Ja, és persze az Adóhivatal nyilván ezt a pillanatot használta ki, hogy betámadjon egy faszsággal. Az a bizonyos 0701 nyomtatvány, melyről már korábban sem tudtam, mi a francért kell kitöltenem, majd teleírtam nullákkal, szóval ez a papír nem tetszett nekik. Azt nem írták meg, hogy mi bajuk van vele -> menjek be. Kinyomtatni nem tudok semmit, mert azon a vinyón volt, mely időközben elszállt.
Menjek be. Amikor 3 hete arra nincs egy félórám, hogy elszaladjak fodrászhoz, pedig már borzasztó kényelmetlen a hajam. A gyerek majd egy hónapot várt arra, hogy újratelepítsem a winampot a gépén. (Ne becsüld le az élményt, valami olyan vonatos stream-et kellett volna megnéznie, melyet csak a winamp tud lejátszani. Majd megette a fene ebben a hónapban.)
Ráadásul nyolc napon belül menjek be. Írták 9-én, amikor én már New Yorkban voltam. És csak 18-án jöttem haza. A legszebb az lesz, ha egy nullás bevallás miatt dugnak seggbe, pusztán azért, mert túlléptem a határidőt.
Eh, nem igaz, hogy nem tudnak lenyugodni már… ennyit basztatni az embert egy teljesen legális nulla miatt.