Budget

Az új lakás rendberakásánál most értük el azt a szintet, hogy az összes bankszámlánkat padlótól-padlásig kisöpörtük. Azaz át kell állnunk a ‘hónaptól-hónapig’ jellegű egyensúlyozásra, figyelve arra, nehogy beleszaladjunk valamelyik hitelkártyán egy brutális mínuszba. Nem nagy gond, erre találták ki az excelt. Elsejétől vezetgetem is szépen, beleírva minden számlamozgást.
Ma este már megpróbáltam összefüggéseket is kiolvasni a táblázatból. Tulajdonképpen sikerült is. Például, ha csak az én fizetésem lenne, akkor 12 napig bírnánk. És ebben még nincs benne a lakás- illetve autóhitel.
Kicsit durva: nincs kidőlési lehetőség.

21 Comments

  1. Hjjjhaakérem, utazgatunk, növénykertet telepítgetünk, teljes személygépjárműflottát állítunk fel, bormúzeumot rendezünk be a spejzajtó mellett?

  2. Ezeket tételesen cáfolom.

    utazgatunk
    Ezek jórészt barter utak. Pénzbe nem, csak munkába kerülnek.

    növénykertet telepítgetünk
    Ez még csak terv. Egyelőre négy kiló fűmagnál többet nem ruháztam bele a kerti növényekbe. És persze itt sem mindegy, hogy mekkora csemetéket veszel. Tűztövisből például a húszcentis palánta 600 pénz, az egy méteres darab hatezer. Pedig a húszcentis egy év alatt megnő egy méterre.

    teljes személygépjárműflottát állítunk fel
    ? 1, azaz egy darab személyautónk van. Milyen flotta?

    bormúzeumot rendezünk be a spejzajtó mellett
    Aljas rágalom. A borhűtő az étkezőben van, semmi köze a spájzajtóhoz. Egyébként itt is igaz, hogy ésszel kell vásárolni: most például egész jó akció van az Intersparban, megérte feltölteni a hűtőt. (12e forintért vettem 13 üveg kifejezetten jó bort.) Így tartósan biztosítva van az olcsó, de finom bor.

  3. Banyek, tűztövist fogok tenyészteni a telkemen. Telebeveszem 20-centisekkel, eladom méteresként :)

  4. Jó reggelt! :/ Dübörög a gazdaság, mint tudjuk, eljött az az időszak, hogy most már a saját bőrödön is érezheted.

    Megugrott az infláció, ellenben a gazdasági növekedésről a minap olvastam, hogy 2% környékén, vagy talán már alatta is van. Megnőttek az adóterhek, az APEH-nek/VPOP-nak viszont arra van pénze, hogy a borvidékeken a kalákában szüretelőket helikopterről figyelje meg. Jó, mi?

    No még a szar idő miatt még a mezőgazdaság is szív (illetve szivatja a kormány is a termelőket emellett), emiatt minden élelmiszernek megy föl az ára. Kiragadott példa: a Plusban júniusban még 139 Ft volt egy liter 2,8%-os tej, tegnap ugyanezért 179 Ft-ot fizettem. Érdekes módon az osztrákoknál az árak évek óta alig változtak, akkor is csak minimális mértékben és nem csak drágultak. Ezt onnét tudom, hogy járunk pár barátommal évente párszor bevásárolni a határon túlra, és szokásom, hogy elrakom a blokkokat.

    Én arra leszek kíváncsi, hogy meddig húzhatják a húrt a politikusok. Tartok tőle, hogy ebből iszonyú “robbanás” lesz. Lehet, hogy el kéne kezdenem külföldön munkát keresni, hogy ne legyek akkor itthon apró gyerekekkel, amikor kitör a polgárháború.

  5. Sajnos nem vagy ezzel egyedül.
    És még össze is tehetjük a két kezünket, hogy van munkahelyünk, fizetésünk és hónap végén nem vagyunk minuszban.
    Pedig sajnos egyre többen kerülnek abba a helyzetbe, hogy a létfentartásukat is hitelből fedezik.

    Nem lesz ennek jó vége.
    Más nem is hiányzik nekünk, csak egy a tavalyihoz hasonló “forrongó” ősz…..

    Balage

  6. Adi,

    Nyilván érzem azt is, de max. 10 százalékra saccolom a személyemre szóló hatást, azt meg azért gond nélkül kibírnám. Az írás sokkal inkább arról szól, hogy eddig volt egy hatalmas mennyiségű megtakarított pénz mögöttünk, melyből nyomtuk a ház körüli munkát, meg belepótoltunk a hétköznapokba is, ha éppen kedvünk szottyant valami extrára. Most viszont eltűnt a védőháló, azaz óvatosan kell bánnunk az extrákkal.

  7. Balage,

    Ja, ezzel valahol én is így vagyok: jó, hogy van jó munkahely, meg jó, hogy mások azon felül is igényt tartanak a munkámra – és külön jó, ha valaki szereti is ezt csinálni. Csak azok a határidők ne lennének…

    Az ősz meg valószínűleg megint forró lesz. Miért hagyná ki az újabb lehetőséget a jobboldal? Csak most már talán nem lesz annyira aggresszív egyik oldal sem.

  8. JoeP, tudom, hogy erre gondoltál. Csak egy normális társadalomban, ahol van a családban két dolgozó ember, ez a tartalékkeret előbb-utóbb elkezdene újra föltöltődni. Nálunk nem tud, mert romlik a pénzünk, drágul a megélhetés és az állam vérszívóként növeli az adó- és járulékterheket, miközben az emberekre fordított kiadásait meg igyekszik csökkenteni hasonlóan drasztikus mértékben.

    Ezt a jobb-baloldal terminológiát meg légyszi’ felejtsd már el. Értelmét vesztett fogalmak és nálunk amúgy sem azt jelentették, mint pl. Nyugat-Európában, a klasszikus értelmükben.

  9. Szerintem a jobboldal eddig sem volt agresszív. Aki agresszív volt – mert volt – az meg nem jobboldal. Sem bal. Csak ne általánosítsunk.

  10. Adi,

    Arra a konglomerátumra gondolok, amelyikre a nagyfőnök azt mondja, hogy “egy a tábor, egy a zászló”. Én is tudom, hogy helytelen rájuk azt mondani, hogy jobb oldal, hiszen jelenleg – a hagyományos értelemben – balosabbak, mint a másik konglomerátum. De mit mondjak helyette? Ez a csoportosulás az utóbbi tíz évben bejárta a teljes palettát, egyedül tán a szélsőbal maradt ki. A változások miatt ideológiai alapon nem tudom elnevezni őket, a megcélzott rétegek alapján szintén nem, felsorolni meg mindenkit, aki valamilyen szinten a blokkba tartozik, az macerás. Nevezzem talán Szélkakas Brigádnak?

  11. ReaDer,

    Sajnálom, de akikről beszélünk, azoknak a szavazataira a jobboldalnak nevezett társulás áhítozik – és ez látszik is a viselkedésükön. Csak ne mismásoljunk.

  12. Végülis teljesen mindegy, amíg mi itt vitatkozunk, hogy kit minek hívjunk, addig a hátsóajtón kilopják az életünket. És pont erre megy ki az egész.

  13. Adi,

    Hogy ontopic is legyek. Azt hiszem korábban már írtam, hogy két évig figyeltük, mennyit tudunk félrerakni, aztán ennek megfelelően vettünk fel hitelt. Tehát az, hogy most nincs takarékképzés a rendszerünkben, az a tervezésből adódik. Ezt vállaltuk be – csak éppen most értünk el az inflexiós ponthoz. Egyébként ha elolvasod, nem azt írtam, hogy “a francba, de elböktük” – hanem azt, hogy mostantól roppant észnél kell lennünk.
    A kellemetlen gazdasági változások annyiból érintenek, hogy ott hátul, titokban reménykedtem, csak jönnek aprópénzek is innen-onnan, melyekből egy kisebb tartalékot lehetne képezni. Nos, aprópénzek jönnek ugyan, de a tartalékképzés speciel nem megy.

  14. ReaDer,

    Ezt senki sem tagadja: jelenleg mindenki a számára szimpatikus rablóbandára szavaz.

  15. Adi,

    A pluszos-tejes példád nagyon kiragadott, mert pont ott pont az a tej iszonyúan kilógott lefele az átlagból.

    Mondjuk én a Bokros-csomag óta nemigen érzek pozitív változást. Ha nem emelkedne a keresetem, az adókba meg elvonásokba már rég belerokkantam volna én is, meg a kiccaládom. (nem, nincs budi a kertünkben. Kertünk sincs :)

  16. akkor a nejed tobbet keres? ha a te fizudbol 12 napig jottok ki, akkor a nejed fizujabol legalabb 18 napig kell kihuzni havonta? vagy honap vegen mar nem esztek?

  17. Nejem tényleg többet keres valamivel, de nem ez a lényeg. A pénzköltés nem egyenletesen történik, a szolgáltatók csekkjeit általában a hónap elején kell fizetni – így ez a 12 nap felér a későbbi 18-cal.

  18. Varánusz: akkor mit mondjak, a Béke téri pékség árait? :) Amikor tavasszal átköltöztünk Budáról, dobtunk egy hátast, hogy a sajtos croissant csak 90 Ft, ráadásul sűrű a tésztája és baromi finom. Perpillanat 110-120 körül tart, pontosan nem emlékszem – és persze nem csak ennek emelkedett az ára.

    JoeP: nem tudom, hogy föltűnt-e :)), de most már 5 éve nem “a Zorbánék” vannak hatalmon. Amit a parlamentben, illetve az utcán azóta csinálnak, az szájkarate, tkp. semmit nem értek el vele. Valószínűleg nem is akarnak, mert az önkormányzatokban bent ülve sokkal kisebb a felelősség, viszont az úniós pénzeket kényelmesen le lehet ott is nyúlni (már amit a hajdú-bétes Bajnai Gordon meghagy nekik). Gondolom ebből kitalálod, hogy egyik brigád sem a szívem csücske, ergo pls ne is fáradj azzal, hogy elkezded bizonygatni, hogy Orbán mekkora mumus (pontosabban az, csak nem olyan értelemben, ahogy azt pl. a Szabad Föld^W^WNépszabadság tálalja).

    Amúgy aki agresszív volt, azok a szemkilövő, kardlapozó, turistamegrugdosó rendőrnek látszó, azonosító nélkül mászkáló alakok voltak.

  19. Adi,

    Orbán pont annyira mumus, hogy miatta egységes még mindig az mszp. anno írtam is erről, hogy mennyire nem normális ez az állapot.
    ha visszaolvasol, azt írtam Balázsnak, hogy remélem, egyik oldal sem lesz annyira aggressziv. nekem nincs itthon aggresszív-o-méterem, meg tévén keresztül ezt úgysem lehet mérni, tehát én nem tudom eldönteni, melyik volt a durvább. annyit tudok, hogy egyformán elitélem mindkettőt – nem elfeledve azért azt, hogy ki kezdte.

    hogy ki van hatalmon… ez nem egyszerű kérdés. itt volt Gyurcsánynak egy találó megjegyzése, amikor ciklusokról faggatták. azt mondta, hogy a ciklusok nem számítanak semmit, érák vannak, melyekben az éppen kormányzó alakulat megvalósít egy egységes politikát. ilyen értelemben szerinte egy éra volt a 2001-től 2006-ig tartó időszak: amikor a Fidesz kormány elindult a rossz irányba, a Medgyesi kormány továbbvitte ezt az irányt és az első Gyurcsány kormány sem változtatott semmit. ez egy egységes éra. 2006 nyarától számolódik egy újabb.

  20. Figyu, te elhiszel a pápai proligyereknek bármit is? :)

    Persze, hogy azt mondja, hogy az egy éra volt: így a saját balfaszkodásait (és bevallott semmittevését) az első ciklusában rákenheti az elődeire. Ugye nem kell mondanom, hogy Medgyessy-kormány nem 2006-ig volt, hanem csak 2004 őszéig? Ne már az derüljön ki hirtelen, hogy a Zorbán volt tkp. a miniszterelnök 2006-ig és ő tehet mindenről! :))

  21. Olvastam az interjút, nem kente rá. Sőt. Közölte, hogy már a Medgyesi mellett is ott volt, tehát azért is felelősség terheli, a későbbi két évért meg egyértelműen.
    Márpedig én inkább hajlamos vagyok annak hinni, aki elismeri, hogy elbaszta és megpróbálja kijavítani – mint annak, aki gőgösen közli, hogy ő bizony tévedhetetlen.

    (Másfelől, habár nem Orbán volt a miniszterelnök, de mint az ország gyk. holtversenyben legerősebb pártjának vezetője, igenis tehet arról, hogy most ilyen hangulat van az országban.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading