mr2

Érik még az embert kellemes meglepetések. Például, amikor valamiről kiderül, hogy ahelyett, hogy monoton haladna egy irányba, időnként önszabályozó módon másfele is elmozdul.

Nekem például határozottan lesujtó véleményem van az ún. tömegmédiáról: nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót, nem olvasok újságot, nem járok moziba. Ezek egész egyszerűen lesüllyedtek egy olyan szint alá, ahová én már nem szándékozom követni őket. Elnézve, hogy az emberek is egyre igénytelenebbek, a média meg – ahelyett, hogy próbálná őket igényesebbé tenni – inkább kiszolgálja ezeket az alpári igényeket.
Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a folyamat monoton egyirányú.

Kivételeket rétegszinten lehet esetleg találni. Webes rádiók között van egy-kettő, amely hallgatható. Amerikában.
Arra viszont nem is gondoltam, hogy belátható időn belül lesz nálunk is ilyen szintű adás. Arra meg aztán végképp nem, hogy az egyik nagy közszolgálati adónk válik ilyenné.
És mégis.
Pár napja hallgatom a Petőfit, és meg vagyok lepve. Jó.
Nem lehet hallani egyet sem a mindent elöntő vérciki, zenepótló gagyikból, a zenék jó része igényesebb darab. Ja, hogy a magyar számokból sok az ismétlés? Nem biztos, hogy ez az adó hibája.

20 Comments

  1. Hat inkabb elkeserito amit muveltek a radioval :(
    ha egy picit is belehalgattal volna anno meg a musoraikba akkor talan mas velemenyen lennel /es itt most nem az utolso evre gondolok…/
    aki eddig “zenet” akart hallgatni az bekapcsolt pl egy winampot es valogatot a radiok kozt.. most meg teljesen eltuntek a sport musorok. azok voltak talan a legjobb reszek, de meg rengeteg jo musoruk volt…
    de most raszoktam a kulfoldi adasokra amik sokkal kellemesebbek..

  2. Minden autómban , mühelyemben ez szól teljesen jó lett. Hol voltak ezek eddig ?

  3. jaja, olyan egyhetes flesse van, kár hogy a jóhoz hamar hozzá lehet szokni :)

    a magyar számok pedig külön megleptek, szerintem az is egy kisebb csoda, hogy ennyi jó magyar zene van

  4. snefi,

    Már hiányoztál.:)

    Sajnálom, hogy ezek szerint ezt csak úgy tudták összehozni, hogy elgombáztak egy másik, értelmes struktúrát. Azt mindenesetre nem ismertem – a sportműsorok egyébként is jéghidegen hagynak – de ettől nem fog megváltozni a mostani műsorról alkotott vélemyényem.

  5. AlexP,

    Voltak… csak úgy kellett vadászni őket az Interneten – mert máshol nem hallhattad. Például az Amorf Ördögök már 1993 óta nyomják – de csak koncerten hallhattad őket.
    Ha a Petőfi így folytatja, akár még a Timurlenk is bekerülhet. ;-)

  6. arsen,

    Van, csak nagyon eldugva. Inkább az a csoda, hogy valaki leásott a szemétkupac alá.

  7. JoeP, arsen:
    És akkor még azt is megjegyzem, hogy ezek a jobb dolgok is csak a bársonyos nyelvcsapások és érdekből felajánlott nemiszervek által szorosan körbezárt szemétkupaccal borított holdbéli síkságon találhatóak.

  8. Aki dolgozott a Petőfi előző struktúrájában és egy kézlegyintéssel kicseszték a műsorát vagy csak kiherélték teljesen, mint a miénket, az valahogy nem tud őszintén örülni a nagyon zenének. Fene sem tudja, miért.

  9. Elnézést, hogy fájó pontra tapintottam. Nem tudtam a struktúraváltás mögötti balhékról. De ettől még a műsor nekem tetszhet.

