MiVanVelem

Hát, igen. A nagy dolgok is kicsiben kezdődnek valahol.
Szerdán a kutyák felkergettek egy macskát a fára, nem messze tőlünk. A gyerekek segítettek neki lemászni.
Azóta van egy macskánk. És volt egy lányunk.
Ők ketten ugyanis összenőttek és csak bámulják szerelmes szemekkel egymást az udvaron. A macskának már van tejes edénykéje, a printer kartondobozából és kiöregedett törlőruhából lett szállása is.

Mondjuk elég furcsa a helyzet, a macs egyáltalán nem néz ki kóbor egyednek. Szép, ápolt szőre van, meg egyébként is, egy megfelelően táplált kölyökmacska. Nézegetni is fogjuk most egy ideig a környéken a villanyoszlopokat, hátha keresni fogja a gazdája.
Pontosabban, valószínűleg nem mindenki fogja egyforma lelkesedéssel nézegetni az oszlopokat.

Péntek este keleten jártunk, egész pontosan a Keleti pályaudvaron. Szüleim elé mentünk ki – természetesen háromnegyed órával korábban, hogy Barnának is legyen elég ideje vonatokat fényképezni. Ha már így alakult, akkor én is vittem magammal a fényképezőgépet.

Nemzetközi pénztár. Külön táblán a figyelmeztetés, hogy vigyázat, mert itt nagyon lopnak.

Még lepusztultságában is van valami méltóság. Csak az a hajléktalanszag…
A tábláról jut eszembe: vennél itt ki hotelszobát?
És egy érdekesség: 001-es sorszámú Szöcske. Mondjuk úgy is néz ki.

A mester alkot. A másik képen a műtárgy maga.

Taurus mozgásban… és lenyugodva.

Egy műtárgy. És vonatra váró nagypályás utasok.

Csütörtökön reggel nézegettem a kertet, próbáltam eltervezni, hogy mi minden fog ide bekerülni. Az alapvető gond az, hogy fantáziám van, de növényismeretem szál sem. Például tudtam, hogy lesz itt olyan narancssárga bogyós bokor – de nem tudtam a nevét. Úgy meg rákeresni, hogy izébigyó…
Aztán hazafelé a tömött buszon beleolvastam egy idősebb hölgy könyvébe. Észrevette, indignáltan berakta a könyvjelzőjét és becsukta a könyvet. Majdnem nyomtam egy csókot a homlokára – a könyvjelzője ugyanis egy planétás lap volt, rajta az a bizonyos bokor: kerti madárbirs.
Már csak meg kell venni.