Day: April 9, 2007

Ha el akarod üldözni otthonról a férfinépet, akkor a legegyszerűbb, ha megkéred rá, hogy cserélje le a régi vécéülőkét egy modernebbre. Tuti nem látod többet.
Már az remek szórakozás, amikor elnézed, ahogy klasszikus rókázó pózban rágörnyed a kagylóra és bősz káromkodások közben próbálja megindítani az évek során összerohadt, összenőtt, szarral-húggyal összeolvadt csavaranyát.
Habár a teremtés koronája úgy hiszi, hogy a leszereléssel már túl van a munka felén, de valójában ez még csak a kezdet.
Az első értetlenkedést akkor tapasztalhatod az arcán, amikor kibontja a dobozt és megtalálja a csavarokat, műanyag alététeket. Melyekből sokkal több van, mint amennyit a hevenyészett manuál feltűntet. Ráadásul a kör, rajta az excentrikusan elhelyezett menetekkel – legalábbis elgondolkodtató. Aztán ad-hoc felszereli az a szerencsétlen, de amikor végzett, és az egész felépítmény úgy jár, mint a kacsa segge, akkor kezdi megsejteni, hogy teljesen rossz úton jár. Leszereli – és rájön az első ellentmondásra. A beállítócsavart csak akkor tudja meghúzni, amikor le van véve az ülés a helyéről. Beállítani viszont csak akkor, ha a helyén van. Ha viszont beállítja és megpróbálja változatlan állapotban felemelni az egészet, hogy meghúzza a csavart – hirtelen rádöbben, hogy ehhez némiképpen kevés keze van. Öröm ilyenkor a bamba képébe nézni. Persze óvatosan a kárörömmel. Legalábbis ekkor még.
Aztán ránt egyet a vállán, beállítja csak úgy hasraütve – és szerencséje van, mivel ez egy szabványos ülőke, tehát a középre állítás nagyjából működik. Újból elgyönyörködhetünk a klasszikus hányó pózban, ahogy nyögve-káromkodva öleli a kagylót és próbálja azon a kis helyen kombináltfogóval meghúzni a meghúzhatatlant. (Növelhetjük a szórakozási faktort azzal, hogy nem pakolunk el a környékről. Egy idő után felmosóvödrök, takarítófák, söprők és lapátok fognak kavarogni a levegőben, egy-egy koppanással detektálva a találatot szerelőemberünk fején.)
És amikor már azt hiszi, végül csak megoldotta a feladatot, vezessük elő neki, hogy a fenti fürdőszobában is van egy ülőke. Hagyjuk, hogy egy rövid időre kiélvezze sikerét. Egy kicsit még táplálhatjuk is önbizalmát ‘Apukám, te mindent meg tudsz szerelni!’ felkiáltással. Azt viszont hallgassuk el mélyen, hogy a másik ülőke gyári hibás, a központi menet sérült az excentrikus bigyón.
Nézzük lelkesen bólogatva, ahogy sitty-sutty összedobja, majd amikor ráhúzná a menetet, akkor próbáljunk blazirtnak maradni, amikor alattomos koppanással kiesik a csavar. Ha végképp nem bírjuk röhögés nélkül, akkor húzódjunk távolabb és onnan kísérjük figyelemmel, ahogy egymás után csak próbálja és csak próbálja a szokott módon összerakni, aztán a végén persze mindig kiesik az a csavar. A legtöbb férfi itt szokta feladni. Ha a mi házunkban ennél kitartóbb példányt tartunk, akkor örülhetünk, mert a java még csak most következik. Emberünk ugyanis rájön, hogy nincs mese, az excentrikus menetbe kell csatlakoznia – ekkor viszont nem élhet a középre állítás egyszerű módszerével. Ekkor már nem kell véka alá rejtenünk jókedvünket, a szerelő ember számára a külvilág megszűnt: a vécékagylón és rajta kívül minden más csak lila kavargó köd mögött bújik meg. Végigpróbál mindent: ceruzával jelölget elfordítási szögeket, megpróbálja egyben tartva felfordítani az ülőkét, megpróbálja feldugni a lukon a csavarhúzót… igazán izgalmas műsor. Aztán minden jó véget ér egyszer, az egyik felfordítási kisérlet sikerül, rögzíti a csavart, majd immár utoljára öleli körbe a kagylót, hogy meghúzza a csavarokat. Képzeljük el, mekkora élmény lehet neki, amikor visszatér a látása a lila ködből, hogy az első, amit megpillant, az a perem alatti buján tenyésző bioszféra lesz. Öt centiről.
Ritka jó móka. Kár, hogy nem lehet túl sűrűn végigélvezni, mert ha túlságosan sűrűn cseréltetjük vele az ülőkét, akkor a végén megtanulja a biztos módszert.