  10. “ahelyett, hogy próbálná őket igényesebbé tenni – inkább kiszolgálja ezeket az alpári igényeket”

    Én tovább mennék. Életre hívja őket. És ez az ami miatt igazán gáz a kereskedelmi média.

  11. bdhrm,
    “…az első árulást akkor követjük el, amikor megkérdezzük magunktól, hogy érdemes-e? …” (Nagy László).
    Mármint az általad idézett szöveget szóvátenni.

  12. Kurbli,

    Szia. bdhrm hozzászólására adott választ nem egészen értem. Lehetne egy kicsit bővebben?

  13. Milyen műsorokról beszéltek? Szinte nincs is műsor az új Petőfin. Jó zenékre ott van a CD lejátszóm a kocsiba. Egyetlen egy előnyt látok az új Petőfiben, mégpedig, hogy egy kis jogdíj csöpög végre normális zenekaroknak is. Nem sok, de pár sörre elég lesz.

    Nekem a szivem szakad meg például Kőszegi Gáborért. Helyre tudta tenni a dolgokat az emberben délelőttönként. :(((
    senki nem nem hiányzik?
    (kabarécsütörtök, 2-5-ig, csúcsforgalom,stbstb)

    Mindehez tudni kell, hogy én 90%-ban olyan zenéket hallgatok, amit játszanak. Ennek ellenére ez egy aljas dolog volt.

  14. Gyöki,
    Akkor másképpen: Ha nem mondjuk ki, nem nevezzük meg a kultúra lealacsonyítására tett kísérleteket, mondván: “Nem érdemes, hiszen ez az ún. kereskedelmi média lényegéből fakad”, akkor saját magunk áruljuk el azt az igényesebb kultúrát, melyet befogadni szeretnénk. És evvel kiszolgálói leszünk a klf. alantas ösztönöket kihasználó társaságoknak (és itt nem csak a médiára gondolok).

  15. tökéletesen egyetértek bdhrm-el, nemcsak kiszolgálás, hanem butítás is zajlik.

    A média csinál sztárokat olyanokból, akikből nem kéne és az mutatja be normálisként a nem követendő dolgokat…

  16. Józsi,

    Jómagam a balatoni nyaralásom során hallgattam, nekem is bejött. Azóta nem rádiózom, nem igen találok rá egyszerre megfelelő időszeletet és hozzáférhető ekvipmentet. Marad a vlc.

  17. Kurbli:

    Én sem értettem elsőre, de így már világos. Pont ezért szögezem le ahol és amikor csak lehet.

  18. Elnézéstkívánok, de azért az újPetőfi előtt is volt élet, bár igaz, hogy BP és vonzáskörzete… de EstFM, majd RadioCafe kb. ilyen zenéket nyomott eddig is (nemvéletlen, merthogyugye az exEstFM zenei guru, DJ Izil az egyik zenei szerkesztő az újPetőfin, ha jól tudom.)
    Bár respect a régi műsoroknak, de én sose hallgattam. Elsősorban mert melóban nem szól olyan hangerővel a rádió, hogy lehessen érteni mit mondanak… ezért én is nagyon örülök az újPetőfinek, mert végre normális zene szólhat egész nap, és nem kell keresgélnem az iTunesLibraryban :)

  19. Igen, a Petőfi körül elég magasra csaptak a hullámok, mert bár a “statisztikusok szerint” az ország egészen kis hányada hallgatta a Petőfit, ezzel együtt nagyon nagy felhördülést keltett a struktúraváltás. Asszem a szombati kabaré is hallgatói nyomásra került újra műsorra, de a csütörtöki az végleg eltűnt.

  20. Update. Ma reggel halgattam kicsit az mr2-t és hallottam, hogy van rajta a) valami bemondóféle, aki némi dumával összekötötte a dalokat; b) reklám. Szóval az mr2 változik, előbb-utóbb remélhetőleg “rendes” műsorok is lesznek, akármilyen, de azért közszolálati tematikával.

Leave a Reply to AlexP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading