Aktuálisan

Jelenleg a megoldás kulcsa a Fidesz kezében van. Megint. Ha hagyják, hogy a másik végre csinálja azt, amit már régóta el kellett volna kezdenie – akkor még van esélyünk, hogy kilábalunk. No, nem azért, mert olyan jók vagyunk a valamit csinálásban – és akkor még nem is mentem bele az MSzP képességeinek boncolgatásába. Nem, hanem azért, mert ha a világ látná, hogy végre elindultunk valamerre, végre legalább a kritikusan fontos dolgokban egyetértés van az országban, akkor kapnánk egy kis bizalmat – és ez az, amiből most óriási hiányunk van. Ez az, ami miatt sarokba vagyunk szorítva. Ellenben ha a Fidesz – mint eddig – most is beblokkol mindent, amit a másik csinálni akar, akkor kampó. Értem, hogy nekik pártként az a jó, ha semmi pozitív, semmi kormányzóképesség-féle sem fog társulni az MSzP neve mellé – de egy válságmenedzselés nélküli évet már nem bírunk ki. Egy választási kampánnyal töltött fél évet sem. (Pénz, túlpolitizálás, országos méretű frusztráció, depresszió.) A Fidesz keresztbeállása azt fogja sugallni a külvilág felé, hogy ezek a magyarok reménytelenek, ezek még a süllyedő hajón is egymást fojtogatják, ezeken nem érdemes segíteni sem. Ha viszont hagynák, hogy az első fájdalmas lépést az MSzP húzza meg, akkor jövőre, amikor szénné nyerik magukat, sokkal jobb pozícióból kezdhetnének. Ha hagynák. De a Fidesz mindenáron nagyot akar nyerni, kerül, amibe kerül.

Ez egy nagyon veszélyes gyáva-nyúl játszma. A Fidesz összeszorított foggal markolja a kormányt – miközben a szembejövő kocsiban most jött el az a pillanat, hogy a sofőr fejében egyáltalán elkezdett derengeni az, hogy kormányoznia kellene. Az egyik nem akarja elrántani a kormányt, a másik nem tudja.
Csak az a baj, hogy a kocsik hátsó ülésein mi ülünk.

25 Comments

  1. Nem érzem az MSZP-ben a valódi akarást.
    Nem látom a FIDESZ-ben a szakértelmet.

  2. Én sem. De az MSzP-t épp most fogják az akarata ellenére megerőszakolni. Valószínűleg élvezni nem fogja, de talán az országnak hasznos lesz.
    Ha viszont egyből a Fideszre bízunk mindent, akkor kihagyunk egy lehetőséget, egy olyat, mely gyors korrigálást tehetne lehetővé.

  3. Igen. Itt tenyleg arrol van szo, hogy a FiDeSz-nek latszolag fogalma sincs arrol, hogy mit kellene csinalni, neki csak annyit mondtak, hogy lehetoleg minden, az MSzP altal inditott kerdesre valaszoljon NEM-mel. A kerdes targya lenyegtelen. Komolyan, mint egy anti-bologatojanos.

    Hallottam mar olyan velemenyt is, hogy azert nem mond semmit, hogy a masik oldal lehetoleg ne meritsen otleteket. Itt azonban az a gond, hogy a _latszata_ sincs meg annak, hogy van egyaltalan _valami_ fogalmuk arrol, mit is kellene igazabol csinalni. Mint amikor az altalanos iskolai testnevelestanart berakjak egyetemi biologiaorara helyettesiteni.

    Amitol igazan felek, az az, hogy ha ezek a valasztasokat megnyerik, akkor sem fognak igazan erdemben semmitse csinalni, mert nem arra valok. Ok csak a NEM-hez ertenek.

  4. “Komolyan, mint egy anti-bologatojanos.”

    A jobboldal viselkedésére – az elmult 7 évben – inkább a sértődőtt és gyerekes jelzők illenének.

    Némely ovodáskorú honfitársunkban nagyobb komolyság tapasztalható mint az ellenzék összességében.

  5. Mit is mondott az öreg Zen mester?
    “Majd meglátjuk…”

  6. 1. Ne egy ex-MSZMP Lendvai és a többi kommunista mondja meg nekem, hogy mi a demokrácia!

    2. Közúti ellenőrzés során a rendőr a sofőrtől vagy az utastól kéri a jogosítványt???

    3. Mintha, olyan sok szakértelem lenne baloldolon, hogy a probléma oka csak a valódi akarás hiánya lenne! Hahaha…

    Bárki, aki KISZ v. MSZMP tag volt az jobban tenné, ha elcsendesedne, és végre élné a többi “kis” ember életét…

    Soha, de soha nem szavaznék balra!!!

  7. Piros, vagy kék tabletta Neo… válassz… aztán fejjel a tükörnek… :-D

  8. Neo,

    1.
    A demokráciát bárki elmagyarázhatja, aki tudja mi az. Még akkor is, ha éppen egy balfékről, vagy egy általad elfogadhatatlan emberről van szó. Jelenleg demokráciadeficit éppenhogy a másik oldalon van.

    2.
    Hülye példa. Ha az utas folyamatosan rángatja a kormányt, akkor mindkettő hibás. Lényegtelen, kinél van a jogsi.
    Vagy most azt kéred számon, hogy az MSzP miért nem dobta ki a kocsiból a vezetést akadályozó utast? Nos, nem lett volna khmm… túl demokratikus.

    3.
    A szakértelmet eddig nem láthattuk. Ugyanis eddig a nem akarás miatt el sem jutottunk odáig. Ne azokból a zsíragyú szoci politikusokból indulj ki, ha technokratákra kell gondolnod.

  9. @Neo: Jelenleg az van, hogy a bal oldalon van a kormany. Most nem kellene meg soforcserevel is elcseszni az idot szerintem, mert arra ido nincsen.

    Oszinten megmondom, nekem edesmindegy, hogy ki forditja a helyes iranyba azt a ruhes kormanyt, csak csinalja mar, es lehetoleg minel gyorsabban, mert az a sziklafal mar nagyon-nagyon kozel van. Ja, es a lejto jelenleg nem a nekunk jo iranyba lejt.

  10. @JoeP:

    3. Igazabol itt meg mindig az a gond, hogy a szakertelem _egyik oldalrol_ sem sugarzik semerre sem. Hogy van-e, avagy nincs, azt senki se tudja, mert ha van is, nagyon le van keritve olomfallal, hogy meg csak veletlen se latszodjon ki belole semmi.

  11. JoeP, a 2-es pontban a “ki a hibás” kérdésre a válaszod nem KRESZ szerű. Ha az utas folyamatosan rángatja a kormányt és szerinted ez akadályoz téged a normális vezetésben, akkor kutya kötelességed félrehúzódni és megállni, mielőtt csattansz valakivel a szembesávban. Ha nem teszed, te vagy a felelős a balesetért, mert te vezetsz, és minden körülményt mérlegelned kell. Azt is fel kell tudnod mérni, hogy biztonságosan tudod-e folytatni a vezetést. A megállás után aztán vérmérséklet szerint lehet intézni az ügyet az útszéli mezőn az utassal.
    Az persze más, ha egyetlen rántás hatására kenődtök fel a szembejövő kamion hűtőrácsára, de azért a szóban forgó eset távolról sem ez.

    De ha már autós hasonlat, akkor szerintem ez az analógia:
    – Fiúk, ha én vezethetek, döbörögni fog a motor és az irány Nickelsdorf lesz.
    – Ok, vezess.

    – Te figyu, ez nem Záhony?
    – De, hazudtam, de már megbízhatsz bennem.
    – Kösz, de inkább kérdezzük meg az utasokat, hogy hova is akarnak most menni.
    – Nem.
    – Akkor én addig húzom a kéziféket, amíg meg nem gondolod magad.
    – Nem érdekel.

    – Kharkov előtt egy hágón kifogyott a benzin. Jön a tűkanyar, és kiderült hogy már a fék is elkopott.

    A hátsó ülésről nézve most már tényleg csak az az alternatíva, hogy vezessen még egy kicsit az, aki eddig. De csak a kanyar utánig, és míg meg nem javítja a féket menet közben.

    Utána kiszáll mindenki, az eddigi vezetőt tarkón lőni, a másik beszállhat vezetni, de a pisztoly hideg csövét folyamatosan a tarkójának kell nyomni és 15 percenként emlékeztetni, hogy mi lett a kollégával…
    Szerintem ilyen “demokratikus” és “körültekintő” sofőrökkel most csak ilyen demokrácia életképes.

  12. A hasonlatokkal az a baj, hogy egy idő után elkezdünk magáról a hasonlatról vitatkozni az eredeti felvetés helyett… na meg arról, mennyire szoros a korreláció a két dolog között.

    Első körben annyi a hozzászólásom, hogy el tudod te képzelni a politikai analógiáját annak, hogy félreállok és pofánverem az utast? Különösen úgy, hogy a hátsó ülésen ülő két gyereke közül az egyik gondolkodás nélkül mindent elhisz neki?

  13. A hasonlatok problémájával egyetértek, igazad van. Azt viszont a politikára is érvényesnek gondolom, hogy ha nem megy a vezetés, akkor a kudarc oka nem a másik (ellen)fél, hanem az, hogy nem ismerted fel, hogy az adott körülmények között nem tudsz jól vezetni.
    Ilyenkor a másikra (is) fogni a kudarcot szánalmas mentegetőzés szerintem. Főleg hogy a politikusként jó előre tudnod kell, hogy az ellenzéknek nem érdeke alád dolgozni.

  14. JoeP,

    Napjaink demokráciájáról egy régi vicc jutott az eszembe:
    A gazda összehívja az állatokat, hogy megbeszélje velük, melyiket milyen mártással készítse majd el ebédre.
    Megszólal a kakas:
    – Gazda elvtárs, mi egyáltalán nem akarjuk, hogy elkészítsen bennünket ebédnek!
    – Kakas elvtárs, Ön eltért a napirendtől!

    1.
    Nagyon nem jó, ha van, valaki, aki meg akarja mondani, hogy mi a jó neked!

    /Szakértői kormány liba tolvajostul és egyebek…/

    Demokráciadeficit mindkét oldalon van.
    Az elmúlt hetekben betegség miatt itthon voltam (feküdnöm kellett, még ahhoz sem volt kedvem, hogy a gép előtt üljek), helyette minden értelmes, értelmetlen műsorokat néztem a TV-ben. A múlt heti “Házon kívül” adásában egy “kis” ember kérdezte a “nagy” {MSZP} embert. Többek között feltette azt a kérdést is, miért nem próbálnak együtt dolgozni pártállástól függetlenül a képviselők? Ahelyett, hogy állandóan marakodnak, együtt próbálhatnák meg helyre rázni Magyarországot. Nos, a válasz először is egy mosollyal kezdődött, majd egy rövid válasz folytatódott: Tudja, mindenki azt szeretné, ha ő, egyedül oldaná meg a problémát.

    /Sajnos itt tartunk 2009-ben…/

    2.
    Arra céloztam, hogy nem szabad az ellenzékre hárítani a felelősséget!

    3.
    Ok, rendben (technokraták)!

    Egy “szakértelmet” láttam… végig hazudtak!!!

    Végül egy kérdés, ki is az, aki hatalom “mániás”? Orbán, mi? :-)

    Ui.:
    Most szemérmetlen nyalás fog következni… (ismerős mondat?) :-)))

    Függetlenül a véleménykülönbségünkre, én továbbra is tisztellek és várom az újabb írásaidat! :-)

  15. Neo,

    Kettőnk között annyi a különbség, hogy te még nem ábrándultál ki mind a két oldalból.

    Én már rég nem foglalkozom azzal, kit milyen ideológia mozgat… mert az csak mellébeszélés. Engem csak az érdekel, ki lesz az, aki végre oda mer csapni a baltával a tönkre.
    Jelenleg a bal oldal az, aki nagyon fogadkozik, nagyon pökdösi a markát. A jobb oldal meg csak fanyalog. Számomra logikus, hogy engedjük oda azt, aki deklaráltan akar valamit. A másikat meg csak akkor, ha kiderül, hogy az ellenfél nagy erőlködéséből csak beszarás lett.

  16. Szerintem kb. november vége óta pökdösik a szocik a markukat nagy tenniakarás közepette, de egy újabb remémybeli sofőr kijelölésén túl semmi érdemit sem tettek még.
    A probléma az, hogy közben a micsodánkat is odaszíjazták a tönkhöz, tehát nem csak azért kell imádkozni, hogy odacsapjanak, hanem a pontos célzásért is.

  17. Te, nem kezdünk túlságosan belebonyolódni a metaforákba? ;-)

  18. OK, térjünk vissza az elejéhez. Hamurabi első kommentjéhez képest én pl. pont fordítva látom a helyzetet:

    Nem érzem az MSZP-ben a valódi szakértelmet.
    Nem látom a FIDESZ-ben a valódi akarást.

    A lényegen nem változtat. Per-pillanat senkire sem tudok szavazni. (És nem azért, mert az “ingadozó többséghez” tartoznék.)

  19. @Neo: Jelen pillanatban teljesen mindegy lenne, ki veszi at a vezetest, ugyanis most a vilagon senkit nem erdekelnek a szurkoloi zaszlok. Kalasz, tulipan, szegfu, narancs vagy kereszt – mindegy, csak csinaljon valami ertelmeset, es csinalja minel gyorsabban, hogy minel elobb tul legyunk ezen az egeszen. Mar most keso mindenhez, de nem kellene az idot meg jobban elhuzni.

    @zoltansz: Igen, sajnos ehhez nincs mit hozzatenni. Mondjuk ertelmes dontes nincs, soha nem is volt talan. A mostani csapat olyan, hogy csak proba-szerencse alapon lehet rabokni valakire, hogy hat akkor talan o. Ilyen szempontbol nem tudom az MSzP-t hibaztatni, hogy egy kulsosre bokott ra. Szomoru, hogy ez a _legjobb_ eselyunk.
    Igazabol a valsag utani elso teendo az lenne, hogy ezt az egesz szedett-vedett bagazst a szelnek ereszteni, es ertelmes emberekkel megtolteni azt a gyonyoru epuletet.

  20. tessenek _igazi_ forradalmat csinalni. a bekes rendszervaltas nekem ugytunik, nemjottbe.

  21. Gondoljatok bele:
    Az új kormány S.O.S. elkészíti a programját májusra és persze abban a hónapban minden kedves szövetségese meg is szavazza. Júniusban hoznak néhány intézkedést, majd a fejnehéz Parlamentünk elmegy nyaralni. Szeptemberben elkezdődik a jövő évi (választási :-)) költségvetés vitája és mire megszavazzák, itt a december. Januártól már folyik a kapmány. Bizony mondom néktek, nem lesz itt semmi értelmes jövő őszig. IMHO utána sem, de ez már végképp mindegy.

  22. @zoltansz:

    És is hasonlóan látom. Akármilyen nótát is húzunk el a Gordonkán, a jövőre esedékes új brácsás mindent le fog fújni. Előre semmit sem megyünk.

    Tán jobb lenne a jövő évi választást most megtartani, aztán 2014-ig egy banda vigye az országot.

  23. @varanusz:
    Azert nem lenne jo, mert akkor fel evig csak a cirada menne, hogy ki legyen az uj kormanyos. Annyi idonk mar nem olyan biztos hogy van… Egy fel evvel ezelott meg talan – de csak talan – lett volna.
    Vannak dolgok, amiket most kell meglepni, gyorsan, hogy a jovo evi nyalakodas mar ne ronthasson a helyzeten meg jobban.

    Jelenleg amugy most az a terv, hogy nem mennek szabira…

  24. @hrongyorgy: most is csak a cirada megy, hogy ki a kormanyos. Ne tévesszen meg, hogy a felszínen mindenki Gordon mögött áll. És Viktorék mindent le fognak fújni jövőre, tehát csak a szopás van, a szarból kimászás nincs.

    Ja, és természetesen mind a 2 a másikra fog mutogatni, hogy amiatt nem bírunk kimászni. Sajnos.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading