Tanulni aggódni

Ha megszülted
Neveld fel
Ha felnevelted
Engedd el

No, ez is eljött. A konkrétumokról nem beszélnék, végül is, nem ez a lényeg.

Csak… detektáltam a határmezsgyét.

Az embernek egyszer csak megszületik a gyereke. Akkor még csak gyökeresen új élménynek tekinti, azt mondja, no nézd már, ebből még bármi is lehet. Aztán szép finoman a gyerek köré szerveződik az élete – és ezen az sem változtat, hogy közben esetleg születik még néhány. Kezdjük megszokni, hogy van itt mellettünk ez a pelyhes kis lény, aki nagyjából azt csinálja, amit mondunk neki. Nagyjából. Szép szavakkal ugyan nem tudjuk nevelni, de látja, hogyan élünk mi és azt remekül át tudja ő is venni. Kezd kibontakozni az egyénisége, bár ha elvisszük társaságba, akkor még a legtöbb megszólalása után keresi a tekintetünket: jót mondott vagy rosszat? Megpróbáljuk annyira önállónak nevelni, amennyire csak lehet, még ha ez néha fájdalmas is. Aztán egyszer csak történik valami, valami markáns, amikor megérezzük, hogy _most_ lépett le arról az útról, melyen együtt mentünk. Mostantól fog a saját útján menni.

Ekkor, amikor az ifjú ember kezdi tanulni az önálló életet – ekkor kezdi el tanulni a szülő párhuzamosan a helyes aggódást. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogyan aggódunk. A helytelen aggódásunkkal elronthatjuk gyermekünkkel a kapcsolatot – mely kapcsolatot évekkel, esetleg évtizeddel később helyre tudunk ugyan állítani… csak éppen akkor, amikor a gyereknek a legnagyobb szüksége lett volna ránk, mi éppen sehol sem voltunk.
Mert rosszul aggódtunk.

Aggódni ugyanis távolról kell. Még csak véletlenül se soroljuk fel a gyereknek, hogy mi minden miatt aggódunk. Feltételezem, hogy jó szülő módjára amennyire lehetett, felkészítettük őket. Meséltünk nekik az emberekről, viselkedésekről, beszéltünk nekik a tömegekről, a jóakaratról, az elfogadásról, az empátiáról – és persze a szerelemről, méghozzá mind a három értelemben: szerelem, mint biológia, szerelem, mint szex és szerelem, mint etika.
Természetesen tudjuk, hogy mindez nem elég: hiába sajátította el mindezt a gyerek, nagyon sok múlik a sorson, a szerencsén. Kiképezhettük sok mindenre – de mi van, ha induláskor egy olyan komplex problémakörbe fut bele, mellyel tapasztalt ember is nehezen birkózna csak meg? Ilyenkor vagy szerencséje lesz – ami túlzott önbizalomhoz vezethet – vagy nem lesz szerencséje, melyet sebként élhet meg… mely sebet az egója lehet, hogy csak évek alatt hever ki. Nem tudhajtuk.
De.
Nem is befolyásolhatjuk.

Maximum aggódhatunk. Távolról. Innentől ez már az ő harca. Ha jól csináltuk és a tinédzser kor végére baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, akkor számíthatunk rá, hogy kikéri a véleményünket. Ez jó. Nagyon fontos, hogy őszintén válaszoljunk neki. Úgy, hogy nem azt nézzük, nekünk mi lenne a jó – hanem azt, hogy neki.

Azaz összefoglalva: nem, ne szálljunk rá, ne kezdjük el sorolni mennyi buktató rejlik a döntése mögött. Tudja. Hiszen előtte már ezerszer beszélgettünk vele erről-arról. Kiképeztük. Innentől meg kell tanulnia élni.

Viszont.

Ha mégis úgy gondolja, hogy tanácsot szeretne kérni, akkor ne habozzunk.

De tényleg csak akkor, ha kéri.

7 Comments

  1. Joe, neked ez hogy megy? Mármint a távolról aggódás? Mert én megveszek egészen, és aggódom. Néha egészen közel… És mindenen. Odaér? Elkésett? Hazaért már? Evett rendesen? – sorolhatnám még. És még nem is érettségiztek. Mi lesz akkor, ajjaj!

  2. A távolról aggódás jelen esetben azt jelenti, hogy belülről aggódom, de kivülről nem mutatom. A fokozatos önállóságra szoktatás meg neked is szoktatás: ha valamiről kiderül, hogy jól megy neki, amiatt már nem kell a továbbiakban aggódnod. Baleset, szerencsétlenség… meg akkor is bekövetkezhet, ha otthon ül. Ezzel kapcsolatban nem tehetsz mást, csak bízol a sorsában, a szerencséjében.

  3. Persze,

    És most ez nem is egy burkolt “tudd, hogy aggódom” üzenet :) Hiszen nem olvassák a blogot igaz? ;)

  4. Tudomásom szerint már nem olvassák. De ettől függetlenül újat nem mondana nekik, beszéltem már velük, tudják, mi a helyzet.

  5. Ezek utan akarok en meg egy negyediket is???
    Eddig csak aggodas a kobon volt/van/lesz…

    Na nem baj, majd megtanulok aggodni…
    Pl, egy uveg bor mellett szivesen veszem tapasztalatodat.pl novembertol…

  6. zsUK:
    Ez csak az agy átprogramozása. A bor, mint átviteli közeg kifejezetten segíti a folyamatot. :-)

  7. Eh. Így jár az, aki az öccse gépéről kommentel. Szóval az előző bejegyzés én voltam.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading