Tetris

Vagy Sokoban. Még én sem tudom. De valami borzalmasan bonyolult logikai játék, az kurvafix.

Amióta kiköltöztünk, nagyjából azt a mintát követtük, hogy lent ide-oda pakolásztuk a dolgainkat, ha pedig valamire nem volt egyből szükségünk, nemes egyszerűséggel felszórtuk a padlásra. Szószerint. Általában Barna nyerte el a feladatot, ő pedig nem vacakolt sokat, már a létráról felhajította a nagy büdös sötétségbe.
Természetesen hamar eljutottunk odáig, hogy ez-az azért kellett volna. De a padlás fekete lyukként viselkedett. Nemhogy válogatni nem lehetett a káoszban, de még csak felmenni sem.
Éreztem, hogy ez nem mehet így sokáig. Ütemeztem is rá időt – melyet persze elsodort az élet. Szerencsére a cégem volt olyan jó fej, visszakaptam az elkefélt napot.
Ma korán reggel egy unikum – hideg van ám a padláson, de nagyon – aztán egész nap tologattam a dobozokat.

Nagyítás

Rögtön az indulás jött a legnagyobb kihívás. Egy szabad négyzetcentim sem volt, amellyel el tudtam volna indulni. Végül a két legkevésbé használt kupacot raktam egymás tetejére, a felszabadult hellyel pedig már boldogultam.

Nagyítás

A fenti kép már menetközben készült. Látszik is, van hely a torony előtt.

Nagyítás

Ez pedig egy ritka kép, szerintem ilyen rálátása a záportározóra rajtam kívül kevés embernek van. Kedves környékenlakók, a mélyítés után így néz ki a záportározó. Tiszta, steril. De hogyan lesznek ebben nyárra békák??

Nagyítás Nagyítás

Ezek a képek pedig már csak úgy vannak. Hogy ne érjen olyan hirtelen véget az írás.

ps:
Persze, a padlást is rendberaktam estére, de a sötétben már nem tudtam fényképezni. Hidd el nekem, táncparkett lett a tér közepén.

4 Comments

  1. Akkor vidáman telt a nap. Este meg gondolom egy palack valami, izomlazítónak.

  2. Palackbontás volt, de csak két pohár valami lett belőle.

  3. Hello

    Ennyi jolego anyagot biztos hogy jo ott fent tartani?

  4. Bárhol tartom, mindenütt jól ég.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading