Így megy

Ma reggel az Okmányiroda volt becélozva. Idegrendszer acélozva. Nyolc előtt pár perccel értem oda, a szokásos reggeli sorbaállás, morgolódás, bekiabálások. Már fel se tűnik. Sőt, ma én is beszóltam. Egy hőbörgőnek. Meg lehet ezt szokni, kérem szépen.
Egy meglehetősen vehemens hivatalszolgán keresztül lehetett bejutni az ügyintézőhöz.
– Jó napot kívánok. Lakcímváltozás lesz, nekem és a gyerekeknek.
– Adásvételi szerződés, tulajdoni lap?
– Az előbbi.
– Kitöltötte az űrlapokat?
– Persze.
– Aláírta a szállásadó is?
– Izé…
– Az ingatlan tulajdonosa.
– Várjon, ha az ingatlan fele-fele arányban van az én és a feleségem nevén, akkor mind a kettő aláírás kell?
– Persze.
Bazdmeg. Egyszer már lepattantam Kispesten, most meg lepattanok egy ilyen hülyeség miatt.
– Szerintem ezt már a felesége aláírta – szánt meg a hivatali ember, látva, hogy ökölbe szorult az arcom.
– Úgy gondolja?
– Nem.
– Nem azt mondta, hogy írjam alá a nevében?
– Miket képzel? Semmi ilyesmit nem mondtam!
– Értem. Akkor én sem kérdeztem semmit.
– Na, ugye. Érti maga.

Hát, így megy ez.

4 Comments

  1. Azért néhol kezd kihalni a hivatalokban a hardcore bürokratizmus :-)

  2. kb 4x voltam a rohadt okmányirodában, mind a 4x lepattantam valamivel. Az albérletem egy BT nevén van. Folytassam … ? :\ Foladtam, inkabb parkolok illegalisan, az idegeim tobbet ernek.

  3. Pedig… azon a papíron véges számú rubrika van, előbb-utóbb kifogynának a kifogásokból.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading