Technika

Az előző bejegyzés párja. Nagyjából ugyanaz, de egy kicsit másképp.

Egyszer arra ébredsz, hogy furcsa álmod volt. Aztán az álmok visszatérnek ébren is. Megijedsz, de piszkosul. Ilyenkor ugyanis az ember hajlamos arra gondolni, hogy úristen, ez nem én vagyok, én nem lehetek ez… én egy normális ember vagyok, normális szokásokkal, feleséggel, gyerekekkel… ez valaki más. És elzárod az egészet egy börtöncellába, tíz vasajtót csappantasz rá. Nincs is ilyen. Nem létezik.
Igenám, de egyszer csak jön egy sokk. Egy erősebb stressz. Egy kicsit megroppan agyad védelmi rendszere… aztán csak arra ébredsz, hogy szűk latexruhában fekszel egy ódivatú öntöttvas ágyban, négy végtagod szorosan kikötve az ágy négy sarkához, szádban gumi pecek feszül, seggedből meg egy ökölben végződő anal intruder lóg ki… az ágy végében meg egy lepukkant ribanc bagózik unott pofával. Ekkor már biztosan tudod, hogy ez nem te vagy… és nem érted, hogyan fajulhattak idáig a dolgok.
Hát, úgy, hogy elcseszted. Ott, amikor elfojtottad a nem kívánt vágyat.
Ez ugyanis a legrosszabb, amit tehetsz. Az elfojtott vágyak nem vesztegetik az idejüket a börtöncellában, hanem Old Shatterhandhoz hasonlóan edzenek, mint az állat, köveket emelgetnek, fekvőtámaszokat nyomnak. Aztán amikor valahogy kinyílik az ajtó, megdöbbenve veszed tudomásul, hogy a valamikor bezárt nyiszlett gondolat mennyire bikaerős lett, amikor újra előkerült.
Hidd el, ennél már akkor is jobban jártál volna, ha kiéled akkor, amikor még gyenge a belső kényszer. Bár akkor sem kerülöd el, hogy később, amikor erősödik a vágy, szembenézzél vele.
Emiatt is sokkal jobb stratégia az, hogy először is nem idegenedsz el tőle: ez is te vagy, bármennyire furcsa is ezt összeegyeztetned a magadról kialakított képpel. Nem kell utálattal elfordulni tőle. Oké, szeretni sem kell. El kell fogadni. Aztán elrakni egy polcra. Nem börtönbe, nem ajtók mögé, nem undorral megszabadulni tőle – hanem fel a polcra, azt mondva, hogy majd előveszem, ha szükség lesz rá. Hidd el, nagyon sok dolog bőven ellátja feladatát, pusztán csak azáltal, hogy fent van a polcon és tudod, hogy bármikor előszedhetnéd, ha akarnád. Innentől el is veszíted az érdeklődésedet iránta és magától elfelejtődik. Ha aztán mégis előjön, akkor csak annyit mondasz, hogy “Ja, te vagy az az izé a 24/B polcról? Hogy ityeg a fityeg?” – és ennyiben is maradtok. Semmi latexgatyó, semmi intruder. Csak egy kiegyensúlyozott ember.

3 Comments

  1. Józsi,

    Tényleg pihenned kéne, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak.

  2. A példák szándékosan sarkítottak – azt szeretném, hogy üssenek.
    Maga a téma – a vágyak/gondolatok illesztése a valósághoz – a kedvenc témám, ez mindig foglalkoztat.

  3. “a kedvenc témám, ez mindig foglalkoztat”

    Hat akkor ezt a vagyat is tedd fel a polcra, es akkor majd nem fog foglalkoztatni :). Milyen erdekes, hogy bizonyos vagyakat nem is akarunk kezelni…

Leave a Reply to varanusz Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading