Alakul

Ahhoz képest, amilyen vacakul nyitott a hét, kezd minden a helyére rázódni. Megjött a decanteres ember a kisteherautónyi borral, így már nem világít annyira a borhűtő.
És… a tabletpc újra száguld.
Ezt leírom, mert érdekes.
Nem nagyon részleteztem, hogyan szállt el a múltkor, pedig fontos. Ugyanis nem közvetlenül dugtam bele az usb dvd írót a gépbe, hanem először bedugtam a két évvel ezelőtti MVP ajándékot, az usb elosztós egéralátétet, és azon keresztül ment volna a dvd író. Na, ekkor jött a sistergés és fekete doboz.
A gépet bevittem a munkahelyre, hogy majd odaadom Janinak, de két napig nem találkoztunk. Én közben szorgalmasan próbálkoztam, akksi ki-be, próbakapcsolgatások, semmi. Aztán mielőtt odaadtam volna, nyomtam még egy bekapcsolást. Nem indult el, de hallottam egy kattanást. Egy olyat, melyet a vinyó szokott induláskor kiadni magából. Jani megvizsgálta az akksit (a kijelzője full töltöttséget jelzett), kiszedte, visszarakta – és a gép elindult. Igaz, egyből sírt a delejért, de amint rádugtam a tápot, ment minden. Igaz, az akksi kijelzője ekkor már azt mutatta, hogy üres. Pikáns volt, hogy amint magához tért, kiírta, hogy új usb eszközt talált. Ez lett volna az elosztó.
Végül azt okoskodtuk ki, hogy valószínűleg az usb elosztó szívta le egy pillanat alatt az akksit – ez volt a sistergés – ráadásul az akkumulátor valami olyan hülye állapotba került, hogy látszólag töltve volt és nem is vett fel áramot a tápegységből. Hogy miért kellett a javuláshoz két napot várni, hogy miért pont Jani kezében javult meg… rejtélyek. De annyira nem érdekelnek.
Működik a gép.

3 Comments

  1. Azt nem nézted meg, hogy mennyi áramot vesznek fel az USB eszközeid?

    Device Manager – USB Root Hub – Power tab

    Nálam a Logitech egér 98mA-t vesz fel, de találtam olyan pendrive-ot ami 200-at. Ha jól tudom egy-egy USB port maximum 500mA-ig terhelhető. Lehet hogy az USB portot terhelted túl?

  2. Ha tulterheli az usb-t, az oke, hogy lekapcsol a gep. De ha szethuzza, akkor ujra mennie kell a gepnek, hisz akkor mar csak a port onterhelese van, ami elvben semmi az akksinak.

  3. bionic,

    Csak az usb dvd író volt rajta az elosztón – azt meg bírni szokta magában.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading