Van egy jó hírem: hazafelé nem kellett defektet szerelnem.
Odafelé… az egy másik történet.

Reggel 7.40-kor indultam el. Tökéletes időzítés, ekkor 9.10-re érek be, az alagsori konditerem 9.00-kor zár, így nagyjából akkor fejezik be a zuhanyzást a kollégák, amikor megérkezem. 9.30-kor pedig már megbeszélésem van; még egy kávét is össze tudok dobni addig.
De nem csak az időzítés volt tökéletes, hanem maga az idő is. Eleinte kicsit harapós volt a levegő, de pár száz méter és belemelegedtem. A nap is kezdett előbújni, de ereje még szerencsére nem volt. Abszolút ideális kerékpáros időjárás.
Ráadásul maga a bringa is tökéletes volt. Gumik, kívül-belül, minden úgy volt benn, ahogy lennie kellett, minden új volt és persze a legjobb minőség mindenhol.
Ment is a drótszekér, mint a meszes. Akkora széles mosoly ült az arcomon, hogy már kezdtem attól tartani, a munkahelyen úgy kell majd leműteni róla.

Aztán Wekerle-telep, Kós Károly tér. Pont akkor akartam bekanyarodni a körforgalomba, amikor a 99-es busz is odaért – emiatt meglehetősen szűken tudtam fordulni, teljesen az út szélén. Húsz méter… és jött az a kellemetlen érzés, hogy elfogyott alólam a gumi. Defekt.
Betoltam a parkba, fejtetőre állítottam, kerék ki. (Áldassék a neve a gyorszár feltalálójának.) Kiszedtem a belsőt, megkerestem a lyukat: egy pici, tűhegynyi lyuk. Visszamértem a külsőre, megkeresni, hogy mi történt… és a sokktól a seggemre huppantam. A szupervectran, szupertpi vadiúj Continental GP4000 külsőn egy száranként 3 mm hosszú, háromszárú csillag bevágás. Ha meghajtottam a külsőt, át tudtam nézni a lyukon.
Szívem szerint égnek tartott orral csak vonyítottam volna, mint a sakálok – de mivel oktatási intézmény is volt a közelben, így megelégedtem azzal, hogy törökülésben csak szórtam a fejemre az avart.
Ilyen egyszerűen nincs.
12e forintos szuper ellenálló külső. Raktárról nem is lehet kapni, úgy hozattam. Egyáltalán, egy üzlet volt csak, amelyik bevállalta. Ez volt a harmadik útja – és erre kinyílt, mint egy rózsabimbó.
Visszasétáltam és persze megtaláltam az üvegszilánkokat az út szélén.
SMS ment a munkahelyre, megbeszélés almás.

Jobb híján beraktam a tartalék belsőt. (Mondtam már, hogy 6 darab tartalék belsőt vettem, egy hete? Jelenleg kettő, azaz kettő darab van a polcon.) Felpumpáltam, egyelőre úgy néz ki, szerencsém van: a felfújt belső úgy feszíti meg a külsőt, hogy összezár a csillag. De pontosan tisztában vagyok vele, hogy ez itt egy gyenge pont: szinte alig védi valami a belsőt a csillagnál. Az a stratégiám, hogy megvárom a következő két-három defektet (azaz ezt a hetet), és ha azok között lesz akár egy is, mely ezen a ponton történik, akkor veszek egy új külsőt.

Még jó, hogy van mire költenem a pénzem.

ps.
Ha már bringa, nem tudja valaki, hol lehet állítani egy teleszkópos gépen a kormány magasságot? A fiamnak vettünk nemrég egy kerékpárt és atyai tekintélyem forog kockán, ha nem tudom feljebb emelni. Kicsavartam már minden kicsavarhatót, forgatni tudom, a csapágyig le is tudtam bontani, de hiába ráncigáltam, felfelé nem mozdult el.