– Mond, Rabbi, lehet a Tóra olvasása közben dohányozni?
– Dehogyis lehet!
– És Rabbi, lehet dohányzás közben Tórát olvasni?
– Persze, a Tórát mindenkor hasznos olvasni!
Ez a klasszikus zsidő vicc jutott eszembe, amikor szóba került a teljesítménytúrázás.
Ugye, egyfelől: mekkora perverzitás kell már ahhoz, hogy valaki az erdőben végigteperjen, végigrohanjon egy távot? Pont az erdőben, mely arra való, hogy az ember relaxáljon, végigsétáljon az ösvényeken, észrevegyen egy furcsa helyen próbálkozó növényt, rábukkanjon egy hátára fordult bogárra és visszafordítsa azt…? Nem normális, aki minderről nem vesz tudomást, csak ész nélkül végigrohan a távon.
Másfelől viszont: ha megkérdezi tőlem egy ember, hogy ‘Te, szeretnék lefutni 35-60 kilométert, mit javasolsz, hol tegyem? Stadionban, a városban, két város közötti műúton esetleg az erdőben?’. Persze, hogy azt mondom neki, hogy ‘Az erdőben. Naná. Oxigén, friss levegő, hűvös, változatos. Ez kell neked’.
Szóval? Hogy is van ez?
Nyilván az ellentmondás feloldása egyszerű. Habár ugyanaz a kifejezés a válasz, de teljesen ellenkező az út, ahonnan a választ megközelítik. Emiatt elfogadhatatlan az egyik gondolkodás a másik számára – még akár egy ember fejében is. Érthető… de vicces.
2007. October 03. Wednesday at 10:05
JoeP, a teljesítménytúrázás nem azonos a táv futva teljesítésével. Amit te írsz ellentmondás, az inkább ez utóbbira vonatkozik. Egyre többen futnak ugyan a túrákon, de a többség gyalogol. A szintidőt kb. 4 km/h-ás átlagsebességre állítják be, ugyanakkor nekem pl. az 5-6 körüli menettempó még kényelmes, feltéve ha edzésben vagyok. Így bőven van idő bogarászni, virágot fotózni, kilátásban gyönyörködni, sörözni az útbaeső csapszékben. Semmi jó nem vész el. Magam többször teljesítettem a Kinizsi 100-ast, volt olyan, hogy kerek egy órát relaxáltunk féltávnál…
2007. October 03. Wednesday at 10:52
Ennek örülök. Engem az keserített el, hogy egyre több helyen hallok/olvasok olyat, hogy a teljesítménytúrázók camelback-et keresnek – mert akkor ugye inni sem kell megállni.