Törzsolvasók már tudják, hogy ez az egyik kedvenc témám. Mi az hogy kedvenc… a számomra létező legfontosabb téma. Hiszen azon a hozzáálláson, hogy hogyan tudjuk összhangba hozni vágyainkat lehetőségeinkkel, múlik az, hogy boldognak érezzük-e magunkat az életben vagy frusztráltnak. És mi lehet ennél fontosabb?
Nos, úgy érzem, hogy ma egy fontos megállapítást dobott ki a gondolkodógép. Mégpedig azt, hogy vágyainkat egy adott területen csak akkor mérsékelhetjük, ha már egyszer elteltünk azzal a bizonyos területtel. Amíg éhesek vagyunk, nem hallgatunk a bölcs beszédre – eszünk, mindenfélét. Amíg nem volt komolyabb partnerkapcsolatunk, addig beszélhetnek nekünk a szexuális veszélyekről. Amíg egyszer jól be nem rúgtunk, csak legyintünk az idősebbek aggódásaira.
Aztán ha már kipróbáltuk azt a bizonyos dolgot, ha már tapasztalatból tudjuk, hogy nem is olyan jó, meg egyáltalán, nem is úgy van, ahogy gondoltuk… ha már elveszítette az a bizonyos terület az őt körbelengő ködöt, akkor tudjuk csak józan mérlegeléssel vágyainkat irányítani.
Addig csak az éhség hajt.