Azért, mert nem írtam, még történnek dolgok. Például munka ezerrel. Szerencsére nem informatika, azzal eléggé elteltem az utóbbi hónapokban.
Nem, elmaradások ledolgozása folyik ezerrel. Például fel kellett hoznom rookie szintre a játékosomat a golf játékban. Meg addig gyötörtem, amíg hasonlítani kezdett rám: csinos pocakja lett… és nem dühöng látványosan, inkább csak dörmög. (Alkalma lett volna, de akkor én rugdostam meg inkább a fotel lábát: a 16. lyuk után nulla(!) ponttal álltam, amikor a 17. pályán az egyik ütés egy távoli kőszegély tövében álldogáló bozótban landolt. A szoftver pedig mindig a labdától balra teszi a játékost, ha jobbkezesnek jelöltem be – így a játékos felkerült a tíz centi magas kőperemre, ahonnét viszont nem érte el a labdát. Kipróbáltam mindent, cafatokra vertem a bozótot, de eredmény semmi. Meg kellett várnom az ütéslimitet. Plusz hét. Az utolsó lyukban még nyomtam egy birdie-t, de így is plusz hattal tokoltam.)
Aztán ledolgoztam egy másik hatalmas elmaradást: a fényképeimből én olyan színes-szagos zenés-táncos videóklippeket szoktam összevágni, általában utazások mentén szervezve. Két és fél éve nem nyúltam a képeimhez, egy-két alkalmi vágástól eltekintve. Öt órai anyagot gyártottam le a mostani hétvégén. Hogy értékeld a teljesítményt, ez még egy ősrégi programmal készült, melyben ha a 25 perces klipp 23. percében akartam átvariálni a képeket – hogy összhangban legyenek a zenével – akkor teszteléskor mindig végig kellett hallgatnom az addigi 23 percet: nem létezik ugyanis olyan lehetőség a programban, hogy gyorstekerés. (Persze megint én vagyok a hülye, a program mostani verziója már tudja ezt. Találd ki, mikor jutott eszembe ennek utánanézni? Úgy van, az utolsó klippnél.)
Na és akkor a szorgos gazda, amint építi-szépíti környezetét. Mivel is? Először például olvasósarok.
Ne mondd, hogy úgysem lesz időm rá. Az embernek arra van ideje, amit fontosnak tart. Én már többször is kaptam kemény leckét arról, hogy nem szabad egyetlen tevékenységbe belemerevedni: most például azt jelzi a szervezetem, hogy vészesen leesett a szépirodalom-szintem. Oké, még kartondoboz az olvasóasztal, de ez pusztán terítő kérdése.
Mi kell még egy polgári lakásba? Úgy van, bárpult.
Ebben az volt a legszebb, hogy semmi sem kellett hozzá, csak idő. Minden alkatrész megvolt hozzá, hol a szerszámosban, hol a padláson, hol csak úgy ledobva az étkezőben. (Ez egy bonyolult utat bejáró örökség, mindenki csak passzolgatta, végül nálunk kötött ki ‘Nektek úgyis annyi helyetek van!’ felkiáltással.)
Most már nem bánom, hogy idekerült. Igaz, a bárszékek maradtak a padláson – mert azért mindennek van határa – de így is hangulatos lett. Ja, és tessék észrevenni, csillár van, nem csak 60-as körte egy madzagon. Függöny… na az még nincs.
Mit túrtunk még elő? Szintén abból az örökségből egy falióra.
Állítólag minden alkatrész benne van a dobozban, csak kellene egy antik órás, aki mind az óraszerkezetet, mind a fa dobozt rendbe tudná tenni. A keresés folyik.
Ja, aztán nem csak az olvasás az, amivel többet kell foglalkoznom: tavasz van, kert van… kombináljuk össze a kettőt. Tudom, sok munka van vele… de amikor ilyen örömökkel szolgál, mint például:
Az első ribizlik
Az első köszméték
A rózsa pedig az égre tör.
Végül van azért szomorúság is, de arról egyelőre nem akarok írni.
Recent Comments