Köszönöm, jól vagyok

Most már. Reggel keresztbe tudtam volna harapni egy grizzlymedvét.

Kezdődött ott, hogy tegnap este el akartam készíteni egy újabb screencast-ot. Fél tizenkettőkor ugrottam neki, ment is szépen, ahogy kell. Aztán 18 perc környékén botrányosan beleragadtam egy körmondatba, leállítottam. Végignéztem – és nem voltam teljesen megelégedve vele. Gondoltam, újraveszem.
Ezt nem kellett volna. Ekkor kapott el ugyanis egy olyan sorozat, hogy a végén vinnyogva vertem az asztalt. Hat perc körül lefagyott a tablet. A következőbe beletüsszentett valaki a lépcsőházban. Menetközben feltapadt a mikrofon szoftveres hangerőszabályozója a plafonra. Aztán valami elkezdett kattogni – a mai napig nem tudom mi. Egyszercsak abbahagyta. Aztán tíz perc körül rámjött egy köhögőroham. Volt olyan, hogy későn vettem észre, hogy a Camtasia pult rátelepült a Quick Launch sorra, így nem tudtam programot váltani. Végül annyira belefáradtam, hogy vagy tízszer neki kellett futnom a nyitómondatnak, mert mindig elbakiztam. Hajnali egy volt. Feltettem főni egy kávét, megittam. A frissességemet visszahozta, de a kávé valamiért úgy döntött, hogy megpróbál ugyanazon az úton visszajönni, amelyiken bement. Néhányszor nekifutottam, de reménytelen volt. Elrágcsáltam egy kiflit, az egy negyedóra után rendet csinált odabent. Ekkor már kettő óra volt. Gyorsan végigmondtam a félóra szöveget, persze messze nem lett olyan jó, mint az első lett volna, de ekkor már egész konkrétan nem érdekelt. A noteszembe felírtam, hogy meg kell tanulnom screencast-ot vágni – aztán mentem aludni.

Persze nem sokáig, mára már egészen más munka volt beírva, nem is kevés. Két napon keresztül roppant kreatívnak kell lennem. Ahogy tükörbe néztem ébredés után, majdnem elsírtam magam.

Reggeli után végigolvastam a feladatot, megvontam a vállam – és elmentem biciklizni. Ez ugyanis sokkal jobban foglalkoztatta akkor az agyamat. Vajon tudok-e kerékpározni ebben az állapotban? A térdem ugyanis enyhén szólva sem javul, dacára a tömérdek gyógyszernek.
És a bringázás hozta vissza a jókedvemet. Futni ugyan nem tudok, ugrálni sem – de tekerni igen. A porcoknak az a része rendben van. Rögtön mentem is egy kört, ki Gyálra, vissza, emelkedőn, viharos szembeszélben… jó volt.
Most elmegyek zuhanyozni és jókedvűen a munka is jobban megy.

Fénykép szekció:

Nagyítás Nagyítás

Ház… és hétvégi ház.

Nagyítás Nagyítás

A második kép a Cséry-telep bejárata. Maga a telep ennél jóval nagyobb.

Nagyítás

És végül az adekvát macska.

4 Comments

  1. Nem ugy szoktad, hogy elobb felveszed a torteneseket, majd ramondod a szoveget? Szerintem ugy kevesbe stresszes a screencast.

    Nyilvan erdemes mondani kozben, hogy mit csinalsz, az idozites miatt, de csak magadnak. Konnyebb utana “tisztan” felvenni az audiot, mikor mar nem kell a tenyleges csavarok tekergetesevel foglalkozni a kepernyon.

  2. Az ötlet nem rossz, de jelen esetben nem működik. Nincs történés. Ezek olyan bevezető/alapozó screencastok, annyi történik a képernyőn, hogy egy fehér lapra firkálgatok, miközben beszélek.

  3. FB2: ez csak akkor jó, ha tudsz úgy olvasni, hogy az “élő” beszédnek hangzik. A különbség kb. ugyanaz, mint egy érdekes előadást tartani vagy felolvasni előadás címén felolvasni a diára felírt 3-4 mondatot. Utóbbi nyilván vérgáz.

    Én a saját 5-8 perces felvételeimmel masszív órát szoktam szívni. Egyrészt beszédhibás vagyok, elharapom a szavakat, és ehhez még hadarok is. Aztán belezavarodom a szövegbe vagy egy teljesen lényegtelen részlet említéséből irgalmatlan 2 perces körmondat lesz. Egy idő után általában le szoktam róla tenni, hogy egybe vegyem fel, és felosztom kisebb szakaszokra, amivel viszont az a gond, hogy az első és a hatodik között eltelő egy órában megváltozik a hangod, elcsúszik a mikrofon, szóval az összevágottban videóban hallani, hogy hopp, itt valami nem stimmel.

    Minden tiszteletem azoké, akik értelmesen tudnak 10-30 percet vagy egy órát folyamatosan beszélni, és közben arra is figyelni, amit mutogatnak. Nem tudom, ezt hol tanítják, de mennék azonnal, ha lehetne.

  4. Én is el szoktam harapni a szavakat, meg ha nem figyelek, hadarok… de ezt nem nevezem beszédhibának. :)

    Szerintem meg lehet tanulni a 30-40 perces szövegek gördülékeny előadását is, csak gyakorolni kell. Most például, látva, hogy nem megy az ötletelés, lementem, rámondtam újra a tegnapi 40 perces beszédet – és sokkal jobb lett.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading