aznap fáztam. (Ember, hülye fejjel reggel még zuhanyozni is hideg vízben zuhanyoztam.) Bementem. Kértem egy sört. Utána mostmutasdmeg technikával eljátszottam a csülköt. (Én ugyan emlékeztem az Eisbein szóra, de nem volt vele nagy sikerem a pultos csajnál.) De végül csak összejött. Kiültem a kertbe a sörrel, felvettem az esőkabátot, hamarosan megjött deszkán az óriási csülök, tormával, mustárral, zöldségekkel. Gyorsan kértem is hozzá egy újabb sört.

Nagyítás

Most már csak a szálláson kellett törnöm a fejemet. Valahogy nem sok kedvem volt a forgalmas parkolóban aludni a kocsiban. De félrevonultan sem – fogalmam sincs, milyen arrafelé a közbiztonság. És akkor előbújt a korábbi kérdés is: mit is akarok csinálni szombaton? Megint nekimenni a hegynek? A lábam határozottan tiltakozott(4). Meg úgyis megint szar idő lesz. (A pozitív gondolkodás hullája már ott hevert a kocsi mellett.) Nézzem meg Krakkót? Bokától fülig sárosan? Sántikálva? Meg odafelé csak 100 kilométer, de akkor hazafelé már 500. Csavarogjak Zakopane-ban? Szép hely, de egy óra alatt be lehet járni a belvárost. Ezért aludjak itt?

(4) Egy dolgot nagyon elcsesztem, pedig fel is írtam a todo cetlire. Nem vágtam le a lábujjaimról a körmöt. Nem mintha túl nagyok lettek volna, de nem voltak teljesen kicsik sem. Ez normál gyaloglás esetében nem gond – de aznap én 1000 méter szintet jöttem le meredek ösvényeken. A testsúlyom nagy része a bakancsom orrára koncentrálódott, a körmök pedig belevágódtak a húsba. Fájt, na.

A vége az lett, hogy kértem még egy nagy adag kávét, majd hazafelé vettem az irányt(5).

(5) Ha esetleg megbotránkoznál, hogy két sörrel a fejemben vágtam neki az útnak, gondolj bele: akkora nagy darab zsíros csülköt vágtam be, hogy a sörnek esélye sem volt arra, hogy akár csak egy molekula etilalkoholt is eljuttasson a vérig.

Már csak sajtot kellett vinnem a családnak. Ez nem is volt egyszerű, mert Lysa Polanától az erdei úton jöttem, ott meg nem voltak árusok. A belvárosba meg csak ezért nem akartam bemenni. Aztán teljesen váratlanul találtam a külvárosban egy mozgóárus diákot. Este hatkor. Amikor a szállásadóknak már háromkor fájront van. A csókának nem volt már túl sok sajtja, ennek ellenére elég nehezen tudta felfogni, hogy amikor azt mondom neki, hogy ‘all of them’, az azt jelenti, hogy borítsa bele a zacskóba a teljes készletet.

Hazafelé már jöttem, mint a golyó. A zenék is szerencsésen jöttek ki, döngetett a hangszóró és döngetett az autó. Fenékig kiélveztem, hogy egyedül vagyok és lehet nyomni még a kanyarokban is. Kanyarok pedig voltak.
Meg furcsa emberek is. Az egyiknek valószínűleg féktárcsa gyára lehetett, mert szolíd tempó mellett, Smokovec – Poprad között, minden enyhe kanyarban úgy fékezett, mintha az élete múlott volna rajta. De a legdurvább a Gömöri-hegységben a 20/50 szendvics volt. Ott elég rendes szerpentinek figyelnek hosszú tömött sorban, a sor elején haladó(?) személyautó viszont 20-nál nem mert gyorsabban menni. A mögötte lévő meg nem merte megelőzni. Én meg nem bírtam a kettőt együtt, hely ugyanis nem volt közöttük. Aztán végül az előttem autózó sofőr összevakarta minden bátorságát és előzött egyet. Mentem utána én is – de ekkor derült ki, hogy ez a csóka meg 50-es volt. Ennél az istennek sem ment többet. Kis híján elrágtam a kormányt, mire áthámoztam magamat rajta.

Fél tizenkettőkor már otthon majszoltuk a sajtot Nejjel.

Tapasztalatok:

  • A ruhák bejöttek. Még a nyáron szereztem be mindenféle könnyű, olcsó szintetikus cuccot a Decathlonból – és nem bántam meg. Könnyű, vékony anyagok – de gyorsan száradtak, melegen tartottak. Az új esőkabát szintén nem hagyott cserben.
  • A hátizsák még mindig nehéz. Még úgyis, hogy a cucc felét kiszórtam. Így itthon sétálva már jónak tűnt, de a meredek sziklákon felfelé kaptatva, amikor minden lépésnek nagyon pontosnak kell lennie, akkor már nem annyira. A hálózsákot például még a kocsiban ki kellett volna szórnom. Ilyen időben arra számítani, hogy a túristaház tele lesz és csak a földön kapok helyet valahol – a helyzet teljes félreértelmezése volt. Nem kell vinnem az igazolványtárcámat sem. (Kicsi, de baromi nehéz.) Fogkeféből is elég a gyerekméret. Meg mittudomén. Tényleg igaza van Attilának: minden grammért meg kell küzdenünk, nem lehetünk elnézőek a felszereléssel kapcsolatban.
  • A körömvágás nagyon fontos. Akkor is, ha még nem karom.
  • A kis sátor mindig legyen a kocsiban. Bármikor alakulhat úgy a helyzet, hogy nem kerül normális szállás.

Végül a szokásos kesergő. Hogy van-e értelme vadászként mindig visszajárnom a medvéhez.
A múltkor – amikor egy hétig voltunk Ótátrafüreden és annyira szar időnk volt, hogy egy nyomorult apró vacak túrát sem tudtunk összehozni – szóval akkor úgy zártam le az írást, hogy ennek nincs értelme. Nem élünk úgy, hogy figyeljem az előrejelzést és amikor jó időt jósolnak, félredobjak kapát-kaszát, egyből rohanjak fel. (Arról nem is beszélve, hogy erre a péntekre már jó időt mondtak. Csak aztán a csütörtöki szar, esős időnek még nem volt kedve elmenni.)

De akkor azért ott volt bennem, hogy jó-jó, október utolsó hetében mégis, mit vártam?

Ezért mentem most szeptemberben. A Tátrában ugyanis az augusztus és a szeptember a két legszárazabb hónap. Az augusztus kiesik, a családosok ekkor mennek, tényleg hosszú tömött sorokba kell állni minden nagyobb lépést megkívánó kődarab előtt. (Igazából a szeptemberi hétvégék is ilyenek. Ezért mentem már péntek hajnalban. Hogy legyen egy fél nap előnyöm. Hogy szombat kora reggel már egy belső menedékházból indulhassak neki, ne a tömeggel kelljen vonulnom a széléről.)
Nem jött be. Szeptemberben eddig mind a három hétvégén hervasztóan trágya idő volt. Még a pozitív gondolkodás sem használt. (A Tátrába állítólag ez kell: nagyon sokszor fordul elő ugyanis, hogy reggel, amikor indulsz, még reménytelen a helyzet. Aztán vonulsz, vonulsz – és mire felértél a csúcsra, már süt a nap és eltűntek a felhők.)

Szerencsejáték. Ahol kicsik az esélyeid. Ráadásul, ha nyersz, akkor sokan nyernek – ha jó az idő, hirtelen őrült tömegek lódulnak meg felfelé. De a legtöbbször szopsz és az emberek azt mondják olyankor, hogy nem volt szerencséd(6). Ha kellően makacs vagy, akkor talán tízből egyszer összejön egy kellemes túra. Csak addig beleöltél egy csomó időt, egy csomó pénzt – és még fel kell dolgoznod a kudarcélményeket is. Nem hiszem, hogy ne akadna ennél jobb szabadidő eltöltési lehetőség – még akkor is, ha az ember magas hegyekben szeretne mászkálni. Mittudomén. Itt van nem messze az Alpok, akár Ausztriában, akár Szlovéniában. Vagy délen Paklenica. Most határozottan úgy gondolom, hogy érdemes lenne alaposan szétnéznem másfelé is – mert a Tátra eléggé reménytelen.

(6) Másfelől pedig – és itt látszik, hogy maradt azért a pozitív gondolkodásból még egy kevés – az egy dolog, hogy a Tátra innen, 300 kilométer távolságból szórakozik velem. De amikor elmentünk 11000 kilométerre a Yosemite parkba, akkor olyan szerencsénk volt, amilyen a helybélieknek is ritkán akad: jégolvadáskor volt három napon keresztül szikrázóan gyönyörű időnk. Miközben alig találkoztunk emberrel az egyébként rendszeresen túlzsúfolt parkban.

Linkek:

16 Comments

  1. Mi Szlovakiaban voltunk, Liptovské Sliače-ben, es nagyon jo idonk volt – reggel-este huvos, delbe meleg, es vegig szaraz. Rossz oldalan mentel fel a Tatranak :-)

  2. Ne mondj már ilyeneket, a másik oldalon nem is lehetett látni a Tátrát. Se reggel, se késő délután.

  3. Most néztem meg térképen. Csaltál: az nem is a Magas-Tátra. ;)

  4. Ha mar egyszer esett miert nem nezted meg a fold alatti szepsegeket mint:
    http://www.nizketatry.com/ciele/dljaskyna/hu.html
    http://www.nizketatry.com/ciele/bjaskyna/hu.html
    http://www.nizketatry.com/ciele/djslobody/hu.html
    http://www.nizketatry.com/ciele/vjaskyna/hu.html

    Igaz Alacsony-Tatra, de ott van a mind a kozelben. Ha meg mar mindenaron vizes akarsz lenni akkor az alabbiak sem olyan rossz valasztas, foleg tura utan :)

    http://www.chocskevrchy.sk/obce/besenova/hu.html
    http://www.zapadnetatry.com/ciele/tatralandia/hu.html
    http://www.vysoketatry.com/ciele/aquacity/hu.html

    A tutajozas is erdekes lehet egy kodos napon
    http://www.pieniny.sk/ciele/dunajec/hu.html

    vagy a Nowy Targi piac is :)

    Tovabbi lehetose itt :
    http://www.vysoketatry.com/hu.html

  5. Huh. Jó sok linket szedtél össze, örülni fognak az errejárók.:-)
    Akkor egyenként.

    – Aquacity nem érdekel. De komolyan.
    – Hasonlóan az épített parkok, strandok sem.
    – A Nowy Targ-i piac tényleg nagy élmény, de fiatalkoromban már voltam ott.
    – Zakopane-ból egész biztosan nem fogok áttúrázni az Alacsony Tátrába, különösen úgy nem, hogy nem is készültem rá.
    – Dunajecnél tavaly voltunk októberben – és bár még működniük kellett volna, de már sehol nem találtunk senkit. Oda most egy ideig nem megyek.
    – Cseppkőbarlangból már láttam a bélai cseppkőbarlangot T. Kotlinán. Szép volt, drága volt, kissé kellemetlen volt.

    Ami biztos, hogy a felsoroltak közül – még így utólag sem – izgatja fel egyik sem annyira a fantáziámat, hogy azt mondjam, megérte volna miattuk a kocsiban aludni a zakopanei parkolóban.

  6. Csülök

    Údené füstölt
    varené főtt
    koleno csülök

    predné mellső
    zadné hátsó

    mint pl. a kepen, nyamíííííííííííííííííí …

    http://www.masoparizek.sk/Solene-masa-a-slaniny-surove.htm

    knédlivel, és párolt káposztával is finom.

    Sört pedig csakis kriglivel, előtte egy korsó, közben egy korsó, utánna egy korsó csapolt sört. Aztán annyi, amennyi jólesik :)

    Persze utánna kocsiba ülni nem igazán szabad.

    On the eighth day, GOD created BEER! ;)

    A sörivók miatyánkja hogy van magyarul? A neten nem találok ilyen szerzeményt. Biztos megártott a mai adag Bernard söröm.

  7. Szlovák félen itt találsz hegyi vezetoket telefonszámmal

    http://www.vysoketatry.com/ubytovanie/ubytovanie/ubytovanie.html#spri

    Horskí vodcovia Mountain guides hegyi vezető

    ha esetleg komolyabb turára gondolsz.

  8. Egyvalamit felejtesz el: én a goráloknál voltam. :) Már nem emlékszem pontosan, de valami goloizé volt a csülök.

  9. Ja van koztuk jegbarlang is :)

  10. A dobsinaira gondolsz? Ott már voltam… és hát elég jellegtelen egy barlang. Nekem legalábbis nem tetszett.

  11. Egesz jol ertik a szlovakot:) Kiprobalva az egyik kollegam goral, ide nosult. Ma matyarul is potyog valamit:)

  12. Déményfalvira. Mindkettoben voltam még boldogult ifi koromban. Igy utolag visszagondolva, lehet hogy igazad van. Nekem szep emlekek fuzodnek mid a kettohoz. :)

  13. Ezt egy Magas-Tátra fórumból másolom ide. Hogy teljes legyen a kép.

    Olvastam a blogodat, s feltűnt, hogy Te is Egerből vagy. Valóban nem volt szerencséd azzal a péntekkel, rövid túraleírás a rákövetkező szombati napról:
    Tegnap ötödmagammal ébredtem (köztük két gyakorlatlan, kissé tériszonyos, de természetszerelmes lány) kuznicei szallásunkon, hogy belekóstolhassunk a Sas-túrába. Negyven perccel nyitás előtt érkeztünk a felvonóhoz, így már az első kabinnal felmehettünk ( 30 plz/fő ), s reggel nyolckor elfogyasztottuk első sörünket a Kasprowy hegyen lévő étteremben. Felhőtlen ég, hőmérséklet 5 fok, ragyogó napsütés (ez napközben sem változott, így naptej hiányában kissé megpirultunk). Kasprowy-Zawrat táv 4 órásra sikerült, mivel a Swinica hegyen lévő láncos szakaszok nagyon visszafogták kis csapatunk rutintalanabbik felét. Nagy volt a tanakodás, hogy beérjük-e ennyivel,de győzött a kalandvágy, továbbmentünk, s belekezdtünk a Sas-útba. Itt a láncos részek még kitettebbek, ezért a félelem is jobban blokkolja a teljesítőképességet, így további szűk három óra kellett, hogy elérjük a Zerge-csorbát (útikönyv szerint elég lett volna másfél is), melyből az első lejárat nyílik a völgy felé.
    Onnan hosszas ereszkedés a Murowaniec házig, meleg kaja, sör, majd éjszakai sötétben vissza Kuznicébe az autóhoz. Hajnal kettőkör már idehaza, jól megszokott helyünkön csicsikáltunk. Nagyszerű volt!

  14. Szia! Segítségedet szeretném kérni, látom nagy túrázó vagy és ismered a Lengyel Tátrát.
    Kis társaságunk Zakopánéba igyekszik és szeretnénk egy nagyot kirándulni. Vegyes az összetétel, 7-50 éves korig. Találtunk egy útleírást és azt szeretném megkérdezni tőled szerinted milyen nehézségű és mennyire járható október 23-án ? Óvatos duhaj vagyok, tavaly felvittem őket a szlovák paradicsomba májusba, a Hernád fölötti tálcákon még vastagon jég volt.
    Arra is megkérnélek, hogy esetleg ajánlj valami jó kis túrát Zakopáne környékén, ha ez túl nehéz lenne! Remélem nem zavartalak! köszi

    ja és a túra leírás:
    Egész napos gyalogtúrára indulunk a Magas-Tátra lengyelországi oldalán. A hegység ezen északi oldala meglepően más jellegű, mint a sokak által jól ismert szlovákiai oldal: vadabb, látványosabb, monumentálisabb. Zakopane kisvárosából gyalog indulunk el Kuznice településére (850 m), majd nemsokára elérjük a Magas-Tátra Nemzeti Park határát. Gyönyörű fenyőerdőben kapaszkodunk az égbe törően magas hegyormok felé. Érintjük az 1499 m magas Kopami-hágót, majd első megállónk a Murowaniec turistaház (1500 m), mely az erdőhatár közelében épült. Közel 100 férőhelyes befogadóképességével a Lengyel-Tátrában túrázók egyik legfontosabb megállóhelye. A már-már kísértetkastély-szerű épület a híres Sasok-útja alatt helyezkedik el, ahonnan szépen látni a szóban forgó, kitett hegygerincet. Tiszta időben lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetünk innen. Némi pihenőt követően folytatjuk túránkat felfelé, a Krasprówy 1986 m magas csúcsára, mely a Magas-Tátra főgerincén található; a csúcson áthalad a lengyel-szlovák határ. Itt épült Lengyelország legmagasabban fekvő meteorológiai állomása.

  15. Szia,

    A látszat csal, én is csak most ismerkedem a környékkel. Térképet már rengeteget nézegettem, interneten is olvasgattam, de túlzás lenne azt mondani, hogy járatos vagyok arrafelé.

    Viszont tudok ajánlani egy magyar házaspárt, kint élnek Zakopanéban, utazással és turisztikával foglalkoznak, nagyon segítőkészek, emellett pedig abszolút webkettesek. :)
    Itt találod a blogjukat:
    http://zakopane.blog.hu/

  16. Nagyon köszi!!

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading