Nem értem

Sokadjára ugrok neki a Babó/Gyűrűk ura párosnak, most a változatosság kedvéért angolul.
Ez a tény az apropója egy régóta bennem lappangó kérdésnek: hogyan is működik a regény bioszférája? Eszméletlen helyeken – Mória bányáiban, Mordor kietlen sziklarengetegében – élnek milliószámra az orkok. Növényzetnek nyoma sincs. Állatoknak szintúgy. Mi a francot eszik ez a ragadozókból álló hatalmas massza? Ha egymást… akkor nem kell matematikusnak lennünk, hogy megsejtsük, hová tart a sorozat. Ha követ, sarat vagy földet ennének, akkor rendben lennénk, de ilyesmiről szó sincs – sőt. A főhősöket többször is el akarják fogyasztani, legyenek akármilyen fajtához tartozók is. (Az, hogy az orkok sárból származnának, az csak a filmes adaptációban jelenik meg. Könyvben ilyesmiről szó sincs. Igaz, orknőkről sem.)
No, mindegy, törődjünk bele, hogy orkok milliószámra hemzsegnek olyan környezetben, ahol egy mormál halandó egy hét alatt éhenhalna.
De itt van a következő kínzó kérdés: mi a biznisz ebben az egészben Szauronnak? Úgy értem, háborúzáson kívül semmire másra sem jó lényekkel lerohanni a világot, kiirtani minden növényt és egyáltalán minden élőlényt, üres kősivataggá változtatni a világot… mi ebben a jó neki?
Mi a motivációja?

Kleine szívás, gute szívás

Tulajdonképpen ez az írás valamennyire kapcsolódik Al hozzászólásához. Az ember ugyanis nem úgy utál meg egy terméket vagy egy gyártót, hogy egyszer belefut egy kellemetlen hibába – az általánosabb utálathoz sokkal inkább tömérdek apró bosszúságon keresztül vezet az út.
Olyanon, mint amilyenbe pl. ma este is belefutottunk.
Egy ügyfelünk meglehetősen cifra címtárának forest root tartományát állítottuk át Windows2000-ről Windows2003-ra. (Már céloztam erre a melóra.) A tartományvezérlők HP blade szerverek.
Nyilván a munka oroszlánrésze (büdös vagy és ordítasz) az előkészítő munka volt. Összeszedtünk mindent, kezdve a megfelelő Support Pack-tól a legapróbb információig. Többek között tudtuk, hogy amennyiben a hálókártyák teamingben vannak, akkor inplace upgrade előtt szét kell őket szedni. És még számtalan apró trükköt tudtunk – de tényleg nem akarok túl sokáig ezzel macsózni.
Kezdtük a jó öreg forestprep-pel.

Megjegyzés:
Isten áldja, aki kitalálta a ‘repadmin /options +DISABLE_OUTBOUND_REPL’ parancsot. Eszméletlen mennyiségű munkától kímélt meg bennünket. Ha lesz időm, akkor majd a Technet blogba meg is írom, mi a hálálkodás lényege.

Mint a mesében, minden simán lement. Replikáció – mint kés a vajban. Alig telt el másfél óra és az ország legeldugottabb sarkában is ott vigyorgott az új séma. Jöhetett az upgrade. Távoli gépre rámásolva az i386 könyvtár, ILO porton keresztül belépve a winnt32 elindítva. Elméletileg ennek a kezdeti érdeklődés után minden interakció nélkül le kellett volna futnia. Elméletileg.
Éppen amikor kezdett gyanús lenni, hogy minden túl szépen megy, beütött a ménkű.
Feljött egy ablak, hogy a program hiányol egy francseemlékszikanevére.sys állományt egy Compaq Network Teaming Disc nevű médiáról. Alul egy browse jellegű menü, felette a lehetőségek: OK vagy Cancel.
Zavartan néztünk egymásra a kollégámmal.
– Istenbizony nem voltak teamingben a kártyák – mentegetőztem.
– De a teaming fel van telepítve… – szögezte le.
– Igen. De ki volt kapcsolva.
Vakaróztunk rendesen. A kérdéses DC nagyjából a legfontosabb DC volt az erdőben. (Azzal illik kezdeni.) Schema Master, Domain Naming Master… meg fontos replikációs csomópont.
Értelemszerűen ilyen telepítő médiánk nem volt. Lévén este kilenc után, az se volt valószínű, hogy be tudunk szerezni egyet. Azaz az OK gomb kiesik – marad a Cancel gomb. Belegondoltál? Egy marha bonyolult erdő legfontosabb tartományvezérlője behal inplace upgrade közben.
Nyilván megvoltak a rollback stratégiáink. Innen tudtuk, hogy ha ezt a DC-t – pontosabban a funkcióit – elő akarjuk varázsolni a semmiből, akkor kényelmesen megtekinthetjük majd az ablakból azokat a hajnali kukafosztogató egyetemistákat, akik még éppen megelőzik a hajléktalanokat.
Főnökünk volt olyan balszerencsés, hogy pont ekkor telefonált ránk, hogyan állunk. Nem adhattunk mást, csak mi a lényegünk. Még a telefonon keresztül is érzékelni lehetett, hogyan nyúlt meg az orra.
Természetesen nekiálltunk felszántani az Internetet. Én megpróbáltam a HP oldaláról közelíteni, kollégám pedig guglizott. Mondanom sem kell, hogy én egy abszolút érdektelen oldalra jutottam, ő viszont talált egy érdekes doksit.
Idézek belőle:

If you have Compaq Network Teaming installed, see the informations below:

  • During the Installing Network phase, the installation stops (approximately with 32 minutes left of the install to complete) and a dialog pops up specifying Insert Disk (see actual message below.)
    Please insert the compact Disk labeled ‘Compaq Network Teaming Disk’ into your CD-ROM and then click ‘OK’.
  • When dialog pops up, click Cancel for the installation to proceed. After this point, the installation proceeds uninterrupted until it is complete.

Gondolj bele azoknak az embereknek a lelkivilágába, akik szerint ez így korrekt megoldás. Nem, nem teszünk ki az ablakba egy ‘skip’ gombot. Nehogymár. Szarjon csak be az a rendszergazda, hogy ha nyom egy Cancel-t, akkor lesz egy installálás közben ábrándosan félbehagyott, használhatatlan szervere. Hogy esetleg ki is írhatnánk valami információt az ablakba? Ugyan már… nyomd meg öcsém a gombot, ha bátornak érzed magad!
Természetesen ez volt a megoldás. Megnyomtuk a Cancel gombot, a telepítés pedig – a félbeszakítási szándékunkon jót derülve – simán lefutott.

Ez messze nem volt hetedhét határra szóló szívás. Olyan aprókára sikerült. De mögötte ott van egy olyan mentalitás, melyet nem tudok elfogadni. Hiába jók általában a HP vasak, hiába dicsekedhetsz szép nagy uptime értékekkel – az ilyen pofonok jobban megmaradnak az emberben. Különösen, ha nem csak egy termékcsaládnál találkozik ezzel a felelőtlen trehánysággal.

Ennek is vége

Kicsit zavaró érzés néha, hogy tudom, vannak, akik annyira nyomon követik a blogot, hogy jobban emlékeznek a történetekre, mint én. Ők már egészen biztosan kiszúrták… a többiekkel viszont most közlöm, hogy jó egy hete leesett a bal oldalról egy link.
Ez önmagában nem lenne egy világraszóló esemény – de a link eltűnése egy hosszú történet lezárása is.

Valamikor – 1998 körül – elindítottam egy weblapot, azzal a céllal, hogy kirakjam a saját rajzaimat a netre. Aztán később rájöttem, hogy az ötletben sokkal több van: meg lehet ismertetni a hazai közönséggel itthon ritkán látható karikatúristák műveit, sőt, be lehet mutatni hazai alkotásokat a nagyvilágnak is. Később az utóbbi két szándék elnyomta az elsőt és így alakult ki a Világökörség karikatúra magazin – de ez most nem annyira lényeges. A történet szempontjából sokkal lényegesebb, hogy körbenéztem, hogyan lehetne ezt a weblapot bevezetni a köztudatba. Nagyjából ekkortájt lehetett szemtanúja a nagyérdemű egy meglepő mutatványnak: jött valaki az ismeretlenből, összedobott egy apró, de kellően informatív linkgyűjteményt – és pár hónap alatt minden második hazai böngészőben ez lett a nyitóoldal. Igen, a www.startlap.com oldalról van szó.
Gondoltam, megpróbálom magam beküzdeni a humor dobozba. A levelemre jött egy meglehetősen hideg válasz: az üzemeltető pontosan leírta, miért szar az oldalam – azaz miért nem hajlandó kirakni. Rövid tépelődés – és falrugdosás – után rájöttem, hogy a srácnak tényleg igaza van. Átalakítottam, formaterveztem, a korábbi, meglehetősen szürke “humoros rajzok” nevet megváltoztattam “Rajzlap”-ra – majd újból jelentkeztem. Klasszikus “jó időben jó helyen” történő jelentkezés volt. Misi, a Startlap üzemeltetője pont akkor kezdte úgy érezni, hogy a lap karbantartása meghaladja az erejét, és segítőtársakat keresett maga mellé. Belőlem kinézte, hogy kompromisszumképes vagyok, a technikai ismereteim megvoltak, így rövid levelezgetés után megkaptam a Humor aloldal szerkesztését. Hamarosan lett “Kultúra”, “Autó” és még két másik aloldal, melyeknek a neve most nem jut eszembe. Ez volt a Startlap2.0.
Dehogyis volt admin felület – mindenki lokálisan szerkesztgette a statikus html fájlt a saját gépén, aztán időnként elküldte Misinek, aki kirakta a netre.
Ez így ment egy jó darabig, majd megjelent a szőke herceg fehér lovon – egy kiadó megvette az oldalt szőröstől-bőröstől, emberestől. Misi maradt szaktanácsadónak, mi meg maradtunk szerkesztőnek.

Megjegyzés: Nekem ez az üzlet különösen pikáns volt. Időközben ugyanis a kis magazinom is fejlődött. Jelentkezett egy úriember, aki felajánlotta, hogy a meglehetősen vacakul hangzó rajzlap.swi.hu helyett odaadja nekem a rajz.lap.hu nevet. A cégük ugyanis viccből bejegyezte a lap.hu tartományt, mert ez egy jópofa név: egy csomó szót lehet elétenni, úgy, hogy az eredmény meglehetősen kellemes látvány lesz: vicc.lap.hu, rajz.lap.hu, ka.lap.hu… meg ilyenek. Sanyi el is kezdte a vicc.lap.hu-t, én meg csináltam a rajz.lap.hu-t. Voltak olyan kedvesek, hogy tárhelyet is adtak. Igenám, de a szőke lapkiadónak tervei voltak, márpedig ehhez kellett a lap.hu. Úgy döntött, mindenestől megveszi. Így alakult ki az a fura helyzet, hogy az üzleti tranzakció mindkét felén érdekelt voltam, természetesen csak nézelődőként. Annyi esett le az üzletből, hogy minden szerkesztő választhatott egy domainnevet ingyen, melynek a karbantartását is a kiadó állta. A többieknek szerencséjük volt, a vicclap.hu-t még nem jegyezte be senki, a később bekapcsolódott okorszem.hu nem volt érintett – de a rajzlap.hu sajnos már foglalt volt. Egy hétvégi brainstorming után alakult ki a miarepa.hu, mely par nap utan vilagokorseg.hu névre evolválódott.

No, szóval szerkesztgettünk, én immár a humor.lap.hu-t. De a kiadó nem állt meg a címvásárlásnál, sokkal nagyobb ívű elképzelései voltak. Először megalkottak egy webes adminfelületet, majd miután ez bevált, megnyitották a kapukat: bárki szerkesztő lehetett, aki talált egy jó témát és a témához kapcsolódó X linket. Ez lett a Startlap3.0. Jöttek is az emberek, gyarapodott a birodalom. A gyarapodással persze mi is szépen elvesztettük az előjogainkat. Misi kiszállt az üzletből, a szerkesztési honor pedig átalakult a korábbi fix összegről reklámbanner értékesítési lehetőségre. Ez nekem nem esett túl jól: egyrészt a munka drasztikusan megnövekedett, nem volt ritka a napi tíz linkajánlás – mindegyiket át kellett nézni, elbírálni, aztán vagy finoman elutasítani vagy valahogy beszerkeszteni. Természetesen a sok link miatt a kategóriák meglehetősen sűrűn változtak és abban az admin programban még nem volt egyszerű a dobozok közötti átjárás. (Az állandó csoportosításnak lett a következménye a különvált karikatura.lap.hu is.) Másrészt ez pont akkor volt, amikor éppen visszaesett az online reklámpiac. Tettem néhány bátortalan próbálkozást bannerértékesítésre, de nem kísért túl nagy siker. Igazából még egy pixelt sem tudtam eladni. Ez a kettő így együtt más erős volt, leadtam a humor.lap.hu-t egy szerkesztőtársnak, magam maradtam a karikatúráknál.

Így teltek az évek. Ma már – ha jól tudom – háromezernél több szerkesztő van, a korai izgalmak után az egyszerű hétköznapok jöttek. A Startlap találkozókra nem jártam – amikor pár százan lettünk, én már akkor besokkaltam a tömegtől.
Végül úgy alakult, hogy az utóbbbi években elfordultam a karikatúráktól is. Valószínűleg ennek a blognak is köze van hozzá – rájöttem, hogy szóban is ki tudom fejezni mindazt, amihez korábban rajzolnom kellett. Bejátszott egy kicsit a csömör is: évekig átlagban napi száz karikatúrát néztem át – szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy aki nekem _eredeti_ grafikai humort tud ma prezentálni, azt az embert kiállításon fogom mutogatni.
Végül a hétvégén jutottam el oda, hogy immár sokadszor kaptam figyelmeztetést, miszerint van linkajánlás a postafiókomban, ennek ellenére több, mint egy hónapja nem léptem be az admin programba. Ez azért már gáz. Volt bennem annyi kurázsi, hogy beismertem, így már nem érdemes csinálni – átadtam az oldalt Halász Gézának. Végül is… neki ez a munka majdhogynem kötelessége is. :-)

Azaz vége. Jó volt: megvolt benne minden, ami kell: hősies indulás, eszméletlen hajtós meló a közepén, végül az érdektelenségbe fúlás.
Szép, kerek történet.

Most berágtam. De tényleg.

Délután annyira erősködött a Windows Update, hogy végül feldobtam a gépemre az IE7-et.
Súlyos felelőtlenség volt.
Este sürgősen szkennelnem kellett volna néhány lapot – és a szkennerszoftver meg sem nyikkant a kattintásra. Semmi hibaüzenet, semmi elfüstölés – és semmi aktivitás.
Első ránézésre nincs túl sok összefüggés a két esemény között – de amikor újratelepítettem a drivereket és a vezérlőprogramot, akkor már kaptam hibaüzenetet is indításkor. Ez az idióta HP olyan programot adott a lapolvasóhoz, mely időnként kimegy és behív egy lokális weblapot, melyen jscript kód van. És valamiért ezt a kódot az új IE már nem eszi meg. (Unspecified error in…)
Hulla jó. Hiába a Firefox az alapértelmezett böngészőm, a HP bedrótozva az Explorert hívja meg. A kódot nézegettem, de igazából nem láttam belőle semmit. (Leginkább kódot nem. És az is gyanús, hogy a hibaüzenet szerint a rossz kódrészlet a 99. és a 146. sorokban van – miközben az illető állomány mindössze 98 soros.)
Nézegettem az új IE beállításait, ahol szkriptre utaló dolgot láttam, azt mindenhol a leggyengébbre állítottam – hatástalanul.
Elmentem a HP weblapjára, találtam is megfelelőnek tűnő oldalt – de a felsorolt esetek közül egy sem illik az enyémre. És az ott leírt javítások sem működnek.
Annyit sikerült összehoznom, hogy grafikus programból a TWAIN driveren keresztül sikerült képet beolvasnom. A szomorú az, hogy ma éppen egy sok oldalas doksit kellett volna pdf-be olvasnom – és ez csak abból a menüből érhető el, mely el sem indul.
Lehetőségként maradna még a visszatérés az IE6-hoz… de ugye nem kell részleteznem, hogy ez mivel jár: minimum virtuális gépen egy új XP felhúzása. Mondanom sem kell, messze nem állok úgy időben, hogy túl sokat tudnék foglalkozni a hibakereséssel.

Volt egy szkennerem.
Kösz, HP.
Kösz, Microsoft.

Apeh és a XXI. század

Mint korábban is írtam, megkaptam a sokadik levelet az Apehtől, hogy legyek kedves regisztráljak a csillagügyfélkapun keresztül.
A levélben – és a weblapon is – ezzel a szövegrészlettel találkoztam:

A kötelezettség minden havi adó- és járulékbevallás benyújtására kötelezett munkáltatóra és kifizetőre, továbbá a kiegészítő tevékenységet nem folytató egyéni vállalkozóra vonatkozik.

Habár a szöveg explicite nem tartalmazza, hogy a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozónak nem kell havonta elektromosan adót bevallani, de sansz azért van rá, jókora.
Meg kellene kérdezni.
Ott van a lapon, hogy hívjuk a 189-es telefonszámot. Nosza. Rövid IVR, végre embert kapok a drót túlsó végére. Elmondom, mi a bajom, erre közli, hogy nadehát ez adózási probléma, ahhoz ő nem ért. De átkapcsol az adóhivatalhoz. Jó. Ott jó 3 perc zenehallgatás után vette fel egy hölgy. Akkor még nem tudtam, mekkora szerencsében volt részem. Neki is elmondtam a bajomat. Indignáltan közölte, hogy ez egy technikai osztály, ők nem foglalkoznak ilyesmivel, de kapcsolja a megfelelő részleget. Vagy 5 perc zene után közölte az IVR, hogy most éppen senki nem ér rá, telefonáljak később. És letette.
Remek. Telefonálnék ugyan, de fogalmam sincs, mi volt az a szám, amelyre átkapcsoltak.
Viszont annyira reklámozták a www.apeh.hu oldalt, gondoltam, megnézem. Szépnek szép… csak éppen nyoma sincs mindazon szolgáltatásoknak, melyeket reklámoztak. A telefonszámokat tartalmazó oldalt is csak a honlaptérképről találtam meg, ami azért nem kicsit snassz. Itt azt írták, hogy a kék számot csak vezetékes telefonról lehet hívni, mobilról más számon kell támadni. Mivel ügyfélnél voltam egész nap, így csak a mobiltelefon jöhetett szóba. Hívtam négyszer-ötször a megadott számot, nem vették fel.
Nyomozzunk tovább. A honlaptérképről megtaláltam végre azt az oldalt, melyet a telefonban is annyira dicsértek: írhatok levelelet a hivatalnak. Ugyan csak egy form, de a semminél több. Kitöltöttem. Elküld. Erre közölte, hogy nem jó a megadott adószám. Itt kezdődött először rángatózni a szám széle. Egyrészt csak be tudok gépelni ennyi számot… másrészt ki a vérvörös búbánatos lóherét érdekli, hogy mi az adószámom? Egy teljesen általános kérdést szeretnék feltenni, adószámtól függetlenül. Alaposan átnéztem a beírt számot, jó volt. Még nyomtam néhány Entert, de nem jutottam át a szigorú kerberoszon.
A nyitólapon találtam egy központi telefonszámot. No, talán ez bejön. Hívtam… erre egy gépi hang közölte, hogy ha információra lenne szükségem, akkor hívjam a következő számokat (és felsorolta a korábban már megtalált számokat), amennyiben ismerem a kért melléket, akkor pedig gépeljem be.
Innen is lepattantam. Hívtam ismét a 189-et, azzal a kemény szándékkal, hogy elkérem az ügyintézőtől, milyen számra kapcsolt pár órával korábban. Az első néhány ütésváltás hamar megvolt, az új hölgyemény sem tudott válaszolni és felajánlotta a kapcsolást.
– Állj! – sikoltottam a kagylóba – Ne kapcsoljon, csak mondja meg a számot!
– Mit gondol? – méltatlankodott – Azt nem lehet.
És átkapcsolt.
Most viszont már egyből nem volt szabad ügyintéző, így az a dög automata letette a telefont.
Velem nem csesztek ki, gondoltam, láttam valami telefont darabban a tesztszobában, megnéztem, volt rajta városi vonal. Juhhé. Hívtam a kék számot – és igen, ez volt az a titkos szám, melyet az ügyintéző nem volt hajlandó elárulni.
– Alakulunk – gondoltam optimistán.
Felhívtam. Erre a gép bekérte az irányítószámomat.
– Nem mindegy, te rohadt dög! – rúgtam bele az asztal lábába. Mi a jóisten köze van egy általános kérdésnek ahhoz, hogy melyik kerületben lakom?
A történet további része határozottan unalmas. Bolyongtam az IVR menükben, de akárhányszor odáig jutottam, hogy megvolt, hová kellett mennem és már csak az ügyintézőnek kellett volna felvennie a telefont, pár perc zenehallgatás után az automata kivágott a vonalból. Mint macskát szarni.

Időközben megtaláltam az IVR menüt a weboldalon is (csak dolgoztak valamit a fiúk), itt akadt a szemembe a szöveg:

Ha Ön az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemének megszerzését legfeljebb 12 hónappal megelőző időpontban szerez lakóingatlant, de az ingatlant részben vagy egészben adókedvezmény érvényesítésére jogosító lakáscélú hitelből, vagy más támogatott forrásból finanszírozta, nem veheti igénybe a lakásszerzési kedvezményt a lakáscélú felhasználás azon része után, amely a lakáscélú hitelből vagy más támogatott forrásból származik.

Mivel lakásvásárlásban/eladásban is érdekelt vagyok, megpróbáltam grokkolni a szöveget, de egyszerűen nem sikerült. Mély szemantikai elemzés kimutatta, hogy a problémát az okozza, hogy a “de az ingatlant” fordulat nem igazán egyértelmű, melyik ingatlanra vonatkozik. Márpedig kurvára nem mindegy.
Gondoltam, ezt is megkérdezem. Innentől felváltva menüzgettem a két kérdést illetően, természetesen irányítószámilag végigvariáltam fél Budapestet. A durván húsz hívásból, jó egy óra alatt egy olyan sem volt, hogy ügyintéző vette volna fel: mindig pár perc zene, majd a géphang, hogy mindegyik ügyintéző dolgozik.

Na most erre legszívesebben annyit mondtam volna csak, hogy dugjátok fel magatoknak az összes rendeleteteket a Vámosi-Nagy Szabolccsal együtt – de a legdurvább, hogy nem mondhatom. Mert ha elkefélek valamit, akkor természetesen én leszek a hibás és már vernek is vasba.

Azért ilyenkor meg tudom érteni a gyereket, hogy néha nem akar felnőtt lenni. (Pár évvel ezelőtt megmutattam neki, hogy már van adókártyája – hogy a hivatal már rákészült arra, hogy egyszer majd adóalany lesz. Azt a lesápadást… le kellett volna fényképezni.)