The Hogfather

Cimboráimnak írtam egy kis összefoglalót Pratchett Korongvilágáról, azon belül is a Hogfather elhelyezkedéséről. Mivel a filmet is, meg a magyar/angol feliratokat is belinkeltem már itt a blogon, teljessé teszem az anyagot, és idemásolom az ismertetőt is.

Tapasztalatból tudom, hogy a Hogfather Pratchett egyik legnehezebben érthető alkotása, tehát előtte írnék pár szót arról a környezetről, ahol ez az egész játszódik.

Tehát, Korongvilág. Egy lehetetlen hely az univerzumban, amely valamennyire hasonlít a Földre, de igazából annak paródiája. Pontosabban a középkori Földnek a paródiája, persze tele modern utalásokkal, mindemellett létező mitológia lényekkel és varázslatokkal is. A Korongvilág legnagyobb városában – Ankh-Morporkban – békésen élnek egymással emberek, trollok, törpék – és egyéb minoritások: vérfarkasok, mumusok (boogeyman), vízköpők (gargoyle – és igen, ők is élnek), vámpírok, gólemek, imp-ek, antropomorfikus perszonifikációk és persze az istenek is létező személyek. (Léteznek tündék – elfek – is, de ebben az univerzumban gonosz lények.) Mindebből a kavalkádból ez a film nem sokat mutat be – de ez egy ilyen történet.
A város üzemeltetője – a Patrícius – érdekes módszert talált ki a város vezetésére: legalizálta az illegális tevékenységeket. Minden iparnak külön céhe van, beleértve a tolvajokat, koldusokat és bérgyilkosokat is. Ezek kvóta alapján dolgoznak, biztosítva ezáltal a még elfogadható szintű bűnözést. A licensz nélküli bünözőket maguk a céhek semmisítik meg. Ráadásul a céhek remekül kijátszhatók egymás ellen, így egyik sem tud túlzottan megerősödni. De ezek mind Lord Vetinari praktikái közé tartoznak. (Félelmetes fazon, rengeteget lehet tőle tanulni. Már ha érdekel valakit egy mítikus város irányítása.)
Korábban is írtam, ez egy jelenleg durván harminckötetes regényfolyam tizenvalahanyadik könyve. Pratchett történetszövésére jellemző, hogy van néhány kulcsfigura, akik köré szerveződik a többi szereplő. Tehát a regényeken belül van pl ’Városi Örség’, ’Rincewind’ vagy ’Vészbanyák’ vonulat… hogy csak éppen néhányat említsek a sokból. A vonulat jelen esetben azt jelenti, hogy egy-egy könyv róluk szól ugyan – de mivel egy világon élnek, így az egyes szereplők egyáltalán nem ritkán keresztezik egymás útjait. (Pl. a Hogfatherben is feltűnik Visit és Nobby, az Őrség két jellegzetes figurája – hogy a Varázslókról ne is beszéljek.)
Az egyik ilyen szereplőcsoport a Halál és környezete. A Halál ebben a világban létező személy, egész pontosan antropomorfikus megszemélyesülés. Ez röviden azt jelenti, hogy megszemélyesít valamit, amiben az emberek hisznek. Ilyen szereplő a Fogtündér, a Soul Cake Duck (a húsvéti nyúl korongvilági megfelelője) és természetesen ilyen a HogFather is, aki az angol világban létező Télapó/Mikulás/JolyFatMan korongvilági megfelelője.
Hogyan lehet a Halálnak egyáltalán környezete? Úgy, hogy a Halál – a többi ant.pers-től eltérően nem csak fegyelmezetten teszi a dolgát, hanem érdeklődik is az emberek iránt. Próbálja megérteni őket. Ebből a célból anno örökbefogadott egy lányt (Ysabell), később pedig felfogadott egy segédet (Mort). Ezenkívül van egy valamikori varázsló inasa (Albert). A Mort című könyv szól ezekről a kezdetekről. Később a segédnek elege lesz, kilép és elveszi feleségül Ysabellt. A párnak lánya születik, ő Susan – aki gyakorlatilag a Halál unokája. Mágikus képességei vannak, mivel vér szerinti leszármazottja olyan embereknek, akik valamikor gyakorolták a Halál munkáját.
Susant viszonylag fiatalon elszakítják a nagyapjától. (Mort és a Halál viszonya nem túl barátságos.) Városi bentlakásos iskolába iratják, Ankh-Morporkban. (Mort Sto-Hellit hercege.) Közben a szülei kocsibalesetben meghalnak, így Susan egyedül marad. Ekkor veszi fel vele a kapcsolatot a nagyapja, pontosabban a nagyapja kompániája. (Erről szól a Soul Music könyv.)
Kikből is áll ez a kompánia? Először is a Patkányok Halálából. Van egy olyan könyv (A Reaper Man), amelyben a Halál kénytelen feloszlatni önmagát. Amikor újra összeáll, akkor a Patkányok Halála nem hajlandó visszalépni a közösbe – a Halál pedig rájön, hogy sokkal jobb neki, ha van mellette valaki más is. A társasághoz tartozik Quoth, a holló. (Szójáték, piros pont jár a megfejtőnek.) Mindemellett aki rájön, honnan ered a holló neve, pontosan tudni is fogja, miért tagja ő is a csapatnak.
Időnként feltűnnek az Apokalipszis Lovasai is, de ebben a történetben speciel nem.
Tulajdonképpen a halál környezetéhez számíthatók az auditorok is, mert legtöbbször ilyen könyvekben szerepelnek – de persze nem csak. Az auditorok univerzális lények, felülállnak a Korongvilágon. Ők a felelősek a világegyetem működéséért: atomok, molekulák, gravitáció – meg ilyesmik. Kifejezetten utálják a szerves életet, mert csak komplikációt okoz. Habár tulajdonképpen a Halál kollégái, rendszerint inkább ellenségként jelennek meg, tekintve, hogy a Halál éppenhogy érdeklődik az emberiség iránt. (Majdhogynem azt mondtam, szereti őket.)

No, ennyi bevezető talán elég is a könyvhöz. Tudni kell még, hogy Susan, az iskola után bébiszitterként helyezkedik el és normális emberként szeretne élni – elege van a Halál misztikus világából. (Besokallt egy kicsit a Soul Music-ban.)

Még néhány segédinformáció:

A megfelelő szakirodalom szerint létezik olyan woodoo varázslat, hogy ha megszerzik valakinek valamilyen testrészét (hajszál, levágott köröm, fog), akkor átvehetik felette az uralmat.

Nem tudom, a Fogtündért be kell mutassam?

És hogy ne kelljen olyan sokat szkrollozni, legyenek itt a linkek is:

Annyit jegyeznék meg, hogy a múltkori bejegyzés óta át lett dolgozva a magyar szöveg, tehát aki akkor töltötte le, az jobban jár, ha frissít.

2 Comments

  1. Sajnos a neten található magyar feliratok szinte használhatatlanok, az itt lévő link is, hevenyészett angoltudásommal addig eljutottam, hogy néhány helyen nincsenek lefordítva a párbeszédek, máshol pedig összevissza vannak kavarva. Az egyik jelenté a másik alatt szerepel és fordítva. :(

Leave a Reply to wotan Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading