Lassan járj

Lassan járj, lassan járj
Ülj le még, inkább várj

Két évvel ezelőtt volt ilyenem. Időre kellett mennem estefelé a Ferenc-körút tájára – én viszont túl hamar érkeztem meg a Margit-hídhoz. Ugyan villamosra is szállhattam volna – de mit nyertem volna vele?
Elindultam gyalog – de feltételként kikötöttem, hogy pontosan két óra múlva kell megérkeznem, dacára, hogy az út normál tempóban maximum félóra lehetett.
Nagyjából ilyentájt járt az idő, a körút mindenesetre gyönyörűen ki volt világítva.
Nem volt egyszerű. A sima lassulás igen kevés lett volna – annál sokkal jobban vissza kellett fognom magam. Mindezt úgy, hogy körülöttem mindenfelé emberek siettek.
Úgy mozogtam, mint egy lassított felvétel. Megnéztem minden, kicsit is érdeklő kirakatot. Vizslattam az embereket. Megpróbáltam történeteket kitalálni mögéjük. Bármikor megállhattam bambulni, időm aztán volt, bőven.
Fokozatosan éreztem, hogy elárad bennem a nyugalom – annyira, hogy végül már csak nyugalom volt bennem. Hiába nyüzsögtek körülöttem az emberek, hiába volt tele a levegő vibrációval, idegességgel, én kihúztam magam a körükből. Annyira kívülálló voltam, mint egy marslakó.
Nagyon hasznos két óra volt. Megmutatta, hogy van más fajta hozzáállás is. Nem csak szoros határidők léteznek, ideges kapkodások, utolsó pillanatra halasztott veszélyes akciók. Vannak apró lépések, ráérős fény/árnyék szemlélődések, vigyorgás autós fejeken. Fel lehet fedezni a város apró részleteit, azokat a részleteket, melyek felett korábban csak úgy elsiklott az ember figyelme.
És ez nem csak egyszeri élmény volt, az emléke megmaradt. Azóta tudom, hogy létezik ilyen mérvű lassulás és ez bármikor előállítható.
Csak akarnia kell időnként az embernek.

ps: A mottó szinte magától jött és – meglehetősen lazán ugyan – de köthető az íráshoz.
Viszont felhívnám a figyelmet, hogy az eredeti szövegben ennél azért jóval több van.
Én ugyanis csak arról áradoztam, hogy de jó is néha lelassítani. A dal viszont arra utal, hogy a Természetben mindennek megvan a maga tempója, nem szabad semmit sem erőszakkal siettetni. Mondhatni az ilyesmi természetellenes, mely könnyen tragédiához vezethet.

The Butterfly

Not too fast, not too fast
Let it grow, let it last:
Nature knows when and why
THE BUTTERFLY.

I remember one morning when I saw
a cocoon in the bark of the tree
I remember I marveled that imprisoned
inside was a butterfly waiting to be free.
Not too fast, not too fast
Let it grow, let it last:
Nature knows when and why
THE BUTTERFLY.

I was very impatient so I warmed the cocoon with the breath of my sighs
And the butterfly trembled and began to emerge like a miracle right before my eyes.
Not too fast, not too fast
Let it grow, let it last:
Nature knows when and why
SORRY.
All at once I discovered that its delicate wings were all crumpled and torn.
That he still wasn’t ready; I had made him be born:
I was stronger than nature and I made him be born:
But the wonder of life has a definite plan.
So he died in my hand
Not by the will of God
But of me.
Not too fast
Not too fast

Every person has a moment and I am
waiting for mine when I’m finally free
And I mustn’t be hurried: give me light, give me time
Like the butterfly, LIKE THE BUTTERFLY.

Not to fast, not too fast
Let it grow, let it last:
Nature knows when and why

Think about the story of the Butterfly
Think about the story of the Butterfly
Think about the story of the Butterfly
Think about the story of the Butterfly

(Az idézet forrása legyen titok. A megfejtők között értékes kommentelési lehetőségek tárulnak majd ki.:)

2 Comments

  1. Zorba, a görög egyik dala.

  2. Így van, telitalálat. A ‘Butterfly – Not too fast’ dalról van szó, magyar fordításban ‘A pillangó – Lassan járj’.

    Sajnálatosan a beírással pont elhasználtad a megnyert kommentelési lehetőséget. :-DD

Leave a Reply to Kurbli Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading