Date2008. December 23. Tuesday

Csak döglöttet

Ma végre elmentünk fenyőfát is venni. Idén volt először, hogy komolyabban elgondolkodtam az élő, földgombócos fa vásárlásán. Itt vagyunk az erdő szélén, januárban akárhová is ki tudnám ültetni, mindenképpen ez lenne a tiszta megoldás.
Elmentünk a közeli kertészetbe. A fél méteres földlabdás gyökerek kerültek 4500-ba. A másfél méter magasak, melyeknek már volt is valami karácsonyi fenyő formájuk, 28500-ért álldogáltak a placcon.
– Na, kölykök, idén megint döglött fánk lesz – döntöttem.

De még az se lett könnyen. Nem tudom, milyen szuicid szándékok vezetik az árusokat, de ahogy megközelítettünk egy-egy kupacot, egy legény mindig előpattant és hiába próbáltuk elhessegetni, hogy először inkább szétnéznénk… nem tágítottak. Persze, hogy otthagytuk a fenébe a fáival együtt.
Végül úgy találtunk egyet, hogy messziről kinéztük, berongyoltunk a sűrűbe, kikaptam a fát a tartóból… és mire a legény feleszmélt volna, már mondtam is, hogy ezt kérnénk.

Hosszú évek óta először lesz másfél méter alatti fánk. Idén ennyire futotta.
Egyébként érdekes összefüggést gyanítok. A régi, kicsi lakásban rendszeresen akkora fákat vettünk, hogy laposkúszásban kellett elmásznom mellettük, ha bele akartam ülni a fotelomba. Itt pedig bőven van hely… erre folyamatosan egyre kisebbek a fák. Úgy tűnik, hogy a lakás méretének, a lakáskölcsön-törlesztőrészlet mértékének és a karácsonyfa méretének a szorzata állandó.

Házi elektronika – Média center kialakulóban

Nocsak. Kíváncsiságból ránéztem a kapcsolódó fórumra… és találtam is egy linket. Egy harmatosan friss, mondhatni ropogós, hivatalos firmware-re mutatott. Aki nem értékeli a hír nagyszerűségét, azzal tudatom, hogy utoljára tavasszal volt hasonló esemény, azóta csak béták jöttek ki… melyeket én csak nagyon-nagyon végszükségben vagyok hajlandó telepíteni.

Akkor gyorsan menjünk végig a hibalistán.

  • FTP szerver. Majd megnézem. Mint írtam korábban, SMB-n keresztül jól elérem, így idehaza nem olyan fontos az FTP.
  • Vista. Ez már menetközben körbe lett dolgozva: az lmcompatibilitylevel értékét kellett 3-ról 1-re állítani, ekkor a Vista már nem csak NTLMv2-vel próbálkozott. (Nem Home Vistáknál ment grafikus felületről is, a Home verzióknál ez bizony registry turka.)
    Ettől függetlenül kipróbáltam, az új firmware már tudja az only ntlmv2-t is.
  • Videó formátumok. Még ezt se tudtam teljeskörűen letesztelni, de a számomra legfontosabb területen javult. Rengeteg régi családi felvételünk van VCD (mpeg1) formátumban, eddig ezeket vob/mpeg2-re kellett konvertálgatnom. Most simán viszi.
    Ellenben Camtasia codec… szép álom. Rétegigény.
  • Reboot. Az utóbbi időben ez bosszantott a legjobban. Benne vagy valamiben, aztán egyszer csak kép el, hosszú reboot, utána szar hanggal indulna a lejátszás, tehát kikapcs, bekapcs, újabb lassú boot, végül keresd vissza, hol jártál a filmben. Ráadásul mindez a lejátszott anyagtól függetlenül: nem egyszer előfordult, hogy a kütyü be volt ugyan kapcsolva, ki volt rakva a képe a tévére, de nem csinált semmit. Aztán mégis rebootolt.
    Nos, délután tettem fel a firmware-t, azóta egyfolytában zenét hallgatok rajta, reboot egy szál sem. Pedig ennyi idő után 3-4 már elő szokott fordulni. Erősen reménykedek.
  • HDMI elmegy vadászni. Az előző pontban írottak érvényesek itt is: 12 óra folyamatos használat óta még nem volt.
  • NAS együttműködés. Itt ugyan nem írtam, de közben ezt a problémát is sikerült körbedolgoznom. Kiderült, hogy nem jumbo-frame problémáról volt szó, egyszerűen a Tvix nem képes SMB megosztáson lévő, magyar ékezetet tartalmazó könyvtárt vagy fájlnevet értelmezni. Ha ugyanazt a cuccot áttettem a saját lemezére, szó nélkül megette. Külön pikáns volt, hogy nekem rengeteg mind fájlnevében, mind könyvtárnevében cirill betűs anyagom is van a NAS-on – ezeket szó nélkül lejátszotta. De a magyar ‘á’ és ‘é’ kifogott rajta.
    Nyilván a körbedolgozás az volt, hogy amit nagyon meg akartam nézni/hallgatni, azokat ékezettelenítettem.
    A jó hír, hogy a firmware ezt a hibát is javította. Még az ‘ű’ és ‘ő’ sem akadály.
  • Volt egy csomó apróbb hiba: időnként a gyorstekerés nem működött, néha nem lehetett kiválasztani a megfelelő nyelvű hangot – ezeket még nem teszteltem. De bizakodom.
  • Tuner: továbbra is tré. De erről már végleg lemondtam. Ennyi volt a tanulópénz.

Szóval, azt kell mondjam, kezdem megszeretni a dobozt.
Be kell valljam, hasonlóan voltam a NAS-sal is. Fél évig legszívesebben baltával vertem volna apró darabokra. Aztán kijött egy új firmware, javította az összes számomra bosszantó hibát, azóta nagyon jóban vagyunk. Ebbe a klubba társult be most a Dvico 6500-as médiacenter. Tőzsdei nyelven szólva, immár a közepesen ajánlott kategóriába lépett.

De tunert ne vegyél bele.

A bennünk lakozó bürokrata

Ma egész idáig ezzel kinlódtam. Eszem ágában sincs emiatt bárkit is bántani, tudomásul vettem, hogy ez az a bizonyos keserű pohár, fel kell hajtani a tartalmát és kész.

Tekintve, hogy az utóbbi időben milyen vehemenciával álltam neki rendezni a pici kis vállalkozásom meglehetősen elhanyagolt dolgait, várható, hogy hamarosan udvariasan be fog kopogtatni egy keménykalapos úriember, ‘Mi is folyik itt tulajdonképpen?’ kérdéssel. Ami valahol érthető is, ha az ember olyan változásokat jelentget be, mint amilyeneket én az utóbbi időben. Ráadásul mindezt egy olyan évben, amelyben hét évnyi tevékenység után először leszek nyereséges.

Na, mindegy, rendbe kellett tenni az adminisztrációt. És most, mert hogy erre később nem lesz időm, az biztos. Szombat-vasárnap számlákat túrtam, majd a saját, Excel-alapú pénztárkönyvemben rögzítettem az adatokat. Hétfőn pedig az egészet kézzel átírtam a papír alapú pénztárkönyvbe. Hét év anyaga. Mondtam már, hogy el volt hanyagolva?

Azt igértem, hogy nem fogok senkit bántani. Hazudtam. Annak, aki megtervezte ezt a pénztárkönyvet, annak legszívesebben beadnék egy viagrát és utána kiszögellném az illetőt a Parlamanet kupolájára csúcsdísznek. Harmadik oszlop: bizonylatszám. 14 milliméter széles, 8 milliméter magas rubrikába. Amikor a T-Com a telefonszámlára 24 számjegyből álló azonosítót ír. De a 16 számjegy sem extra túlzás, inkább átlagosnak nevezném. Most nézd meg a mellékelt ábrát: eszméletleneket kellett miniatürizálnom. És ilyen oldalból volt vagy húsz. Oldalanként huszonöt sorral.

Keserű pohár. Bürök-rácia.

ps.
Nyilván a mellékelt ábra nem lesz mérethelyes. Javaslom, vonalzóval mérjél le egy 14*8 mm-es téglalapot, hogy érzékeld az igazi kihívást.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