Kötelező

Január második felében kaptam egy levelet a Generali Providenciától. Nyilván a kötelező biztosítás csekkje – legyintettem. Pár nappal később felbontottam – és egyből kigúvadt a szemem. Gyakorlatilag sajnálattal nyugtázták, hogy felmondtam a meglévő biztosításomat, igazolták, hogy B10-ben vagyok és reményüket fejezték ki, hogy valamikor még ismét ügyfelük leszek.

A dolog szépséghibája, hogy én _nem_ mondtam fel a szerződést.

Nyilván első pánikban előtúrtam a papírokat. Lehet, hogy az ügyintéző korlátolt időre kötötte meg? De nem, ott volt benne, hogy határozatlan. Akkor ez mi a fene lehet? Tudni kell, hogy még csak meg se szoktam nézni a netrisk.hu-t, mert annyira taszít a bürökratikus ügyintézés, hogy párezer forintért inkább nem variálok a biztosítókkal.

Másnap felhívtam a céget. A hölgy sem értette, de megigérte, hogy megpróbál utánajárni, mi is lehetett ez. Felhívtam a figyelmét, hogy már csak egy hét van hátra a januárból, nekünk pedig minden napra kell a kocsi, azaz próbálja meg kapkodni a popsiját. Pár órával később visszahívott, hogy sajnos az az ügyintéző, aki ezzel az esettel foglalkozott, szabadságon van, így csak akkor tudja kideríteni, mi is történhetett, ha a kolléga újból dolgozni jön.

Az agyam ekkor sütötte ki szikrázó villanással a szememet. Azért ez… ez már szervezettség a javából. De nem tudtam mit tenni.

Aztán egy nappal később megint visszahívott. Sikerült elérnie az ügyintézőt, aki beismerte, hogy véletlenül elnézte a rendszámot és így az én szerződésemet szüntette meg egy másik helyett. De nagyon elnézést kérnek és azonnal reaktiválják a szerződést, meg küldik a csekket.

Február 1 van, csekk, az nincs. Nej pedig mehet a hajnali melósjárattal Százhalombattára.

Köszönjük, Generali.