Félelmetes, a túlterheltség mit ki nem hoz az emberből. Világéletemben csendes, konfliktuskerülő ember voltam, erre most kint találtam magam az utcán, egy jókora kődarabbal a kezemben.

Van valami emberformájú baromállat ugyanis, aki azzal szórakozik, hogy este kilenc után a kertvárosi szűk utcákban driftelget a jégen, egy lefűrészelt kipufogójú 1300-as Ladával. Pont úgy lakunk, hogy az utak mellettünk torkollnak egy térbe, nyilván ezt a részt jobban szereti a marhája.
Én egy ideig tűrtem, aztán felkaptam a vizet meg a bakancsomat – ezzel akár keresztül is tudom rúgni a kasztnit – majd kisétáltam megbeszélni vele a helyzetet. Ahogy haladtam a kocsi felé, felkaptam a földről egy ökölnyi követ is.
Nem várt meg – sőt vissza sem jött. Csak azt lehetett hallani, hogy még jó negyedóráig döngetett fel-alá, pár utcával arrébb.