Aki mindenkiben benne lakozik.
Nem, ne is tagadd, benned is. Már rögtön a tagadással lebuktál. Vitatkozol? Győzködöd a másikat?
Miért is? Mi a jó neked abban, ha úgy álltok fel az asztaltól, hogy onnantól a partnered is a világokat tojó zöld krokodilban hisz, pedig addig szerinte a gigantikus fába szorult féreg izzadta ki a bolygókat, köztük a Földet is.
Vigyorogsz? Úgy csinálsz, mintha soha nem vitatkoztad volna át valakivel az éjszakát arról, hogy most akkor élt-e egy Jézus nevű pacák és mi a fenét is csinált valójában, vagy mi is volt az a nagy vita Platon és a sztoikusok között, vagy csak úgy szabadon, mi a fészkes fene is az, hogy kispolgár?
Magunk között vagyunk. Most őszintén: ki nem szarja le? Nem tökéletesen mindegy? De mégis veszettül érveltél, akár több éjszakán keresztül is.
Oké, mondod erre (Már megint vitatkozol?), hogy kicsit merítettem. Mert lehet, hogy én ilyen hülye vagyok, meg lehet, hogy a haverjaim is – hiszen hasonló ugye a hasonlóval – de a világ főleg nem ilyen alakokból áll.
Nem a francot. Utazz tömegközlekedésen. Hallgass bele a piacon mások beszélgetésébe. Beszélgess el a kutyasétáltató lakótársakkal. Pár perc, és valaki már győzködi is a másikat. Mocskos kommunisták… hatalommániás Orbán… zsidók, szlovákok, cigányok. Miért érzi valaki fontosnak, hogy ezekről a témákról legalább egy egyetértő hümmögést kierőszakoljon a másikból? Miért kell egyáltalán a másikat győzködni arról, hogy szerintünk kik és mikor baszták el?
Mert ebben hiszünk… és borzasztóan zavar, hogy mások másképp gondolják. Persze, hogy nem hagyhatjuk ezt ennyiben – gondolja az a pici népművelő.
Félre ne értsd: nem a vita ellen vagyok. A vita élesíti az elmét, szélesíti a gondolkodást. A vita jó. De belegondoltál már, mi lehet az oka annak, hogy olyan veszettül véded az álláspontodat? Miért nem mered sűrűbben kimondani azt, hogy ‘akár így is lehet’… vagy azt, hogy ‘mindegy’. Miért kell addig folytatni egy vitát, amíg a másik teljesen meg nem adja magát? Hiszen ettől nem leszel alfa hím. Én legalábbis még soha nem láttam olyat, hogy egy gyönyörű nőstény példány egy filozófiai vita győztesére vetette volna magát ‘én hősöm!’ felkiáltással.
Az a beépített népművelő, az a hibás. Az kényszerít arra, hogy ezt a világot jobbá tegyed. És mi mással tudnád jobbá tenni, mint hogy a saját – borzasztóan helyénvaló – gondolataidat plántálod mások gondolatai közé. (“Vagytok palánta, Istennek fája és mi a munkatársai” – hogy idézzem az egyik legfőbb népművelőt.)
És teszi ezt mindenki, mert ez a pici népművelő mindenkiben benne van. A középkorú anyagmozgató szakmunkás a kocsmában a maga szintjén a maga haverjai között… a lila bölcsész a romkocsmában, szintén a maga környezetében. Az egyik zsidózik, a másik spinózázik… a pici népművelő(1) pedig boldog, mert dolgozik.
Ja, hogy miért is lett ebből írás a blogon.
…Izé, blog….
Belegondoltál már? Hiszen a blog a legjobb illusztráció a pici népművelő tevékenységéhez. Vitázol? Meg tudsz győzni pár embert. Blogolsz? Rengeteg ember olvassa.
A pici népművelő is evolválódik.
(1) Aki a ‘pici népművelő’ helyébe az önző mém kifejezést helyettesítette be, nem téved nagyot. Szerintem. De nem akarom megvitatni.
Recent Comments