Get involved in the cat

Egyre csak mélyebbre.
Ma elvittük állatorvoshoz, beoltatni. Elsőre tök kíváncsian mászott be a tegnap vásárolt dobozba, aztán amikor csappant mögötte az ajtó, akkor már bánta, de nagyon. Ennek a kocsiban többször is hangot adott: először csak nyávogott, majd előszedte a végszükségre tartogatott ‘kisgyereksírás’ nyávogást. Aztán megkarmolta a lányomat, majd ijedtében összepisilte magát. Mármint a macska.
Innentől lett durva a délután. Hirtelen elkezdtem úgy vezetni, mintha tojás szorult volna a lábam és a gázpedál közé. És szóltam a lányomnak, hogy ha Istent ismer, nem hagyja, hogy a nafta kilötybölődjön a kárpitra. Aztán kidugtam a fejem az ablakon és hússzal elcsorogtunk az orvosig.
Aki éppen nem volt otthon, így várnunk kellett öt percet. A macska olyan intenzitással kezdte bontani a ketrecét, hogy inkább kivettem. Így legalább lányom el tudta mosni a dobozt. Na de amit a macska produkált velem… mindenáron ki akart szabadulni a szorításomból, én meg tartottam, ahogy bírtam. Mindezt képzeld el egy csurompisis macskával. A kedvenc pólómban. Mondjuk csak az első perc volt kellemetlen, utána hozzászoktam. Aztán gyorsan megkapta az oltást, a tablettát… végül egyesült erővel visszatuszkoltuk a dobozába és hazajöttünk.
Azóta bent ül a fotel alatt és tisztálkodik.

Be kell vallanom, van némi zseniális a macskákban. Ő volt ázottan pisis, most pedig teljesen bársonyos a szőre és semmi szaga sincs. Én meg lemosdva, átöltözve, még mindig érzem a kezemen a szagot.
Legközelebb én is kipróbálom a macska módszerét: bevonulok a fotel alá és tisztára nyalom magam.

8 Comments

  1. Aki képes a legpöpecebb GT-polójábak kátrányozni a herefonnyasztó július derekán, az csak ne nyivákoljon egy kis macskahúgyos póló miatt.

  2. Én megmondtam…De amíg élvezitek , semmi gáz!
    A mi előző perzsánk tavaly az építkezés közepén leesett a negyedikről, túlélte, de eltörött az összes csontja ezer helyen. Veszprémben nem volt aki tudta volna műteni (protézis, stb), ezért aznap este irány egy budai klinika. A műtét sikerült -45,000 ft+ a járulékos költségek- , a macs szépen javulgatott, majd egy hét múlva csendben elhalálozott! Azt mondták az okosok, egy alvadt vérrög rossz helyre kerülhetett, ilyen persze előfordul.
    Hát kibírtuk röhögés nélkül…
    Két hét múlva a sógornőm befogott egy kóbort és hozta, hátha enyhíti a család bánatát, na ő lakja most a garázst.

  3. Ha még nem tetted volna, Pratchett mester The Unadultered Cat című könyvét lassan érdemes áttanulmányozni :).

  4. Caleb, évekkel ezelőtt kipipálva. Antikváriumból, magyarul.

  5. Jut eszembe, csak nem a Ripper után van a név? :)

  6. Nem, azelőtt megvolt, mielőtt olvastam, de így már legalább öregkoromra is van példaképem :).

  7. Egy jótanács a legközelebbi oltáshoz: a cicadobozba kell egy rossz törölközőt vagy más nedvességfogó rongyot tenni. Aztán az “esemény” után kidobni. A stressz ugyanis erősen megviseli az állatot is.

  8. Persze, ezt már az orvos is mondta. Azóta csak rossz törlőrongyokkal együtt szállítjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading