Olvasgatok… és írok is

Imhol a cikk

Ma nálunk háromféle szerződést köt egy kiadó egy szerzővel. (Most tekintsünk el attól, amikor a szerző nem kap egy fillért sem, vagy ő maga fizet, ez a vanity press intézménye, ilyen mindenhol van a világon.) Az első esetben kap honort, majd részesedést a bevételből, azaz royaltyt. A másodikban csak honort kap, a harmadikban pedig csak részesedést. Egy magyar író örül, ha honorban összejön 300 ezer forint, a többit royaltyban, amit viszont nem kap meg, mert a kiadó átveri. Csúnyán. A royalty lehet “nagy” vagy “kicsi”. A “nagy” a borítóár 7-8 %-a, a “kicsi” az árréssel (50 %) csökkentett ár 3-4 %-a. Ki lehet számolni, hogy egy kétezer forintos, ezer példányban megjelent könyv esetében ez mennyi. Ha ez nem lenne elég, a kiadók túlnyomó többsége olyan szerződést köt a szerzőkkel, amelyben a szerző egy az egyben átengedi az összes felhasználási jogot a kiadónak egy összegért cserébe, nem egyszer 5-8-10 évre

Külön tetszik, hogy ezt egy kiadó írja.

De tényleg nagyon így van. Biztos írtam már – 3,5 fél év blogolás hátránya, hogy nem emlékszel, miről is írtál már részletesen – szóval, van itt jobb oldalt ez a könyv. Utcáról beesve szerződtem a kiadóval, 7%-ra. Csak royalty volt. A kiadó úgy tervezte, hogy 1500 példány, olyan 1600 forint körüli áron, előlegként kaptam 38ezer forintot. Aztán mást sem. Akárhányszor érdeklődtem, mindig azt a választ kaptam, hogy a könyv totális csőd, nem veszi senki, és még nem értük el azt a mennyiséget, amennyi után a részesedésem meghaladná az előleget. Enyhén zavaró volt, hogy sohasem beszélhettem közvetlenül a pénzügyessel, mindig csak a vén, dörzsölt kiadó közvetített.

Nos, ez van. Aki esetleg úgy tervezné, hogy meg akar élni könyvek írásából, az gyorsan keresztelkedjen át Esterházy Péternek. Vagy Wass Albertnek.

Volt idő, amikor azért még tervezgettem. Ha visszanézel, hihetetlen mennyiségű útleírást, úti élményeket találhatsz a blogon. Elkezdtem ezeket könyv formájában újraszerkeszteni. Nem, nem csak osszevágtam. A 2004-es Rabac/Cavallino sztorit például kidobtam és totálisan újraírtam, mert eszembe jutott egy csomó minden, ami akkor megíratlan maradt. (Akkor még nem jegyzeteltem folyamatosan, mint manapság.) Kivágtam az üresjáratokat mindenhonnan – voltak bőven – újra és újrafogalmaztam, a céltalan durvaságokat kivettem, plusz poénokat beleraktam… és egyáltalán, dőzsöltem az anyagban: volt ugye hazai bringatúra, Bükk, Kőszeg, Sopron, Velem, Veszprém, Balaton… Szlovákia többször is, Prága, Bécs szintén… aztán Moszkva, Szentpétervár, Velence, Barcelona, New York, Washington, Seattle, San Francisco, Yosemite… és persze Horvátország, Horvátország hihetetlen mennyiségben. Durván az anyag 40%-át dolgoztam fel, ekkor jártam – képek nélkül – kétszáz nyomtatott oldalnál.
Aztán hagytam a francba. Belegondoltam ebbe az egészbe… és azt mondtam, nincs értelme. Megint beesni valahová az utcáról, megint kötni egy szégyenletes szerződést, tudva, hogy úgyis átb@sznak… nem hiányzik. Majd egyszer befejezem, kinyomtatom, beköttetem… és jó lesz a gyerekeimnek, meg az unokáknak.

3 Comments

  1. Vagy gyártasz belőle egy szép nagy e-bookot, kiteszed ide a lap szélére, hogy mi is jól elolvashassuk. (Önző disznó vagyok, tudom.)

  2. Azon már nem múlik.

  3. ha megis kesz lesz valamikor, egy pdf letoltesre vevo vagyok :D)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading