Hogy vigyük a lakberendezős rovatot is

Jelentem, ledőlt egy újabb bástya az elfoglalandó várban.
Hazarohantam, útközben vettem egy mákos rétest a KöKin, az erdőben sétálva bedobtam, majd otthon egyből kocsiba vágtuk magunkat és mentünk a Királyhoz. A matracabbik fajtából. Secperc alatt elszórtunk egy csomó pénzt (Hupp, egyik matrac. Puha. Hupp, másik matrac. Puha. Uram, nézzen ránk: erre a méretre keresünk matracot. Tessék, ezt 130 kilóig ajánljuk. Fejenként. Na végre. Csomagolja be.)
Felszórtuk a 180*200-as matracot a kocsi tetejére, lekötöztük, majd hazacsorogtunk. Amíg ketten leszedtük, majd megpróbáltuk becibálni a jó harminc méterre parkoló kocsiból… ha a saját szomszédom lettem volna, nem igazán bírtam volna megállni, hogy ki ne kurjantsak egy bátorító mondatot a cipekedőknek, mondjuk valami olyasmit, hogy “aztán jó nagy hancúrozás lesz rajta, ugye, szomszéd?”. De nekünk fegyelmezettebb szomszédaink vannak.
Egy gyors Tecso bevásárlás (ott ugyanis egy árnyalattal jobbak a borok, mint a madaras mutációban), majd a mai nagyvad: az emeleti közlekedőben lévő PAX ajtajának felműtése. A különleges kihívás a műtétben az volt, hogy a szekrény közvetlenül a szint peremén van, korlát persze nincs. Ráadásul el is böktük, az ajtó és a szekrény mérete elég lazán korrelált, így le kellett szednünk és újraraknunk. De sikerült.
Utána még felszenvedtük a matracot. Hihetetlen, mennyire nem szereti egy húsz centi vastag nagy matrac, ha mindenféle perverz pózokba tekergetik, hogy bevegye a lépcsőfordulókat. De mi voltunk az erősebbek. És nem mellesleg egy újabb sikeres erőpróbával növeltük a családi összetartást.
Végül levezetésként felkilincseztem az emeleti gardróbszekrényeket – így holnaptól a női szakasz végre gátlástalanul szortírozhatja az eddig zsákban tárolt ruhákat. Mi pedig, Nejjel, végre normális ágyban alszunk. Remélhetőleg. (Nem, nem a kötelező szkeptikusság beszél belőlem. Akármennyire tudományos alapon is választasz matracot, a döntő élmény az első éjszaka lesz: ilyenkor derül ki konkrétan, hogy az adott matrac mennyire lesz a barátod.)

2 Comments

  1. Én 5 éve vettem ott egy matracot. Be kell tartani, amit írnak/mondanak, havonta-két havonta egy fordítás. Nekem azóta is hibátlan. Részemről ajánlom őket mindenkinek, nem csalódtam. A szállításukban sem. te ugyan magad hoztad haza, én anno szállítást kértem. Szerinted ki keltett fel szombaton reggel 8-kor? :) Azt mondták 8-12 között. Szóval jó volt. Még mindig van fél misiért 90*200-as nasa matrac, amibe belesüppedve felveszi az ember formáját? :)

  2. Van.:) Ki is lettem oktatva, ugyanis vigyorogva magyaráztam Nejnek, mekkora marhaság már ez: engem pont az zavart az előző matracban, hogy kezdte felvenni a formámat, itt meg kisebb vagyonért kínálnak ugyanilyet. Aztán a csajszi elmagyarázta, hogy ez kifejezetten mozgásképtelen embereknek van, a felfekvés megelőzésére.

    ps: Egyébként szerintem is jó hely, a korábbi matrac is tőlük van.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading