Enyhe tél volt, meleg tavasz és eddig forró a nyár. Ideális lett volna végig kerékpárral közlekednem – ha a lakáseladás/vásárlás mindennapos teendői nem tették volna ezt lehetetlenné. Tegnap este jutottam el odáig, hogy össze tudtam vadászni a teljes kerékpáros felszerelést és ma reggel már újra kétkeréken döngettem be.
Azzal kezdődött, hogy a Rákos-patak mellett egy idősebb és egy középkorú hölgy andalgott úgy a kerékpárúton, hogy teljesen elzárták azt. Nem járdán, dedikált kerékpárúton: a patak ezen szakaszán nincs járda mellette. Mögéjük értem, nyomtam a csengőt, mint a süket. Rá se bagóztak. Egy idő után meglehetősen hangosan rájuk szóltam, hogy ‘Halló!’. Az idősebb elnézést kért, félreállt – a középkorú viszont felháborodva kiabált rám, hogy “Hát akkor hol menjek!?”
Aranyom, nem tudom. De ne a kerékpárúton. Vagy ha ott mész, akkor ne zárd el a teljes utat. De ha már elzártad, akkor figyeljél és ha csengetést hallassz magad mögött, akkor állj félre. Ha meg mindezt nem teszed, akkor ne te sértődj meg, ha rádkiabálnak.
Aztán a Chinoin-nál szinte ugyanez. Egy fasz taxis úgy tette ki az utasát, hogy lefordult az útról, átment egy kis hídon az árok fölött, majd ráfordult a járda/kerékpárútra: a kerékpárutat az autó zárta le, a járdát meg a kiszálló középkorú nő az ajtóval. Balra árok, jobbra kőkerítés. Csikorogva fékeztem és a tehetetlenség következtében még kiesett a számból egy “kurvaéletbe”. Erre a banya kezdett el hőbörögni, hogy nekem meg mi bajom van.
Itt van kicsiben az ország. Nem az a borzasztó, hogy aki tud, az lop, csal, hazudik – hanem az, hogy ha rászólnak, akkor örjöngve viszonttámad.
Recent Comments