Az értelmiség… megint nincs képben

Folyamatosan jelennek meg okosabbnál okosabb cikkek a hétvégi miskolci üggyel kapcsolatban. Hogy mit is mondott a főrendőr, meg hogy mire is gondolhatott, amikor azt mondta.
Remek, többszörösen átgondolt, talán túl is bonyolult cikkek. Illetve olykor túl érzékeny, máskor meg érzéketlen cikkek.
Látszik, hogy ez értelmiséget megtermékenyítette a sztori. Rengetegen igyekeznek kifejteni az álláspontjukat. És persze megjelentek azok a publikációk is, melyek politikai hasznot akarnak csiholni a történetből.

Egy dolog hiányzik ebből a felfordulásból, de az nagyon. Azokat ez embereket nem akarja megszólítani senki, akiknek az udvarába már hatoltak be cigányok, akikhez – akár rendszeresen is – lopni járnak cigányok. Ezek az emberek nem szociológiai tanulmányokat akarnak olvasni – ők egy olyan rendőrt, egy olyan rendőrséget szeretnének látni, ahol legalább értik a problémájukat. Ahol nem azt hallják, hogy ‘ne haragudjon, Józsi bácsi, de nem tehetünk semmit’. Ezeket az embereket kurvára nem érdeklik a százalékok, ők hatékonyságot szeretnének látni.
És nincsenek kevesen.

Kezitcsókolom, vegyük már észre, hogy ha úgy csinálunk, mintha ezeket az embereket nem fosztogatnák, mintha ezek az emberek nem lennének áldozatok… akkor a keletkező vákuumba bárki benyomulhat, mint aki felkarolja a szegény emberek panaszait.
És jelenleg egyedül a szélsőjobb vette észre ezt a lehetőséget.

Jó lesz ez nekünk?

6 Comments

  1. A liberális értelmiség, a tollforgatóik történelmi bűne, hogy még a probléma létezését is tagadják, a puszta kérdésfeltevést is lehetetlenné teszik.

  2. Nem mondhatsz olyat, hogy cig@ny!
    Roma a helyes kifejezés, vagy a kissebségi, ami már többségi :-)

  3. A roma az egy cigány kifejezés saját magukra. A németekre sem azt mondjuk, hogy deutsch.
    És magunkra sem használjuk a gádzsó és egyéb cigány folklór kifejezést.
    Tehát amíg az Akadémiai Szótárban szerepel a cigány kifejezés, addig senki nem tilthatja meg, hogy használjuk.

  4. Már csak azért sem, mert a roma embert jelent, ergo mindenki más “nem ember”. Ez kicsit olyan, mint a zsidóknál gój szó jelentése: “lélek nélküli állat”. Roppant “megtisztelő” és segíti a békés egymás mellett élést.

  5. Azokat ez embereket nem akarja megszólítani senki, akiknek az udvarába már hatoltak be cigányok, akikhez – akár rendszeresen is – lopni járnak cigányok.

    Helyesen:

    Azokat ez embereket nem akarja megszólítani senki, akiknek az udvarába már hatoltak be elkövetők, akikhez – akár rendszeresen is – lopni járnak bizonyos elkövetői körök.

    Sajna amíg náluk nem lesz vmi rend, addig lófasz se lesz. Emlékezzünk Gyulánt ’97-es prezijére, amikor is kérte a roma polgártársakat, hogy azok “vessék ki maguk közül a bűnözőket”. Amíg ez nem történik meg, amíg egy nagy roma többség technikai bűnsegédként falazik, ahelyett, hogy együtt működne a rendősréggel, addig a status quo fennmarad.

  6. “És jelenleg egyedül a szélsőjobb vette észre ezt a lehetőséget. Jó lesz ez nekünk?”

    Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy jelenleg bármi rendpárti fordulat jót tenne az országnak. Kérdés, hogy az általad említett az ebbe a kategóriába tartozik-e.

Leave a Reply to Höbörgö Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading