Médiacenter váratlanul

Lemondtam róla. Sajnálatosan a korábban ajánlott ffdshow sem segített. Hiába kapcsolgattam be a codec-eket, annyira jutottam csak, hogy a videókból ki tudott szedni egy-egy állóképet ikonnak, de lejátszáskor csak rózsaszín függőleges csíkok jöttek. Mondjuk, annyira nem nagy tragédia, mivel ez egy desktop számítógép, a videókat ezer más módon is meg tudom nézni, a zenéket, fényképeket szintén.

Aztán este bekapcsoltam az xbox-ot, mert erős golfmegvonásban szenvedtem. Le is aláztam a mezőnyt (egyre jobban tetszik a progi, csak meg kellett barátkoznom vele, utána már oké). Végeztem, visszaültem a gép elé… ahol egy ablak fogadott:
– Nem is mondtad eddig, te sötét, hogy xbox is van a hálózatban! – méltatlankodott a Vista64 – No, megnézem, mit tehetek az ügyben.
Nem mondom, hogy next-next-finish volt az elkövetkezendő félóra. De sikerült feltennem egy Media Center Extendert. Ne kérdezd, hogy ez most tulajdonképpen az xbox-ot bővítette ki Media Center tulajdonságokkal vagy fordítva… fogalmam sincs. De működik. Xbox-on keresztül tudom nézni a nagy tévén a számítógépen lévő videókat, képeket. (Távkapcsolót már régebben vettem hozzá.)

Jó, persze az öröm nem teljes. A fene tudja, miért, de az xbox sem játszik le mindent. Például a Dilbert videókat – AVI! – nem. Ezeket továbbra is dévédére kell írnom és az asztali lejátszóban lejátszani. De a fényképekhez, saját gyártású videókhoz tökéletes.

7 Comments

  1. gondolom az a Dilbert dolog divx-es avi, amit az MS nemnagyon szeret supportalni.

  2. Az AVI nem egy videóformátum, hanem egy “csomagolópapír”, amibe mindenféle (divx, xvid, kutyafüle) formátumú videót lehet csomagolni.

  3. Én azt nem értem, mit kéne a DivX-en az MS-nek supportálnia. Az AVI már rég nem azt jelenti, mint eredetileg, örülök is, amikor jönnek, hogy “dehát avi”. Aha és azon belül van vagy ötvenhat féle lóf.sz codec.

    Miért nem lehet ezt is egységesíteni – illetve miért kell itt is mindenkinek a saját szarát tolnia? Nekem például, ha valamit mov-ban meg rm-ben küldenek, ki is hajítom egyből. Ott az MPEG, WMA/WMV, jóindulattal DivX. Nem vagyok hajlandó mindeféle szarral összeszemetelni a gépemet, csakhogy megnézhessem a hetvennegyedik mosógépbe eső kiscicát.

  4. Divx/xvid fajlokat vidaman lejatszik az xbox360, en pl ugy szoktam nezni a letoltott sorozatokat is. Egy usb thumb drive-ra felkopizom a laptoporol, bedugom az xbox360-ba, es megy vidaman a cucc.

  5. Az enyém nem. Sőt, ma megpróbáltam wmv fájlokat is lejátszatni vele, de belehalt. (Igaz, ránézésre elég spéci wmv fájlok, kicsik, hosszú anyag van bennük, de viszonylag statikus a kép: ppt + hang.)

  6. moonman: hat nem is tudom, peldaul szallithatna divx codecet, hogy ne kelljen a felhasznalonak mindenfele fossal kinlodnia, hanem legyen 1 darab megbizhato. Erdekes, peldaul a DVD lejatszo gyartok tudnak sajat divx dekodolast tenni a termekekbe. A MS miert is nem?

  7. Mert egy héten belül szénné perelnék miatta?

Leave a Reply to moonman Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading