Csak egy ugrás

Ezer éve nem voltam MS rendezvényen, most váratlanul úgy alakult, hogy el tudtam menni. Nem bántam meg. Még úgy sem, hogy elméletileg az IT Tisztán rendezvények a kezdő informatikusoknak lettek kitalálva. Szerencsére a fiúk elcseszték, jöttek szépen a 300-as szintű előadások. Ha nem vigyáznak, hamarosan kernelt fognak hekkelni.

Gyors áttekintés.

Most szemérmetlen nyalás fog következni: GT előadóként olyan, mint valami finom bor. Minél öregebb, annál jobb. Habár új dolgot nem hallottam a témában, de szépen összefoglalta a PKI-nak azt a részét, melyet általában el szoktak hagyni. Az egyetlen kifogásom az, hogy sok volt. A PKI olyan, mint az igazi falusi töltöttkáposzta: egyszerre nem lehet belőle sokat fogyasztani, mert megfekszi az ember gyomrát.
Az ISA előadás szintén tetszett, bár nem éreztem benne olyan erős vezérfonalat, mint amilyen a PKI-ban volt. Ez inkább sok apró történet volt, mint egy családregény.

Az SCCM is jó lett volna. Az anyag érdekes volt és hiánypótló. Az előadó is értett hozzá, ez látszott.
Csakhogy egyfelől bejött a Koszó Karcsi effektus. Amikor az előadó csak mondja, csak mondja, monoton. Hiába érdekelne, hiába masszírozom a tarkóm, hiába próbálom kitámasztani a szemem, nem bírom ki elbóbiskolás nélkül. Másfelől pedig pont a legrosszabb időintervallumra lett téve az előadás: ebéd után még a legdinamikusabb előadók is kinlódnak azzal, hogy ébren tartsák a közönséget. Nem is tudom, mit lehetne csinálni: talán kicsivel több hang a mikrofonra, talán István néha kidumálhatna a szakmai előadói pozícióból – még akkor is, ha ezzel értékes perceket vesztene a téma kibontásából. Itt Marcival értek egyet: az oktatónak/előadónak legalább akkora figyelmet kell fordítania arra, hogy fenn tudja tartani az érdeklődést, mint amennyi figyelmet az előadás szakmai részére fordít.

Az utolsó előadást már nem tudtam megvárni, elég későre járt, nekem pedig dolgom volt máshol.

De ezt az egészet jó napnak könyveltem el.

5 Comments

  1. Sajna, betegség miatt nem tudtam elmenni, amúgy rendszeres látogatója vagyok az MS rendezvényeknek. GT – nagyon de nagyon szuper koponya (szerintem is)!

    A bóbiskolás a hely miatt is van, nagyon kevés az oxigén… talán a mozi már ezzel is spórol.

  2. Milyen marketing fogás lenne egy “Windows Inside” vagy “Windows Power” feliratú, sűrített oxigénnel töltött dezodoros flakon, szóróajándéknak :-)

    Ha előadás közben felszaporodnak a Sszzzz-szzzzzzszzzzzzzszsz-Sssssssssssssssszz hangok, akkor az jelzés a műsor unalom fokára :-D

  3. Kedves Joe!
    Csak megerősíteni tudom,GT valóban olyan, mint valami finom bor…:)
    Györgyi

  4. Otthon is szokott előadni? :-)

  5. “GT valóban olyan, mint valami finom bor”

    Ja, lexívesebben bezárnád a pincébe és évekig felé sem néznél, mi? :)

Leave a Reply to varanusz Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading