Még mindig olvasgatok

Például ezt a cikket. Tudom, most egy csomóan be fognak támadni, hogy a Bauer az milyen ember már… leszarom. Engem az érdekel, hogy amit ebben az interjúban mond, az teljesen egybavág azzal, ahogyan én látom a helyzetet. Mondja itt mindenki, hogy az, hogy ennyire szarban vagyunk, az Gyurcsány kormányzásának a következménye. Én meg azt mondom erre, hogy miféle kormányzás? Az ugyanis nem volt. Itt egy hatalommániákus rángatja folyamatosan a kormányt, a másik szerencsétlen meg próbálja egyenesben tartani az országot. Értelmes kormányzás, az nincs.

4 Comments

  1. Tessék úgy kormányozni (tessék kormányozni), hogy ne legyen szükség ekkora méretű ellenmozdulatokra. Azt mondják: akik igennel szavaztak, nem felelős döntést hoztak. Csakhogy ezeknek az embereknek jó része néhány éve kormányra szavazta őket. Akkor még felelősek voltak?

    Utálom, hogy mindig másban keressük a hibát.

  2. Immár 10 éve semmi érdemi fejlődést nem csinált a politika. Előtte 3 évig is csak azért, mert a csőd szélére kerültünk.
    Úgy látszik nem sikerült tanulni az esetből…

  3. Utálom a politikát, rendszerint nem is foglalkozom vele (ez nem is politika amúgysem, csak röhej). De. Bauerrel sem értek egyet, kicsit megtoldva a gondolatait a nép legközelebb megszavazza majd az 1 munkanapos hetet évi 52 szabadnappal, az ingyen BKV/MÁV/Volán/MALÉV bérletet meg az ingyen sört. Mert ezt lehet neki, ebből adódóan a véleménynyilvánítási jogával kényszeresen vissza fog élni. Szerinte az jó, hogy végre történt valami (eddig egyetértek), a kormány mert csinálni valamit. Ja, csak nem mindegy, hogy mit, mert amit csinált az nem jó. Asszem nem követek el nagy hibát ha általánosítok ebben a kérdésben..

Leave a Reply to Mistyc Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading