Mely kifejezés a véletlenszerű, de tartós szívás szinonimája.
Jelen hétvégém egész konkrétan azzal telt, hogy hat darab mennyezeti lámpát szereltem fel. Eredetileg úgy képzeltem, hogy felhajigálom még szombaton a csapatot, aztán vasárnap megyek, evezek egy jót a Kis-Dunán.
Aha.
Szombaton – értsd úgy, hogy egész délután – felraktam 1, azaz egy darabot. Igaz, ez spéci szerelés volt, nyolc csavar kellett hozzá, meg az áramot is úgy kellett odacsalogatnom – de akkor is. Az egész egyszerűen nem fair, hogy csak egy egyenes vonalon tudjam külső vezetéssel vinni a vezetékeket és ott végig betongerenda legyen.
Vasárnap annyiból lett más a helyzet, hogy a földszinten nem csak betongerendák, hanem betonkefnik is voltak. Ráadásul mindez fejlámpával, mert a lenti helyiségeknek nem igazán van normális külső megvilágítása.
Egy élmény volt. A vakolat kábé két centi, abba csak borzasztó pici tipli megy bele, mely már attól is kifordul a puha vakolatból, ha csúnyán nézek rá. Elmentem, vettem pici, de vastag csavarokat, a vastag tiplijeimet felszeleteltem (konyhában, vágódeszkán – ahogy kell) – de így sem tudtam megúszni, hogy 5-6 millimétert ne fúrjak bele a betonba. Meg egyáltalán, mire ezt a technikát kidolgoztam. Szomorú két nap volt ez a betonfúrófejek nemzetségének.
Egész hétvégén dalolt az ütvefúró. Persze a szomszédok még így is jobban jártak annál, mintha én daloltam volna.
Recent Comments