Day: January 28, 2008

A tabletpc újra száguld

Írtam már, nem is keveset, arról, hogy egész biztosan el vagyok átkozva: több, mint egy éve nem vagyok képes működő informatikai hátteret biztosítani magamnak; lépteimet döglődö, félhalott számítógépek kísérik. Nos, múlóban a vész.
A tabletpc-nek például határozottan jót tett az újratelepítés. Valami az image-ben lehetett, vagy egy régi driver, vagy valami kehe az oprendszerben, nem tudom. De amíg image alapból lett újrahúzva, rendszeresen teleszemetelte a vinyót. Amióta feltettem az XP Tablet PC Edition 2005 oprendszert, meg a frissen letöltött drivereket, azóta megjavult. Egészen 3 hétig.
Akkor ugyanis ráállt arra, hogy mind sleep, mind hibernate módból nem állt fel. Pontosabban trükkös volt: elkezdett ugyan felállni, csak valami megfogta. Ez a megfogás jó 30 percig tartott – csakhogy 25 perc után megint bekapcsolt a sleep. A gép úgy aludt vissza, hogy fel sem ébredt. Hogy irigyeltem ezért… Ki is nyomtam a szemét. Letiltottam az időzített elalvásokat, csak az összecsukásnál hagytam meg. Innentől tudom, hogy 30 perc kell a felébredéshez – egyszer ugyanis kivártam. Persze várakozás közben nem reagált semmire: se tapipad, se billentyűk, se ctrl+alt+del… Aranyos. És persze nem mindig csinálta, de azért elég sokszor. Kínomban átálltam desktop üzemmódba, este mindig kikapcsoltam a gépet, délután meg be. Erre elkezdte bekapcsoláskor is a hülyeséget. Még jó, hogy nem nagyon van hova tovább őszülnöm.
Elgondolkoztam egy process explorer-es kisérleten, de előbb jött egy intuitív ötlet: legyaktam a Spyware Doctor nevű csodát. Azóta eltelt egy hét – és semmi. Tökéletesen alszik, tökéletesen ébred. És itt kezdett derengeni, hogy időnként a munkahelyi gépemen is voltak bebootolási hibák, lehetetlen hosszú várakozások. (Laptop, de desktop üzemmódban.) És azon is fent van. Már nem sokáig.
Pedig hogy örültem neki anno. “2007 legjobb Antispyware szoftvere!” – legalábbis a PcWorld szerint. A rezidens védelem és a szkennelés ingyenes, fizetni egyedül az irtásért kell. Naponta frissülő adatbázis. Tipikus otthoni környezet.
Aztán kiderült, hogy a csodadoktornak szaros az alsógatyája.