Írtam valamikor ezt. Hát, tévedtem. Nevezheted akár a nevelés csődjének is, de a csajszi megint eltitkolt egy csomó rossz jegyet. Ráadásul nem is akarta elmondani, más csatornákon keresztül derült ki, hogy nem csak rossz jegyei vannak, de van olyan tantárgy is, ahol a hármasért is küzdeni kell.
Baromi szarul érzem magam, de elő fogunk fizetni rá. Sajnálom, de ha nem tudom meg időben, hogy baj van, akkor nem is tudok segíteni a gyereknek. Amíg meg olyan fafejű, hogy ezt nem érti meg, addig maradnak az ilyen ellenséges, durva módszerek.
Megint előjön ez a klasszikus probléma. Mi a fontosabb: jó hangulatú kapcsolat legyen a szülő és a gyerek között, vagy a szülőnek legyenek meg a preferenciái és ezekért vessen be mindent? A kettő elég rendesen üti egymást: ebben a korban a gyerek még nem fogja fel, mi van amögött a mondat mögött, hogy “mindez a te érdekedben történik, te kis hülye'”. A gyerek csak a pillanatnyi hátrányokat fogja fel, a számára érdektelen erőfeszítéseket érzékeli.
Viszont nagyon nem mindegy, mit kapsz vissza felnőtt gyerekeidtől:
Hát, fater, utólag visszanézve de jó, hogy a végletekig erőszakoskodtatok, hogy tanuljak.
Vagy esetleg:
De elcsesztétek a nevelésemet, halljátok. Mennyibe került volna nektek addig gyötörni engem, amíg úgy nem döntök, hogy továbbtanulok?
Rövidtávon az utóbbi hozzáállás a kényelmesebb: “Nem akarsz tanulni? Hát, jó. Én szóltam.”. Aztán élni vidáman.
De a szülő feladata az első válasz elérése – legalábbis addig, míg a gyerek már önmagáért nem lesz felelős.
2007. January 10. Wednesday at 22:03
Tessék nagyon vigyázni az archívumodra, 8-10-12 év múlva nagy szükségeM lehet az ilyen bejegyzésekre ;-)
2007. January 10. Wednesday at 22:30
Ez egy self-serve blog – tessék szorgalmasan archiválni és akkor meglesz. :-)