Át a Balcsin

Átúszni már átúsztam. Most megvolt az átevezés is. Legközelebb az átfakutyázás jön.

Nem adtam volna egy lyukas rézgarast sem, hogy ezen a hétvégén összejön. Pénteken a világ összes esője ránk szakadt. Már amennyi a csütörtöki hatalmas zuhé után még megmaradt odafent. A rádió pedig folyamatosan azt mondta, hogy a szombat ugyanolyan lesz, mint a péntek.

Pénteken dolgoztam ugyan, de elkéredzkedtem korábban. Hiába. Így is totális őrület volt a délutánom. Mivel egész héten este nyolc után értem haza, túl sok mindent nem tudtam előre összekészíteni. El kellett mennem a kajakért, be kellett vásárolnom, mindezt a pénteki tömegben. Negyed hétkor tudtam végre elindulni, az M7 persze be volt állva, mint sátorcövek a fagyökérbe. Negyed kilenckor estem be futva az este nyolcig nyitva tartó recepcióra, de aztán megegyeztünk, hogy majd holnap reggel papírozunk. Ekkor még világosban felállítottam a sátrat, a sörsátrat már fejlámpával, csalogattam bele áramot – és már fél tizenegy is volt, lehetett foglalkozni Barnával. Ő ugyanis Velencén volt táborban, aztán pénteken konspiratív okokból felment a többiekkel Pestre, majd felszállt egy ellenkező előjelű vonatra. Menetrend szerint éjfélre ért volna le, de a vonat a kemény 120 kilométeres távolságon összeszedett egy óra késést. Persze a tábori kocsma itt alakult ki a sörsátor alatt – én viszont az éjszakai fuvar miatt még nem ihattam. Eleget.
Végül hajnal egyre minden rendeződött, Barnát bekoccoltam a sátorba, és utánaeredhettem a többieknek.

A személyiségi jogok mindennemű ignorálásával néhány fénykép az estéről.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nagyon későn feküdtünk le.
Nagyon korán kellett kelnünk.

Először azt hittem, hogy csak viccelnek. Milyen kedves társaság: látták, hogy feszült vagyok, hát megpróbálnak felvidítani. De valahogy nem voltak őszinték azok a mosolyok… Hamarosan ki is derült, hogy igen, tényleg hatkor fogunk kelni, mert a hajók beszállítása 7.30-8.30 között kell megtörténjen a jó félórányi evezős távolságra lévő strandra.

A reggelről nem akarok sokat írni. Nem mintha nem tudnék, csak nem szeretnék ilyen mennyiségben negatív hullámokat sugározni.
Az ég illeszkedett a hangulathoz: borongós, rosszkedvű volt. Az eső lábszagát egész konkrétan éreztük. Hagytuk is a fenébe a napolajat. Ilyen időben a versenyt sem fogják ellőni, nemhogy megkapjon minket a nap. A polárszűrőt is leszedtem a fényképezőgépemről. (Igen, mi voltunk azok a versenyzők, akik időnként kiálltak a mezőnyből fényképezgetni. Ne rohanj úgy, Dönci, nagyon szép a táj. Mi még a rajtnál is fényképeztünk – pedig egy DSLR-t előásni majd visszacsomagolni egy vízhatlan zsákba, nem egyszerű művelet.)

Először a sárkányhajókat és az egyéb nagytestű jószágokat indították el, 10.30-kor.

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Már itt látszott, hogy baj van. Körben a Balaton parton feszülten figyeltek a kumuluszok, de a víz fölött véletlenül sem volt még csak egy zsebkendőnyi felhő sem. Csak a nap. Aki úgy döntött, hogy most, ebben a fél napban bepótol mindent abból, amit az utóbbi egy hétben elmulasztott.
És mi pont az UV sugárzást tekintve legerősebb időszakban szálltunk vízre.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Borzasztóan sajnálhatjátok, hogy nem volt nálam a polárszűrőm. A napszemüvegem ugyanis szintén tudja a fotonelforgatós trükköt – és valami gyönyörű volt a tó, az ég és a vízben a hajók. A fényképek nem adják vissza igazából – pedig ezek sem rosszak.

A táv Alsóőrs-Siófok volt, oda-vissza.
Odafelé megpörgettük egy kicsit – de többször is kiálltunk fotózni. Egyébként is kellett, mert úgy nézett ki, hogy az a kemény szivacslap, melyet a popsim alá tettem, nem váltotta be a reményeimet: továbbra is zsibbadt a lábam. Azért így is 1:25-tel fordultunk. Aztán a nagy fészkelődésben elcsúszott a szivacslap, és egész véletlenül egy olyan pozícióba állt be, ahol már megemelte annyira a combomat, hogy beindult a vérkeringés. Elmúlt a lábzsibbadás.
Ekkor ráálltunk egy szolídabb tempóra, ezt nyomtuk is, jelentősebb megállás nélkül. (Egyszer tettük csak le az evezőt, amikor vizet ittunk.) Az utolsó két kilométeren pedig begyújtottuk a rakétákat: megláttunk ugyanis magunk előtt jó száz méterrel egy nagymamát, aki szép kényelmes tempóban – egy sima, egy fordított – pöfögött a kajakjával. Előttünk. Miközben mi ketten addig azért úgy gondoltuk, hogy nem megyünk rosszul.
A gépház rögtön vette is a lapot, megpörgette a csapásszámot – na meg erőt is tettünk bele egy keveset. Ekkor elég sok egység mellett mentünk el – pedig korábban nem is láttuk őket.

A végleges időnket nem tudjuk. Nyilván ma volt az, hogy mindketten bent felejtettük a sátorban az óránkat. Úgy saccra olyan 2:56 lehet. (Hivatalos eredmény: majd. Nem ez szokott a szervezők erőssége lenni. Bár idén állítólag sokkal jobban össze volt fogva az esemény, mint tavaly.)

Előző este Gáborral fogadtunk.
– Ne parázz már annyit, simán le fogjátok nyomni – vigasztalgatott.
– Attól nem is félek, csak a szintidőből nem szeretnék kifutni.
– Ne röhögtess már, öt óra az rengeteg.
– Úgy legyen.
– Szerintem olyan 2:20 körül lesztek.
– Kizárt. Legjobb esetben is minimum 3:30.
– Fogadjunk!
– Fogadjunk.
– Egy üveg igazán finom üveg bor.
– Oké.

Na most, innentől senki nem fogja lemosni rólunk, hogy pusztán nyereségvágyból követtük el a fenti időeredményt. Számold ki: 2:20 és 3:30 között a határ 2:55. Mennyi lett a mi időnk? Na, ugye.
Pedig ezzel buktunk. Az eredményhirdetésnél derült ki, hogy a kategóriánkban harmadik páros 2:54-es időeredménnyel jutott fel a dobogó harmadik fokára. Más kettes hajót pedig nem láttunk a cél környékén, amikor beérkeztünk – ergo sanszos a negyedik helyezés, pár perc lemaradással.
Majd legközelebb.

Nagyítás

Egyvalamiben viszont egészen biztosan vertük a teljes mezőnyt: én lettem a legvörösebb főtt rák a parton. (Barna csak azért úszta meg, mert ő már eleve barnán született, rajta nem látszik a megégés.) Kapott már le sokszor a nap, de ennyire még sohasem fájt. Sapkát, szemüveget vittünk, tehát a szemkifolyást és a hőgutát megúsztuk… de a strandon simán lehetett volna tojást sütni a vállamon. És akkor még hátravolt az eredményhirdetés, meg a félórás hazacsorgás.
Azóta ipari mennyiségben kenem magamra a Fenistilt, a szagom valami kifejezetten perverz is tőle, de még mindig piszokul fájok. Az éjszakám… elképzelheted. Szivacs, sátor – és én nem tudok úgy aludni, hogy valamelyik vállam ne érje a földet. Most meg attól nem tudtam aludni, mert valamelyik vállam mindig érte a földet. Ráadásul túl sokat is ettem elalvás előtt, többször is a reflux ébresztett fel. Az egészet színezte a hidegrázás, mely – a tavalyi balatongyöröki táborozáshoz hasonlóan – most is előjött a leégés árukapcsolásaként. Forró vízre itt túl sok esélyem nem volt, így már kora este becsavartam magamat a szuper hálózsákomba és élveztem, hogy egyszerre izzadok, meg kocog a fogam.

De egy picit sem bántam meg, hogy eljöttünk – még ekkor sem.

Reggel nyolc körül keltünk, 11 körül végeztünk az összepakolással, így még éppen elértük otthon az özönvízszerű jégesőt. Érdekes volt elgondolkodni, hogyan járok jobban: ha hagyom, hogy a kajak védje az autót a jégtől, vagy lekapom a kajakot és hagyom, hogy a jég a kocsi tetőjét lyukassza át? Végül beálltam egy fa alá. Döntsenek az ágak.

Link:

4 Comments

  1. Az ilyen túlkajálós esetekre mindig van nálam kreon (1000), ami segít emészteni. (Vény nélkül kapható – malac emésztő enzimeket vagy miket tartalmaz)

  2. El se hiszed, mennyi ilyen gyógyszerem volt már. Akadt köztük olyan is, melyet még a háziorvosom sem írhatott fel, hanem el kellett mennem egy gasztroenterológushoz, aki kiállított egy engedélyt, miszerint csak egy orvos – ez volt a háziorvosom – kiállíthat csak egy személynek – ez voltam én – erre a gyógyszerre receptet.

    Aztán rájöttem, hogy a legjobb védekezés az, ha nem szedek semmit. Ekkor ugyanis rá vagyok kényszerítve arra, hogy vigyázzak – míg ha van gyógyszer, akkor az ember hajlamos könnyelmű lenni. Ezt még megeszem, mert úgyis van nálam győgyszer – aztán így lehet eljutni az egyre erősebb szerekig.
    Nyilván előfordul, hogy túlmegyek néha a határon – de szerencsére ma már ritkán.

  3. Ezen két bejegyzés után kíváncsi lennék, minek kellene történnie egy kiránduláson, nyaraláson ahhoz, hogy kijelentsd, hogy na ez szar volt. De legalább nem érte meg.

  4. Van olyan, hogy kitűzöl egy célt, eléred és örülsz – miközben nem foglalkozol a felmerült kellemetlenségekkel, mert azok elmúlnak, az élmény meg megmarad. Ez jó akkor is, ha egy külső ember számára nem tűnik annak.

    minek kellene történnie egy kiránduláson, nyaraláson ahhoz, hogy kijelentsd, hogy na ez szar volt. De legalább nem érte meg.

    Volt ilyen. Például tavaly nyáron, a balatongyöröki nyaralás.
    http://mivanvelem.hu/2008/07/13/balatongyorok/

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading