Az élő pénz

Nem akarok túl sok időt vesztegetni a témára, hiszen minden média ezzel van tele – de szó nélkül sem tudok elmenni mellette.

Figyelem, mi folyik a világgazdaságban… és külön groteszk, hogyan jelenik meg ez a magyarban. Közben pedig ott bujkál agyam hátsó szegletében Mérő írása az élő – és evolválódó – pénzről.

Furcsa képzettársítások ugranak be.

Például megjelenik egy kép, ahol az országok legelésző antilopok (a magyar fajta ugye az Anti-lop), körülöttük a szavanna fűtengerében pedig ragadozóként leskelődnek a spekulánsok. Keresik, melyik a leggyengébb, a leginkább sebezhető állat. Senki nem vethet egy követ sem a ragadozókra, hiszen ők biztosítják, hogy tényleg csak az erősek, az egészségesek maradjanak fenn.
Köszönhetően f@szkalap politikusainknak, a mi országunk bizony ott biceg a csorda szélén. Itt ugyanis azt hiszik az emberek/politikusok, hogy mindent meg lehet tenni, semminek sincs semmilyen következménye. Nyugodtan el lehet lopni annak az antilopnak akár két lábát is, hiszen marad még kettő, azzal is el tud menni a forrásig. Nyugodtan rá lehet nevelni arra az antilopra akár tíz felesleges vízfejet is, úgy se használta semmire sem a hátát. Ha az antilopnak így is jó, miért ne.
Nos, az antilopnak természetesen nem jó így. De amíg nincs baj, addig nincs baj.

Csak most éppen baj van, a ragadozók csak kiszúrták, hogy mintha ez az antilop lábak terén kihívásokkal küszködne – melyet nem ellensúlyoz a vízfejek bősége.

Olvasom, hogy mindenfelé csodálkoznak politikusok, gazdasági szakemberek, hogy: “Jé? Hát miért támadják ezt az országot a spekulánsok? Hiszen ez egy atomstabil gazdaság!
Hmm… ennyire hülyék lennének a spekulánsok? Kétlem. Fals információik lennének és az ország sokkal erősebb, mint gondolnák? Lehet.
Bár én azért elgondolkodnék azon, hogy miért támadják meg az országot, most már menetrendszerűen háromévente a ragadozók… dacára annak, hogy eddig egyik támadás sem jött be.

9 Comments

  1. JoeP ezt hogy – “Olvasom, hogy mindenfelé csodálkoznak politikusok, gazdasági szakemberek, hogy: “Jé? Hát miért támadják ezt az országot a spekulánsok? Hiszen ez egy atomstabil gazdaság!”- hol olvasod ,ki mondja? A BEINDULTUNK baromságra gondolsz?

  2. A BEINDULTUNK baromságra gondolsz?

    Ezt régebben úgy mondták, hogy le vagy maradva egy brossúrával. :-)

    Ha olvasod a sajtót – és már egyre több lap hírei érhetők el rss-ben (ecoline, figyelő, hvg pl) – akkor láthatod, hogy ez a tipikus pénzügyi tanácsadói reakció a héten történtekre: “Magyarország szilárd, a bankrendszerünk bedönthetetlen, mi nem olyanok vagyunk mint Izland”.
    Közben meg a spekulánsok verik széklábbal az ajtókat, megállás nélkül.

  3. :) Viszont ezek nem ugyanazt jelentik “atomstabil gazdaság” és “bankrendszerünk bedönthetetlen”.Tehát ha gazdaság akkor a hattyús vicc ha bankrendszer akkor no comment. :)

  4. Ize, en nem vagyok egy penzugyi-politikai zseni, igy erdeklodnek: A bankrendszernek meg a gazdasagnak tenyleg nincs koze egymashoz, vagy csak errol elfelejtkezunk?

    Szereny meglatasom szerint egyik sem letezhet a masik tonkremenetele utan “atomstabilan” vagy eppen “bedonthetetlenul”. De adja eg, hogy en tevedjek.

  5. Jazzz,

    Nem is kellett sokat várni, ma reggel itt is van egy újabb cikk. A többi is nagyjából ez a kaptafa:
    http://hvg.hu/gazdasag/20081017_allamcsod_simor_die_presse_imf_ekb.aspx

  6. Egyébként jogos a gazdaság és a bankrendszer finom megkülönböztetése – hiszen Izlandon is az okozta a legfőbb bajt, hogy az állam gazdasága 67%-ban a bankrendszerből állt.
    Ettől függetlenül a fenti szövegben direkt használtam a gazdaság kifejezést, hiszen a hisztinek része a részvénypiac is, mely elméletileg a gazdaságot méri. Elméletileg.

  7. Egy ideje rendszerint megkapom dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó hírlevelét, pedig nem is iratkoztam fel (de ez egy másik történet). Eleinte kitöröltem, később mégis el kezdtem olvasgatni és azóta is így van.
    Ajánlom mindenki figyelmébe az oldalát: http://www.tothandras.hu/
    Különösen az alábbi cikkét: http://www.tothandras.hu/blog/index/2008-10-13/hasznalati-utasitas-panikhoz/

    Jó olvasást!

  8. Nagyon jó cikk, fel is íratkoztam a hapi feedjére.

  9. A brókernetes suttogó propaganda :)

Leave a Reply to Jazzz Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading