Elnézést ezért az Ady parafrázisért, de ez írja most le legjobban az állapotomat.
Gyakorlatilag dél óta csak ások és ások és ások. Ami önmagában nem lenne akkora baj, de a kerítésen kívüli rész annyira gyomos volt, hogy minden ásókifordításnyi földet kézzel kellett széttúrnom. Azaz minden ásóbeszúráshoz kétszer kellett lehajolnom. Pont este nyolcra fejeztem be az ásást, Nej még nem ért haza a fűmaggal, így gereblyéztem egy adagot (szintúgy jó a derékfájásra), végül este, koromsötétben döngöltünk.
Ha tegnap azt írtam, bizarr egy dolog volt a kerti munka, akkor most szomorú vagyok, mert nincs olyan szó, mely pontosan kifejezné, hogy a mai este mennyire überbizarra sikerült. Ugye döngöltük a földet, a két asztallal. Emlékszel? “Guggol, feláll, csípő, fenék, páros lábbal dobbant.” Na, ugyanez, csak koromsötétben, zseblámpával. Kint az utcán. Miközben a Bókay-kertben a Nagyvárosi farkast nyomta a Ricse.
Néztem a felhőket, hallgattam, hogy “jó pénzért elmehetett volna ugatni a ház körül”… és hitetlenkedve csóváltam a fejem: azt hittem, az összes elmebeteg dolgot már Úrkúton letudtuk, bohó fiatalkorunkban.