Azok a szürke hétköznapok
Metrón olvastam, valami kiplakátolt bulvárlap címlapján. Nagy betűkkel.
Felesége kirakta Dévényi Tibor szűrét.
Alatta kisebb betűkkel.
Túl sokat flörtölt.
Na, itt omlottam testileg, lelkileg össze.
Ugyanis volt szerencsém pár évvel ezelőtt személyesen is találkozni az öreggel.
Flörtölni. Ja.
Apám, mibe nyúltam!
Ma egész nap hivatalokban mászkáltam, délután pedig kulcspozícióban lévő lakótársakkal randiztam. Ha most nekiállnék mindent megírni, Tolsztoj tűzbe vágná a ‘Háború és Béké’-t. Nem is teszem, már pusztán csak Tolsztoj iránti tiszteletből sem.
Legyen elég annyi, hogy egy ügyes trükk következtében a Vízmű úgy tekint rám, mint közös képviselőre. Immár három hónapja. Kár, hogy én nem tudtam róla. A Díjbeszedő pusztán azért nem perelt még be, mert egyrészt július végéig haladékot kaptunk, másrészt meg különböző adminisztratív okokból nincs is érvényes szerződésünk a Vízművekkel, így még nem tudták átjelenteni a nevemet. Ha rajtam áll, nem is fogják. Igaz, ekkor meg szerződésünk nem lesz.
Mindenesetre a Díjbeszedőnél már bemutatták az ÁNTSz és Tűzoltóság engedélyt a vízkorlátozásra. Amit őszintén szólva nem is bánnék, ugyanis mivel a társasház nem működik, így semmi eszközöm sincs arra, hogy kiverjem a szart a notórikus nemfizetőkből. Mert most már látszik, kik azok, akik nem adnak le valódi vízóraállásokat (ugye, Mystic) – aztán akik miatt éves szinten sokszázezres hátralékok gyűlnek össze. Jelenleg éppen másfél millánál járunk.
Elkezdtem felvenni a kapcsolatot egy artézi kutakat fúró társasággal. Nem röhög. Komoly.
Recent Comments