Köszönöm a kérdést, megint haladtam. Fénykép ennek ellenére ma nincs, mert nem történt látványos változás.

Először a szokásos délelőtti bontás. Második napon a tető negyedét kellett újraraknom, mert a tetőlécek felhúzták a gerendát. Ma meg elmentem megnézni egy összerakott példányt ebből a sorozatból – és elkeseredve láttam, mennyire naív voltam a kátránypapírral.
Bontás, újralécezés. Persze a papír felszakadt, így lehetett foltoznom is. Mondtam már, hogy kifejezetten imádok perzselő forróságban háztetőn, kátrányban fetrengeni? Még jó, hogy toll nem volt a környéken.
De meglett ez is. Az ajtótokokkal is volt egy kis játék, méretreszabott lécekkel kellett befeszítenem – csak éppen azok nem voltak a csomagban. Zatik.
Végül magam sem tudom, honnan, de merítettem annyi erőt, hogy még a maximális tervet is sikerült túlteljesítenem: nem csak kívülről impregnáltam a faszerkezetet, hanem belülről is. Holnap festek, illetve lakkozok – és csütörtök délelőttre teljesen készen leszek a viskóval. Estére igérték a zivatarokat.